Megérkezett a Sárkánytűz – hadrendbe áll az első európai lézerfegyver

Az Egyesült Királyság DragonFire névre keresztelt lézerfegyverét drónok ellen fejlesztették ki.

A brit lézerfegyver használata lövésenként pár ezer forintba fog kerülni.

Izrael után a britek is előálltak a saját lézerfegyverükkel

Az Egyesült Királyság DragonFire lézerfegyvere a legutóbbi tesztek során sikeresen elfogott még 650 kilométer/órás sebességgel repülő drónokat is.

Az új lézerfegyver akár egy kilométer távolságból is képes eltalálni az akár érme méretű célpontokat is, így precíz és olcsó védelmet fog nyújtani a drónok és más gyorsan mozgó fenyegetések ellen.

Nagy-Britannia 316 millió fontot ítél oda az MBDA UK-nak, hogy 2027-ig leszállítsa az első DragonFire rendszereket a Királyi Haditengerészetnek. A jövőbeni telepítések során a lézer a brit haditengerészet rombolóira telepítik majd, ahol a tervek szerint a szuperolcsó lézernyalábok váltják majd fel a több százezer dollárba kerülő légvédelmi rakétákat.

„A közelmúltbeli DragonFire tesztek sikere bizonyítja, hogy a Védelmi és Ipari Minisztérium csapata valóban korszakalkotó fegyverrendszert adott a Királyi Haditengerészet kezébe” – mondta Chris Allam, az MBDA UK ügyvezető igazgatója.

Izraeli lézerfegyverekkel szerelhetik fel a nyugati hadseregeket?

Az olcsó és már a harctéren is kipróbált lézerfegyverekre nagy igény lenne Nyugaton.

A légvédelem jövője

Nagy-Britannia közel 1 milliárd fontot különített el az irányított energiájú fegyverek telepítésének felgyorsítására.

A DragonFire pedig már készen áll arra, hogy az első nagy teljesítményű lézerfegyver legyen, amelyet egy európai nemzet állít szolgálatba, és a NATO egyik legfejlettebb rendszerének számít a kategóriájában.

A DragonFire működés közben:

DragonFire: New declassified footage of £10-a-shot laser precision weapon in action

A military laser that could give the UK military greater accuracy and cost only £10 per shot could be ready for British personnel to use in five years. The DragonFire Laser Directed Energy Weapon (LDEW) is a line-of-sight weapon and can engage with any visible target, according to the Defence Science and Technology Laboratory (Dstl).

Az új szerződés becslések szerint akár 600 munkahelyet is teremthet az Egyesült Királyságban, ebből 200-at Skóciában, 185-öt Délnyugat-Angliában és 75-öt Kelet-Angliában. Az MBDA UK a QinetiQ-val és a Leonardóval közösen fejleszti a lézert, egy gyors beszerzési modellt alkalmazva, amelyet a folyamatos fejlesztésekre és a jövőbeli változatok gyorsabb telepítésére terveztek.

„Ez a nagy teljesítményű lézer a Királyi Haditengerészetünket a NATO innovációjának élvonalába helyezi, élvonalbeli képességet biztosítva az Egyesült Királyság és szövetségeseink védelméhez ebben az új fenyegetettségi korszakban”

– mondta Luke Pollard, a védelmi készültségért és iparért felelős miniszter.

Hadrendbe áll az Iron Beam – még idén 100%-os lesz az izraeli lézerpajzs!

Már az időpont is megvan.

Lézerágyúval szerelnék fel az izraeli légierő repülőgépeit

Már dolgoznak az Iron Beam lézerrendszer repülőgépekre történő adaptációján.