A woke-fanatikusok már Sydney Sweeney német juhászkutyáját nácizzák

Sydney Sweeney woke kritikusai „náci háziállatnak” minősítették a német juhászkutyát.

A Sully Bear nevű német juhászkutya is belekeveredett a Sydney Sweeney American Eagle-reklámkampánya körül gerjesztett botrányba. 

A nagy amerikai farmerbotrány

Amint arról a Neokohn is beszámolt, a woke-híveknél teljesen kiverte a biztosítékot Sydney Sweeney amerikai színésznő American Eagle farmerreklámja. A woke tömegek által kifogásolt reklámban Sweeney – kék farmerban és farmerdzsekiben – a következőt mondja: „A gének öröklődnek szülőről gyermekre, meghatározva például a hajszínt, a személyiséget vagy a szem színét.” Majd hozzáteszi:

„Az én farmerem (jeans) kék” – miközben kék szemeivel a kamerába néz.

Az American Eagle szójátéka arra épül, hogy az angolban a „jeans” (farmer) és „genes” (gének)  szavak ugyanúgy hangzanak.  A szójáték néhány woke tiktokkernek azonban már túl sok volt, és többen közülük úgy vélték, hogy a szőke, kék szemű színésznő megjelenése és az „örökletes jó tulajdonságok” emlegetése együtt már náci eugenikát, azaz faji alapú szelekciót idézi – és ezért náci propagandának bélyegezték az egész reklámot.

A woke felháborodás ellenére az American Eagle részvényei közel 17 százalékot emelkedtek, Trump elnök pedig a „legmenőbb reklámnak” nevezte Sydney Sweeney alakítását.

Sydney Sweeney „náci” kutyája

2024 áprilisában a színésznő örökbe fogadott egy német juhászkutyát. A kutya azóta kiváltságos életmódot élvez, rangos eseményeken jelenik meg és mindenhol felhívja magára a figyelmet.

A Sully Bear nevet viselő kutya részt vett már a Met Gala afterparty-ján, de szerepelt a The Sunday Times Style címlapján is. 

A woke-fanatikusok kétségbeesetten próbálják tovább támadni Sydney Sweeneyt azzal, hogy már a német juhászkutyáját is nácinak bélyegzik. A közösségi médiában olyan jelzők terjednek a kutya és gazdája kapcsán, mint „Szvasztika Sweeney” és „náci kedvenc”, sőt, voltak olyanok is, akik a kutyát

„a hiperfehér ember választásának” nevezték.

A woke csürhe egy farmerreklám miatt nácizza Sydney Sweeney-t

A woke felháborodás ellenére a reklámkampány eddig hatalmas siker.

Egy hűséges társ: a német juhász

A német juhászkutyák szelektív tenyésztés eredményeként jöttek létre, amelynek célja az intelligencia, az erő és a hűség volt. Történetük az 1800-as évek végére nyúlik vissza, amikor Max von Stephanitz lovassági tiszt megkísérelte kifejleszteni a „tökéletes terelőkutyát”. Miután 1899-ben egy kiállításon felfedezett egy farkasra emlékeztető kutyát, megvásárolta és Horand von Grafrath névre keresztelte, ezzel létrehozva az első regisztrált német juhászkutyát és elindítva a fajtát.

Kezdetben ezek a kutyák mezőgazdasági célokat szolgáltak, juhokat tereltek, vagyont védtek és megbízható segítséget nyújtottak. Intelligenciájuk és kiképzésre való alkalmasságuk hamar felkeltette az európai rendőrség és katonai erők figyelmét, akik járőrözésre, kutatás-mentésre és katonai műveletekre alkalmazták őket.

A német juhászok az első és második világháborúban is kiválóan szolgáltak hírvivőként, orvosi asszisztensként és felderítő kutyaként.

A fajta az 1900-as évek elején érkezett Amerikába, és különösen olyan híres kutyaszínészek révén vált ismertté, mint Rin Tin Tin és Strongheart, akik a katonai szolgálat után a filmiparba kerültek. A mai német juhászok továbbra is híresek intelligenciájukról, bátorságukról és odaadásukról. Munkakutyaként és házőrzőként szolgálnak. Képességeik a nyomkövetéstől a látássérültek segítéséig terjednek, miközben továbbra is világszerte kedvelt háziállatok.

A farmernadrág zsidó atyja: Levi Strauss

A figyelmes és jó üzleti érzékkel rendelkező Straussnak feltűnt, hogy a vásárlói által hordott pamutnadrágok gyorsan elhasználódnak, tönkremennek.