A muszlim bevándorlókat negatívabban ítélik meg, mint a zsidókat

Az Egyesült Királyságban a zsidók megítélése nem is annyira rossz, mint gondolnánk.


A brit közvélemény a muszlim bevándorlókat sokkal negatívabban ítéli meg, mint a zsidó bevándorlókat – derül ki egy új közvélemény-kutatásból.

Nem kis különbséggel

A felmérés szerint a megkérdezettek több mint 40%-a úgy véli, hogy a muszlim bevándorlók negatív hatással vannak az Egyesült Királyságra, míg ugyanez az arány a zsidó bevándorlók esetében „csupán” 13%.

Ők kérték, hát megkapták

A felmérést az Ahmadiyya Muszlim Közösség rendelte meg az Egyesült Királyság legnagyobb muszlim rendezvénye – a Jalsa Salana – előtt, amelyet ezen a hétvégén tartanak Hampshire-ben, és amelyre várhatóan 40 000 hívő érkezik. A szervezők szerint az idei esemény „megnyitja kapuit az iszlámmal szkeptikusok és a vallás iránt érdeklődők előtt”.

A YouGov július közepén végzett felmérése 2130 brit felnőttet kérdezett meg arról, hogy szerintük a különböző vallási hátterű bevándorlók általánosságban pozitív vagy negatív hatással vannak-e az Egyesült Királyságra.

Míg 41% gondolta úgy, hogy a muszlim bevándorlók negatív hatással vannak, más csoportok esetében ez az arány jóval alacsonyabb volt: 15% érez így a hindu bevándorlókkal kapcsolatban, 14% a szikhekkel, 13% a zsidókkal és csupán 7% a keresztény bevándorlókkal kapcsolatban.

MI5-ügynökök akcióban: Neonáci fiatalt tartóztattak le Londonban

Egy neonáci fiatalt fegyvervásárlás közben kaptak el titkosügynökök Londonban.

Fordítva sem jobb

A válaszadók kevesebb mint egynegyede (24%) gondolta úgy, hogy a muszlim bevándorlók pozitív hatással vannak az Egyesült Királyságra – ez volt a legalacsonyabb arány a felsorolt vallások közül.

A hét elején Angela Rayner miniszterelnök-helyettes arra kérte a Munkáspárt tagjait, hogy ismerjék el az emberek „valódi aggodalmait”, rámutatva arra, hogy a bevándorlás az egyik olyan tényező, amely „mélyreható hatással van a társadalomra” – erről a kabinet társadalmi kohézióval kapcsolatos megbeszélésén számolt be.

Mégsem kéne mindenkit befogadni?

A megkérdezettek 53%-a szerint az iszlám nem összeegyeztethető a brit értékekkel, míg 25% szerint igen, 22% pedig nem tudott véleményt formálni.

A 30 éves Sabah Ahmedi – aki az interneten „fiatal imámként” ismert, és nagy követőtábora van – úgy véli, az emberek félelmei az iszlám ismeretének hiányából fakadnak.

„Ezek az eredmények mélységesen aggasztóak, és komoly muszlimellenes hangulatot jeleznek ebben az országban”

– mondta.

„Brit muszlimként tragikus azt gondolni, hogy vallásos meggyőződésünk miatt gyűlölnek vagy elutasítanak minket. Ez igazságtalan és méltánytalan, tekintve, hogy a muszlim bevándorlók túlnyomó többsége pozitívan járul hozzá az Egyesült Királysághoz.”

Tisztelet a kivételeknek

Sabah Ahmedi hozzátette:

„Ahelyett, hogy arra a kis számú muszlim bevándorlóra koncentrálunk, akik problémát okoznak, inkább azokra figyeljünk, akik a hadseregben, a rendőrségnél, az oktatási intézményekben szolgálnak. A hétvégi rendezvényen az Egyesült Királyság zászlaját az iszlám közösség zászlaja mellett húzzák fel – ezzel szimbolizálva, hogy a hit és a haza iránti szeretet kéz a kézben jár”

Október 7-éről szóló dokumentumfilmmel próbálja tisztára mosni magát a BBC

Biztos, ami biztos a BBC megkérte a rendezőt, hogy ne nevezze a Hamászt terrorszervezetnek, ha azt akarja, hogy a dokumentumfilm adásba kerüljön.

Őrület: Elmegyógyintézetbe került a dzsihadista késelő

Munawar Hussain kegyetlen ámokfutása során egy védtelen M&S dolgozó nyakát vágta el.