Kabaré: kiderült, mennyi segélyt szállított Greta Thunbergék gázai flottillája

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Az izraeli külügyminisztérium hétfői közleménye szerint a Global Sumud néven ismert flottilla, amely megpróbálta áttörni Izrael Gázai övezetre vonatkozó tengeri blokádját, valójában alig szállított segélyt.

A tárca közölte, hogy a Greta Thunberg által vezetett flottila adománya „kevesebb, mint egy segélyszállító teherautó rakományának tizede”, ezért a flottillát megtévesztő politikai akciónak, nem pedig valódi humanitárius segélyszállításnak tekintik.

Greta Thunberg akciója reklámfogás volt, nem segélyszállítás

A külügyminisztérium tájékoztatása szerint a 42 hajóból álló flottillát a múlt héten izraeli haditengerészeti egységek állították meg, miután az megpróbálta megsérteni a Gázai övezetre vonatkozó nemzetközi tengeri blokádot.

„Nem véletlen, hogy a Hamász–Sumud flottilla elutasította Izrael, Olaszország és Görögország minden javaslatát, hogy a segélyt békésen rakodják ki egy regionális kikötőben” – áll a külügyminisztérium közleményében. A minisztérium hozzátette:

„Miután átvizsgáltuk a flottilla összes hajóját és jachtját, kiderült, hogy az úgynevezett segély összesen alig két tonnát tett ki – 42 hajón összesen.

Ez kevesebb, mint egyetlen segélyszállító teherautó rakományának tizede.”

A kék teherautók jelképezik a napi mennyiséget, amit Izrael visz be Gázába, a szürke pedig a Sumud flottilláét.

Összehasonlításképpen a külügy emlékeztetett arra, hogy

egy Gázába belépő teherautó átlagosan 20 tonna segélyt szállít, és naponta körülbelül 300 segélyszállító jármű érkezik a térségbe.

„A Hamász–Sumud flottilla nem volt más, mint egy politikai reklámfogás” – fogalmazott az izraeli külügyminisztérium.

Greta Thunberg is a résztvevők között

Az incidens után Thunberget, valamint a flottilla további több száz aktivistáját az izraeli hatóságok már kiutasították az országból.

Az izraeli kormány hangsúlyozta, hogy a Gázai övezetre vonatkozó tengeri blokád nem önkényes politikai döntés, hanem biztonsági szükségszerűség, amelynek célja, hogy megakadályozza a Hamász fegyverutánpótlását és a terrorszervezet megerősödését.

Izraeli tengeralattjáróról indítottak dróncsapást a gázai flottilla ellen

Különleges küldetést hajtottak végre az izraeli tengeralattjárók.

“Kabaré: kiderült, mennyi segélyt szállított Greta Thunbergék gázai flottillája” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Greta valóban hibbant, de ezek a stilisztikai fogások "..egy Gázába belépő teherautó átlagosan 20 tonna segélyt szállít, és naponta körülbelül 300 segélyszállító jármű érkezik a térségbe." Tehát nem azt álltja a cikk, hogy ennyit szállítanak be naponta Gázába, hanem ennyi érkezik valahova…ha a határhoz, már az is térség, ha uis bejutna akkor cc 330 kg/fő/nap segély jutan egy lakosra…
    Tehát, hány teherautónyi élelmiszer jut be a gázai övezetbe naponta?