Az Anti-Defamation League (ADL) legfrissebb „Mamdani Monitor” jelentésének legfontosabb tanulsága éppen az, hogy az eredményei egyáltalán nem voltak meglepőek, és alig váltottak ki visszhangot New Yorkban vagy bárhol máshol. Az, hogy New York megválasztott polgármestere, Zohran Mamdani mintegy 400 átmeneti bizottsági kinevezettjének 20 százaléka kapcsolatban áll anticionista és antiszemita csoportokkal – vagy nyíltan zsidógyűlölő megnyilvánulásokat tett az interneten –, önmagában is döbbenetes adat. Még megdöbbentőbb, ha figyelembe vesszük, hogy ezek az emberek egy olyan város kormányzásában vesznek részt, amely a világ legnagyobb zsidó közösségének ad otthont. De végső soron mit várhatunk attól, akinek teljes politikai karrierje azon alapul, hogy ellenzi az egyetlen zsidó állam létezését a világon? Jonathan Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztőjének véleménycikke.
Zohran Mamdani az ADL adatait jelentéktelennek minősítette, és azt állította, hogy azok, akik őt a zsidógyűlölet eltűrésével vádolják, nem tesznek különbséget „Izrael kritikája” és a tényleges antiszemitizmus között.
Ellenséges adminisztráció
Ez azonban nem igaz, hiszen az ADL jelentése kifejezetten figyelembe vette ezt a különbséget. Akárcsak Mamdani maga, azok a kinevezettek sem pusztán „kritikusak” voltak az izraeli kormány politikájával szemben, akik antiszemita megnyilvánulásokat tettek. Ezek az emberek Izrael megsemmisítését akarják, illetve terrortámadásokat támogatnak ellene, valamint olyan megfélemlítő és erőszakos cselekményeket másutt, amelyek a Hamász népirtó céljait szolgálják, és elhallgattatják azokat a zsidókat, akik nem hajlandók megtagadni Izraelhez fűződő kötődésüket és érzelmeiket.
A kérdés az, hogy a Mamdani-táboron belüli antiszemiták puszta száma vajon felülírja-e azok erejét, akik felelősségre akarják vonni őt a zsidógyűlölet eltűréséért és bátorításáért. Egy ilyen kinevezett, Catherine Almonte Da Costa, akit a kulcsfontosságú kinevezési igazgatói posztra szántak, kénytelen volt lemondani, miután nyilvánosságra kerültek antiszemita közösségimédia-bejegyzései.
Egy olyan adminisztrációban azonban, ahol több mint 1200 politikai kinevezett lesz, az ADL jelentése egy sokkal mélyebb problémára mutat rá.
Arra, hogy mennyire elterjedtté vált az a magatartás, amelyet nem is olyan régen még a legliberálisabb kormányokban is aberrációnak tartottak volna – különösen a Demokrata Párt azon aktivistái körében, akik Mamdani január 1-jei hivatalba lépése után betöltik majd ezeket a pozíciókat.
Mamdani csak azután került reflektorfénybe, hogy júniusban megnyerte a New York-i demokrata előválasztást. Előtte a 34 éves politikus alig ismert tagja volt a New York-i állami törvényhozásnak, és egy volt a számos keményvonalas baloldali közül, akik egy vétóbiztos demokrata szupertöbbséget alkotnak. Azóta azonban nemcsak New York egyik vezető politikai szereplőjévé vált, hanem országos ismertségre is szert tett – olyannyira, hogy a politikai spektrum másik végén állók közül is többen, köztük Donald Trump elnök és JD Vance alelnök, inkább udvarolni próbáltak neki, mintsem szembeszállni vele.
Számít ez egyáltalán?
A Demokrata Párt vezető politikusai igyekeznek megnyugtatni mindenkit, hogy nem kell aggódni amiatt, hogy Mamdani veszélyt jelentene New York zsidóira, és maga is gyakran úgy beszél, mintha ez nem állna szándékában. Az is ezt a látszatot hivatott erősíteni, hogy hivatalában hagyná a zsidó származású, mérsékelt demokratának tartott rendőrfőkapitányt, Jessica Tischt. E szerint az érvelés szerint Mamdani hosszú anticionista aktivista múltja és nyilatkozatai – amelyek minden magyarázkodása ellenére megkülönböztethetetlenek az antiszemitizmustól – csupán életrajzi részletek, amelyeknek semmilyen hatásuk nem lesz New York zsidó életére a következő négy évben.
Mamdani egyértelműen tisztában van azzal, hogy érdekében áll leszerelni zsidó kritikusaikat.
Az Ausztráliában, hanuka első éjszakáján elkövetett tömeges lövöldözés után – amely 15 ember életét követelte – Mamdani felvette a kapcsolatot a Chabad–Lubavics mozgalommal – nem túl nagy sikerrel -, és gesztusként ellátogatott a néhai lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi sírjához Queensben. A terrortámadást megelőző héten prominens rabbikkal is találkozott, köztük olyanokkal is, akik élesen bírálták őt. Emellett baráti találkozót tartott az anticionista Szatmár haszid irányzat képviselőivel is, akik támogatták őt a választáson.
Mindeközben azonban, miközben folyamatosan azt hangoztatja, hogy biztonságban akarja tartani New York zsidóit és ellenzi az antiszemitizmust, egy tapodtat sem mozdult el abból az álláspontjából, hogy a zsidó államnak nincs joga a létezéshez.
Még a Bondi Beach-i események és az október 7-i, Hamász által vezetett terrortámadások után kirobbant, két éve tartó antiszemitizmus-hullám ellenére sem hajlandó elítélni a „Globalizáljuk az intifádát” jelszó használatát.
Ahogy az ADL jelentése is rámutatott, ebben nincs egyedül. Csapatának számos kulcsfigurája, akik a várost kormányozni fogják, osztja ezt a gondolkodásmódot. Ők voltak azok is, akik lelkesen támogatták az öt kerület egyetemein és főiskoláin zajló illegális tüntetéseket, ahol Hamász-párti tömegek táborokat állítottak fel, zaklatták a zsidó diákokat, megakadályozták őket az órákra való bejutásban, és erőszakosan elfoglalták az egyetemi épületeket.
Mamdani és liberális médiatámogatói azt állítják, hogy különbség van Izrael-ellenesség és zsidóellenesség között.
Ám ahogy azt a Park East zsinagóga ostroma során tanúsított reakciója is mutatta – amikor egy Hamász-párti tömeg megpróbálta megfélemlíteni a zsidókat és megakadályozni egy Izrael-párti rendezvény megtartását –, a megválasztott polgármester együttérzése inkább a zsidó közösséget támadók, mintsem az áldozatok felé irányul.
Ellenséges légkör
Ez az eset is azt bizonyítja, hogy Mamdani adminisztrációja – a legjobb esetben is – olyan légkört fog teremteni, amelyben felbátorodnak azok, akik New Yorkban zsidókat akarnak megfélemlíteni, és Izraelben ellenük irányuló erőszakot támogatnak. Akármeddig is marad Tisch rendőrfőkapitány – vagy még ha hajlandó is valódi ellensúlyt képezni Mamdani bűnözéssel kapcsolatos engedékenységével és antiszemitizmust eltűrő hozzáállásával szemben –, az általa bevezetni tervezett politikák csak súlyosbítani fogják a helyzetet.
Különösen aggasztó a „közösségi biztonságra” helyezett hangsúly, amely a rendőri fellépés helyett a szociális munkát részesítené előnyben, és várhatóan még veszélyesebbé teszi azt a várost, ahol már most is kevesen érzik magukat biztonságban. A rendőrség Stratégiai Reagáló Egységének felszámolása – amelyet kifejezetten tüntetések kezelésére képeztek ki – pedig ajándék lesz azok számára, akik a jövőben is büntetlenül skandálhatják: „Globalizáljuk az intifádát”.
Ám a legfontosabb probléma mégis az, amire a zsidógyűlöletben érintett kinevezettek puszta száma rámutat.
Nem csupán arról van szó, hogy egy olyan ember megválasztása, aki felnőtt életét Izrael gyűlöletének szentelte, dermesztő élmény New York zsidóinak túlnyomó többsége számára, akik Izraelt és a cionizmust vallási és etnikai identitásuk szerves részének tekintik. Mamdani adminisztrációjában ezek az érzületek annyira mindennapossá válnak majd, hogy lehetetlenné válik külön kezelni és egyértelműen elítélni őket.
Igaz, Mamdani nem lesz képes – fenyegetései ellenére – letartóztatni Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, ha az a városba látogat. És az sem különösebben nagy ügy, hogy 1964 óta először egy polgármester nem vonul majd fel az éves „Salute to Israel” felvonuláson a New York-i Fifth Avenue-n.
Ezek a gesztusok és politikák azonban összességükben komoly hatást gyakorolnak majd New York közéletére. Olyan ellenséges környezetet teremtenek, amely más összefüggésekben azonnal felismerhető lenne, és amely nemcsak veszélybe sodorja a zsidókat, hanem kiszolgáltatottabbá is teszi a zsidó életet.
A szatmáriakhoz hasonló szélsőséges csoportokat, illetve a radikális nézeteket valló – bár kisebbségben lévő – zsidókat leszámítva Mamdani képmutató kísérlete arra, hogy a zsidó identitás egyik kulcselemének nyílt ellenzője legyen anélkül, hogy antiszemitának tekintenék, nem lesz tartható.
A történelem tanulságai
Mamdani New York-i adminisztrációja olyan leckét fog adni, amelynek már egy futó pillantás után is nyilvánvalónak kellett volna lennie a zsidó történelemből. Egyetlen zsidó csoport vagy zsidó hit megcélzása mindig az összes zsidó elleni növekvő ellenségességhez, végső soron pedig erőszakhoz vezet. Az ilyen problémák figyelmen kívül hagyása vagy abban való reménykedés, hogy majd maguktól elmúlnak, soha nem működik.
Az ilyen borzalmakat csak akkor lehet megelőzni, ha a társadalmak a zsidógyűlölet hagyományos toposzait – amelyeket Mamdanihoz hasonló baloldali antiszemiták, valamint az őket utánzó jobboldaliak egyre növekvő száma alkalmaz – a civilizált közbeszéd határain kívül helyezik. Az olyan vezető médiumok, mint a The New York Times, október 7. óta normalizálták az Izraellel és a zsidókkal szembeni antiszemita érveket híradásaikban és véleménycikkeikben.
Mamdani megválasztása és egy olyan városvezetés beiktatása azonban, ahol ezek a nézetek rutinszerűvé válnak, egy új szintre emeli ezt a folyamatot.
Bár az új polgármester azt állítja majd, hogy ellenzi a zsidók elleni erőszakot, a számos zsidógyűlölő megnyilvánulással rendelkező városi tisztviselő jelenléte megszünteti az ilyen cselekedetekkel kapcsolatos maradék társadalmi stigmát – függetlenül attól, hogy ki követi el őket.
Az ADL az elmúlt években – jelenlegi vezérigazgatója és országos igazgatója, Jonathan Greenblatt alatt – sokak szerint eltávolodott alapvető küldetésétől, vagyis az antiszemitizmus elleni küzdelemtől, és inkább baloldali, pártpolitikai aktivizmus felé fordult. Bár továbbra is sok kritika érheti az ADL megközelítését, az, hogy jelentős erőforrásait Mamdani vizsgálatára fordította, üdvözlendő jele annak, hogy visszatér ahhoz a feladathoz, amelyre a zsidó közösségnek valóban szüksége van.
És nem szabadna egyedül maradniuk ebben.
Érthető módon a legtöbb New York-i zsidó intézmény és vezető reakciója Mamdani megválasztására az, hogy megpróbálnak együttműködni vele, és remélhetőleg rávenni arra, hogy szakítson radikális múltjával.
Csakhogy Mamdani nem egy átlagos politikus – sem fiatal szavazókra gyakorolt vonzerejét, sem az általa képviselt ügyek iránti elkötelezettségét tekintve.
Az alkalmazkodás nem fog működni
Semmiféle udvariaskodás vagy közös nevező keresése nem fogja rávenni ezt a megátalkodott ideológust arra, hogy feladja Izrael megsemmisítésére irányuló, egész életén át tartó elköteleződését. Soha nem titkolta, hogy „palesztinbarát”, a zsidók elleni háborút támogató álláspontja számára nem alku tárgya.
Bár ez nem akadályozza majd meg abban, hogy ellássa a városvezetés alapvető feladatait, a zsidók biztonságával ez összeegyeztethetetlen.
Az ADL jelentése újabb figyelmeztetés New York zsidói számára:
az egyetlen járható út az aktív ellenállás egy olyan adminisztrációval szemben, amely elhatározta, hogy marginalizálja és elszigeteli őket – még ha nyíltan nem is támogatja az ellenük irányuló támadásokat.
Ez nyilvános tiltakozásokat és olyan akciókat jelent, amelyek világossá teszik a polgármester számára, hogy a „minden megy tovább, ahogy eddig” nem opció, ha a zsidógyűlöletet eltűrik vagy bátorítják. Ehhez pedig olyan bátorságra és chucpéra lesz szükség, amelyre a liberális irányultságú zsidó elit általában allergiás. Mégis ez az egyetlen választás, ha New York továbbra is olyan hely akar maradni, ahol a zsidók és családjaik otthon érezhetik magukat.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
- 15:00
2025. november 5. - 08:11
2025. november 5. - 10:00
2025. november 6.
