Köves Slomó „instant bár micvót” tartott a 88 éves Müller Péternek

Müller Péter 13 éves kora helyett 88 évesen lett bár micvó. Köves Slomó rabbi egy megható találkozás során avatta „instant bár micvóvá” az írót.

Szokatlan, egyben megindító eseménynek lett tanúja Köves Slomó rabbi, amikor a Kossuth- és József Attila-díjas író, Müller Péter felkereste őt – írta meg a Blikk.hu. A beszélgetés váratlan fordulatot vett. Az író életében először kötött tfilint és mondta el a Smá Jiszráél imát. Így pedig végeredményben a zsidó vallás szerint is nagykorúvá vált.

Az író teljesen más okból kereste fel a rabbit

Köves Slomó rabbi alig egy hete posztolt közösségi oldalán egy közös fotót Müller Péter íróval, az alábbi szöveggel: „Mázál tov a hamarosan 90 éves »Bár Micvó fiúnak«, a szeretett és tisztelt Müller Péternek!”

De miről is szól ez a bejegyzés? Müller Péter meglátogatta Köves Slomó rabbit, hogy a közelgő 89. születésnapjára készülő, a Madách Színházban bemutatandó előadásáról beszélgessen vele. A darab a 2002-ben megjelent, a gyermekkorát idéző novelláján, a Dávid királyon alapul. A műben felidézi, hogyan bujkált édesanyjával egy csillagos házban, és hogyan jött létre ott egy rögtönzött előadás.

A történetet hallgatva Köves rabbi váratlan kérdést tett fel Müllernek: volt-e bár micvója?

„Menj Izraelbe, te népirtó” — magyar terapeutát zaklattak a Liszt Ferenc repülőtéren

Hámor Éva családterapeutát inzultálta egy antiszemita nő a Liszt Ferenc repülőtéren.

Müller Péter „instant bár micvója”

Mivel Müller Péter nem tartott bár micvó ünnepséget 13. születésnapján, Köves rabbi ezért felajánlotta, hogy ha van kedve, akkor egy egyszerűsített szertartás során bár micvóvá avatja. Azaz a zsidó jog szerint is nagykorúvá válhat az író.

A rabbi segített az írónak feltekerni a tfilint, valamint elmondani a zsidó hitvallás központi imáját, a Smá Jiszráélt, amit minden bár micvós fiú elmond. Köves Slomó ezért nevezte az alkalmat „instant bár micvónak”: „Müller Péter a Smát elmondta, de a teljes szertartáshoz tartozó többi áldást, például a tfilin felvételére mondott áldást, illetve a Tórához való felhíváskor mondott áldásokat most nem mondtuk el.

De a lényeg megtörtént. Mondtam neki, hogy most már a zsidó vallás szerint is nagykorú lett.”

Amikor pedig a Blikk.hu az írót kérdezték erről a különleges eseményről, akkor Müller szellemesen csak annyit mondott: „Én már csak ilyen amatőr vagyok… Egyébként mindig is későn érő típus voltam.”

A petícionista zsidók már ajvékolnak Benjámin Landa amerikai nagykövet kinevezése miatt

Nem mindenkinek tetszik az ortodox zsidó üzletember jelölése.

A zsidó ima a lélek felfrissítésére

A „smá” szó azt jelenti: „hallani”. A Smá ima isteni felhívás a lélek számára, hogy fogadja be Isten egységét. A zsidó embernek naponta kétszer kell teljes átéléssel elmondania ezt az imát, kifejezve az egyetlen Istenbe vetett hitét.

A Smá lehetőséget ad arra, hogy Istenhez kapcsolódjunk és megerősítsük a Vele való kapcsolatunkat. Amikor elmondjuk a Smát, akkor „hallunk” azért, hogy mélyebben megértsük és magunkévá tegyük a szavak jelentését. Mindezek mindennapos ismétlése spirituálisan és mentálisan is felfrissülést hoz.

Ez a cikk a Zsido.com oldalán jelent meg eredetileg.

Posztumusz díjat kapott Tatár György, Spiró György pedig díszpolgár lett

Karácsony Gergely főpolgármester átadta a fővárosi elismerő díjakat.

Nemes Dániel: Az európai civilizáció jövőjéért való aggodalom miatt ragadtam tollat

A zsúfolásig telt Óbudai Zsinagóga kidustermében beszélgetett Köves Slomó és Nemes Dániel.