Zsidós esküvője lesz Selena Gomeznek és Benny Blancónak

Selena Gomez és zsidó származású dalszövegíró-producer vőlegénye, Benny Blanco a közelgő esküvőjük részleteiről meséltek a People magazinnak, és azt is elárulták, hogy a ceremónia zsidó hagyományokat is felvonultat majd.

Selena Gomez és a Benny Blanco kapcsolata már korábban is felkeltette a figyelmet arra, hogyan lehet a vallási és kulturális különbségeket békésen összehangolni. Most hivatalosan is megerősítették: az esküvőn a hóra – a hagyományos zsidó körtánc – is része lesz az ünneplésnek.

„Természetesen lesz hóra is”

– árulta el a People magazinnak Benny Blanco , akinek zsidó identitása nemcsak származása, hanem a mindennapjai szerves része is.

Közös életünk alapja a kölcsönös tisztelet

Bár Selena Gomez keresztényként nőtt fel, egyértelművé tette: nem kíván áttérni a zsidó hitre – de párja örökségét mély tisztelettel kezeli.

„Nem tervezek áttérni. Nem mintha rossz lenne, csak nem hiszem, hogy megtenném” – nyilatkozta Gomez, majd hozzátette:  „A közös életünk alapja a kölcsönös tisztelet.”

Blanco is hangsúlyozta: a közös jövőt nem a vallási egység, hanem az értékrend összehangolása határozza meg.

„Azt szeretnénk, hogy a gyerekeink mindkettőnk értékeit és erkölcseit örököljék. És amikor ezeket összekeverjük, akkor…”

„Jó lesz”

– fejezte be a gondolatot mosolyogva Gomez.

Zsidó színésznő szólt be a demokraták New York-i polgármester-jelöltjének

A színésznő szerint a szocialista jelölt tökéletesen alkalmatlan a város vezetésére.

Sztáresküvő zsidó elemekkel

A kétnapos esküvőre 2025 szeptemberében kerül sor a kaliforniai Montecitóban – bár a pontos időpontot még nem hozták nyilvánosságra. A vendéglistán több ismert név is szerepel, köztük Taylor Swift és párja, Travis Kelce.

Noha a zsidó elemek fontos szerepet kapnak majd – például a hóra tánc és más kulturális motívumok –, a ceremónia nem vallási szertartás lesz, inkább személyes értékeken és identitáson alapuló ünnep.

A pár a mindennapokban is építi közös zsidó-kulturális identitását: tavaly karácsonykor – már eljegyzett párként – részt vettek Benj Pasek zsidó dalszerző new yorki ünnepi partiján, ahol más zsidó hírességek, köztük Debra Messing, Judy Gold és Jake Cohen séf is jelen voltak. Cohen vicces kommentárja az Instagramon így szólt:

„Néhány magányos zsidó karácsonykor bulizik.”

A partiról készült egyik videón Blanco önfeledten táncolt a Hava Nagila dallamára, büszkén vállalva saját zsidó gyökereit.

Jön az év izraeli esküvője: Noa Kirel és Daniel Peretz örökre összekötik az életüket

Az izraeli popsztár és a Bayern München focistája kitűzték a dátumot a nagy napra.

Love You Like a Love Song

Benny Blanco karrierjét és identitását fiatal kora óta meghatározza zsidó háttere. Camp Airy zsidó nyári táborban kezdte pályafutását rádiósként, az Ebba Ebba nevű állomáson. Mint később nyilatkozta, ez az élmény alapvetően határozta meg előadói személyiségét és kreatív világát.

Blanco számára a zsidóság nem csupán kulturális örökség, hanem értékrend, amely a pályája, párkapcsolata és jövője szerves részévé vált.

A 33 éves Selena Gomez és 37 éves Benny Blanco párkapcsolata 2023 nyarán kezdődött, miután évek óta dolgoztak együtt zenei projekteken. A producer és az énekesnő barátsága fokozatosan mélyült el, mígnem nyilvánosan is felvállalták kapcsolatukat. Gomez korábban úgy nyilatkozott: Benny az első olyan partner az életében, aki valóban tisztelettel és figyelemmel fordul felé, míg Blanco azt hangsúlyozta, hogy Selena hiteles, mélyen érző ember, akinek értékrendje és empátiája különleges. A közös munka során kialakult kölcsönös tisztelet és világnézeti nyitottság ma már nemcsak a stúdióban, hanem közös jövőjük tervezésében is meghatározó.

Így készüljön, ha zsidó esküvőre hivatalos

Zsidó esküvőre hivatalos, de nem tudja, hogy mire számítson? A Zsido.com cikke most segít ebben.

Egy 8 éves zsidó fiú lábai előtt hever a divatvilág

A fiatal divatforradalmár ruhakölteményei már a vörös szőnyegeken és címlapokon szerepelnek.