Hónapokkal a Nova zenei fesztivál elleni terrortámadás után a túlélők nemcsak éjszakai rémálmokkal és váratlan pánikrohamokkal élnek együtt, hanem egy sokkal hétköznapibb, mégis fájdalmas kérdéssel is: lehet-e így randizni, párkapcsolatot kezdeni, újra megbízni valakiben?
Két fiatal nő mesélt a Ynetnek arról, miként vált az október 7-én átélt trauma a mindennapjaik – és a randizás – láthatatlan, mégis meghatározó részévé.
„Úgy éreztem, nem érdemlem meg, hogy normális emberrel legyek együtt” – Vlada története
A 24 éves Vlada Brik Pardes Hannában él, természetgyógyászatot és jógaterápiát tanul. Október 7-én az akkor már egy éve vele élő párjával érkezett a Nova fesztiválra. Hajnalban még táncoltak, reggelre azonban menekülniük kellett. Amikor sikerült kijutniuk a területről, a terroristák már csak néhány méterre voltak tőlük. Kilométereken át futottak gyalog, lövések és sikolyok között, majd órákig bujkáltak, míg végül valaki fel nem vette őket.
A fizikai túlélést azonban lelki összeomlás követte. Fél évvel később Vlada szakított a párjával.
„Nem tudott megérteni. Tartalékos szolgálatra hívták be, én pedig dühös voltam rá, mert nem volt hajlandó elfogadni, min mentünk keresztül. Nem volt türelmem senkihez: sem hozzá, sem a világhoz” – mondta.
A szakítás után hónapokig tagadta a történteket. Senkinek nem mondta el, hogy ott volt a Nova fesztiválon. Később azonban átesett a másik végletbe: egész identitása erre az egyetlen élményre szűkült.
„Úgy éreztem, nem érdemlem meg, hogy ‘normális’ emberrel legyek együtt”
– mondta. „Elfogadtam, hogy egész életemben egyedül maradok.”
„A trauma nem lehet egy kapcsolat alapja”
A randizás Vlada számára állandó dilemmává vált. Az első találkozásokon, amikor szóba kerül a háború, a túszok vagy a tartalékos szolgálat, azonnal érzi, ahogy felgyorsul a szívverése. „Addig nem tudok megnyugodni, amíg ki nem mondom” – mesélte.
„Félek, hogy elriasztom a másikat. Hogy azt gondolja, túl sok vagyok, vagy attól tart, bármikor pánikrohamot kaphatok.”
A reakciók széles skálán mozognak. Vannak, akik láthatóan megijednek, mások túl sok kérdést tesznek fel, és akadnak olyanok is, akik egyszerűen továbblépnek, mintha meg sem hallották volna, amit mondott. „Ha valaki nem tud mit kezdeni az érzelmekkel, akkor nem nekem való” – mondta határozottan. Sokan próbálták összehozni más, hasonló traumát átélt emberekkel. Egy ideig randizott is egy férfival, aki október 7-én egy déli katonai bázison szolgált.
„Megvolt a közös nyelv, közös fájdalom. De rájöttem, hogy a trauma nem tarthat össze egy kapcsolatot”
– mondta.
Az elmúlt évben egyik randija sem jutott túl két találkozón. Vlada szerint most önmagán van a sor.
„Először magamat kell elfogadnom. Terápiára járok, és most először érzem igazán, hogy nem csupán egy ‘Nova-túlélő’ vagyok. Ennél sokkal több”
– mondta.
„Október 7. óta az önbizalmam, a biztonságérzetem darabokra hullott” – Danielle története
A 24 éves Danielle Gelbaum Petah Tikvából való. Tartalékos katonaként szolgál, és hamarosan jogi, valamint pszichológiai tanulmányokba kezd. Három héttel a támadás előtt tért haza egy dél-amerikai utazásról. A fesztiválra a nővérével és barátaival indult el – kis híján le is mondták az egészet.
Amikor megszólaltak a szirénák, először autóval próbáltak menekülni, majd futva vágtak át a mezőkön, miközben körülöttük emberek estek el. Végül tizenhatan zsúfolódtak be egy kisteherautó nyitott csomagtartójába, amely Netivotba vitte őket, onnan pedig haza.
„Nem tudom összehasonlítani magam azzal, aki korábban voltam. Az önbizalmam, a biztonságérzetem darabokra hullott”
– mondta.
A kiváltó okok bárhol felbukkanhatnak: egy túszposzter az utcán, egy felhő az égen, amely a légvédelmi elfogórendszerre emlékeztet, vagy egy autópályán félreálló jármű.
„Folyamatosan menekülési útvonalakat tervezek. Ezzel élek együtt minden nap, és ez óhatatlanul hatással van minden kapcsolatomra”
– tette hozzá.
„A trauma ma már a randizás része”
Hat hónappal később Danielle kapcsolatba kezdett egy férfival, aki már ismerte a történetét a közösségi médiából. Empatikus volt, figyelmes, mégsem tudott igazán közel kerülni hozzá. „Még mindig sokkban voltam. Nem engedhettem be őt ebbe a káoszba” – mondta.
Egy másik randevún, egy zsúfolt tel-avivi bárban pánikroham tört rá. „Megdermedtem. Kínos helyzet, amikor valaki olyannal vagy, aki még nem ismer igazán” – mesélte.
Volt olyan férfi is, aki már az első randin közölte vele: a Nova miatt nem szeretne vele tovább találkozni.
„Azt mondta, túl érzékeny lennék, és ő nem tudná, hogyan kezelje ezt. Ez nagyon mélyen megsebzett.”
Jelenleg négy hónapja van kapcsolatban egy nem izraeli férfival, akivel Washingtonban, egy Nova-túlélők számára szervezett eseményen találkozott. A kulturális és tapasztalatbeli különbségek ellenére a megértés működik. „Amikor Izraelben jártunk, és északon arab feliratokat láttam, hirtelen visszatért a félelem” – mondta. – „Megragadtam a karját. Nyugodt maradt, megértett.” Danielle nem idealizálja a helyzetét, de nem is zárkózik el az élettől.
„Nem ülök otthon és sírok. Élek, ellátom a mindennapjaimat, kívülről talán normálisnak tűnök. A mai Izraelben mindenkinek van valamilyen sebe. A trauma a randizás része lett.”
Ezek a történetek nem romantikus túlélőmesék, hanem nyers beszámolók arról, miként hatol be a kollektív trauma a legintimebb tereinkbe is. Az első randik ma már nem csupán a kémia és a humor próbái, hanem az empátia, a türelem és a hallgatás képességéé is.
A kérdés tehát nem az, hogy ki akarna randizni egy Nova-túlélővel, hanem az, hogy ki képes elfogadni: a mai Izraelben a szerelem is sebekkel érkezik.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
- 18:00
2024. október 12. - 15:00
2025. október 12. - 08:302024. október 21.
