Ausztria is lép: Betiltják a muszlim fejkendő viselését a 14 év alatti iskolás lányoknak

Az osztrák parlament nagy többséggel fogadta el azt a törvényt, amely megtiltja a 14 év alatti lányok számára az iskolai fejkendő viselését. A lépést a kormány a gyermeki szabadság védelmével, bírálói viszont nyílt iszlamofóbiával magyaráznak. A döntés mintegy 12 ezer diákot érint, és már most heves politikai és társadalmi vitát váltott ki.

A konzervatív–jobboldali kormánykoalíció azzal érvelt a törvény mellett, hogy a fejkendő viselése sok esetben „kényszer és elnyomás” következménye, és az államnak kötelessége fellépni a gyermekek védelmében.
Már 2019-ben kísérletet tettek egy hasonló tilalom bevezetésére az általános iskolákban, ám azt a bíróság alkotmányellenesnek minősítette. A mostani jogszabálynál a kormány azt állítja, hogy minden aggályt orvosoltak – bár több szakértő továbbra is úgy véli, a törvény kimondatlanul is az iszlámot célozza, így alkotmányos kérdéseket vet fel.

A szabályozás szerint szeptembertől életbe lép a teljes tiltás, februártól pedig egy „tájékoztató időszak” indul, amelyben még nem szabnak ki büntetést. Ismételt megszegés esetén a családokra 150 és 800 euró közötti pénzbírság várhat.

Jogvédők: a „nyílt diszkrimináció” növeli a társadalmi feszültséget

Amnesty International Austria durván bírálta a törvényt, amely szerintük

„egyértelműen diszkriminálja a muszlim lányokat, az iszlámellenes rasszizmus kifejeződése és tovább erősítheti a muszlimokkal szembeni előítéleteket.”

A jogvédők szerint a törvény nem a szabadságot, hanem éppen a választás lehetőségét korlátozza, és a gyerekeket teszi politikai viták célpontjává.

A szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) ezzel szemben úgy véli: a tilalom nem elég szigorú, és ki kellene terjeszteni minden diákra, tanárra és iskolai dolgozóra.

Hoppá: Ausztria nemet mond a bojkottra és támogatja Izrael részvételét az Eurovízión

Bécs nem enged a politikai nyomásnak.

Európa tovább szigorít – de megosztott

Az osztrák lépés illeszkedik abba az európai trendbe, amely egyre több országban korlátozza az iszlám fátylak viselését. Franciaország 2010-ben elsőként tiltotta be a burkát és a nikábot a nyilvános helyeken, majd Belgium, Olaszország, Dánia és Svájc is hasonló jogszabályokat vezetett be.

Portugália tavaly fogadott el egy törvényt, amely vallási vagy nemi alapon viselt arcfátylak tilalmáról rendelkezik, és akár 4 000 eurós bírságot is kiszabhat. Aki másokat kényszerít a viseletre, akár három év börtönt is kaphat.

Éles kontrasztként Németországban már a fátyol bírálata is tiltottnak számít bizonyos közéleti kontextusokban, ami jól mutatja, mennyire különböző módon értelmezik az európai államok a vallási szabadság és a közrend határait.

Társadalmi robbanópont lehet?

Ausztriában a fejkendőtilalomról szóló vita a bevándorlás, az integráció és az iszlám helyzete körüli feszültségeket élesíti tovább. Kritikusok szerint a kormány a közvélemény egy részének félelmeire játszik rá, míg támogatói úgy vélik, a tilalom végre egyértelmű üzenetet küld: az iskola terepe nem lehet politikai–vallási befolyás gyakorlásának színhelye.

Fontos megjegyezni, hogy az Ausztriában most elfogadott törvény kizárólag az állami és önkormányzati fenntartású iskolákra vonatkozik, tehát nem érinti közvetlenül az egyházi vagy magánfenntartású vallási iskolákat, köztük az esetlegesen muszlim közösségek által működtetett intézményeket sem.

Megérkezett a saría Európába?

Precedensértékű és aggasztó bírósági döntés született Bécsben.