„Ez a mi október 7-énk” – Izrael segítségét kérik a drúzok a szíriai mészárlás után

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Mély megrendüléssel és dühvel reagált a Golán-fennsíkon élő drúz közösség a július 13-i szíriai mészárlásra, amelynek során több száz drúz civil vesztette életét.

A Majdal Shamsban élők a történtekre „a drúz október 7-eként” tekintenek, és miközben a videókon dokumentált kegyetlenségek megrázták a közösséget, sokan hálával és büszkeséggel tekintenek Izrael gyors katonai beavatkozására, amely célzott légicsapásokkal próbálta megállítani a drúz lakosság elleni vérengzést.

Drúz autonómia Izrael szövetségével?

A Jewish News Syndicate helyszíni beszámolója szerint a határ menti faluban esténként százak gyűlnek össze, hogy a közösségi gyász mellett kifejezzék szolidaritásukat határon túli rokonaikkal – miközben egyre többen beszélnek a zsidó állammal való mélyebb szövetség szükségességéről.

Sari Halabi, a faluban élő háromgyermekes apa úgy fogalmazott:

„Ez a kötődés most lehetőséggé válhat – talán egy drúz autonómia felé vezető úton, amely Izrael szövetségeseként létezhet a határ szíriai oldalán.”

Élő adásban bombázta le Izrael a szír rezsim főparancsnokságát

Izraeli vadászrepülőgépek siettek az iszlamista erők által szorongatott drúz erők megsegítésére.

Bajban ismerszik meg a barát

„Nem fogjuk megengedni, hogy a szíriai radikális iszlamista rezsim terrorizálja a drúzokat.” – állt Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Izrael Katz védelmi miniszter közös közleményében a drúzok elleni mészárlást követően.

„Ha a rezsim bántja a drúzokat, akkor mi is bántani fogjuk a rezsimet. Elkötelezettek vagyunk izraeli drúz testvéreink felé, hogy mindent megtegyünk a szíriai drúzok biztonságának megőrzése érdekében.” – tette hozzá.

A közösség tagjai szerint a damaszkuszi izraeli csapások nem csupán stratégiai üzenetet, hanem morális állásfoglalást is jelentettek – különösen annak fényében, hogy az izraeli hadsereg ritkán lép fel nem állampolgárok érdekében. 

„Ez testvérhez méltó bátor kiállás volt”

– mondta Abdullah Rabah, aki szerint az izraeli katonai fellépés emléke nemzedékeken át fennmarad majd.

Noha vannak szkeptikus hangok is, a drúz lakosságon belül egyre többen kezdenek nyitni az izraeli állampolgárság irányába. A Golán-fennsík 20 ezres drúz közösségének többsége eddig szíriai identitásához ragaszkodott, de a szíriai káosz és az Izraelből érkező segítség hatására sokan újragondolták ezt.

„Ahogy Izrael megerősödött október 7-e után, úgy mi is. Ez a szövetség örök.”

– mondta Rabah, sapkáján izraeli és drúz zászlóval.

Berobbant a polgárháború Szíriában: mészárlást rendeztek a drúzok fellegvárban

Csak Izrael próbál meg segíteni a megtámadott szíriai drúz kisebbségnek.

Morális kötelessége Izraelnek megvédeni a szíriai drúzokat

Izrael Szíriában mutatott lépése azt mutatja meg a világnak, hogy igenis lehetséges beavatkozni, amikor népirtás vagy tömegmészárlás zajlik.

“„Ez a mi október 7-énk” – Izrael segítségét kérik a drúzok a szíriai mészárlás után” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Emlékszem, amikor anno a Golánon jártam, elkeveredtem az egyik drúz településre. Egy csomó szír zászlót láttam kitéve – egyszerűen nem tudtam mire vélni és hova tenni a helyzetet, azt hittem, hogy valahogyan átkeveredtem Szíriába, de ugyanakkor IDF-katonát is láttam. Hosszan magyaráztattam, mire valamennyire megértettem a szituációt és lenyugodtam.

    • Nehany kiegeszites.
      A druzok kisebbseg, es nincsenek( eddig) onallo allami
      torekveseik, mint pl. a kurdoknak.
      Rendszerint- lojalisak az allamhoz, ahol elnek.
      Az izraeli druzok lojalitasahoz nem fer semmi ketseg- mar 77 eve.
      Ok is sorkotelesek, mint az izraeli zsidok.
      Tobben magasrangu tisztkent
      szolgaltak/ nak az IDF- ben.
      Soknak csaladja van Sziriaban.
      Nem vagyok meglepve,hogy Izraeltol varjak a segitseget.
      Az interneten kering egy film
      ( sajnos, nem lattam angol forditast) melyben egy sziriai
      arab fogoly a vallatoknak mondja, hogy miutan vegeznek
      a druzokkal, a " kovetkezo celpont- Izrael."
      Meg egy kulonlegesseg-a druzok profetaja- Suajeb- a
      Bibliaban szereplo Jitro- Mozes
      aposa.

      • Amikor a Golanon jártam, az 1990 volt — elég régen. De 1990 önmagában is egy igen különleges év volt. Egyrész Szaddam Huszein elfoglalta Kuvaitot, másrészt mi akkor szabadultunk meg a kommunizmustól. Összességében a világot azóta se láttam olyan optimistának, mint akkor.

        Visszatérve a drúzokra, addig csak a libanoni drúzokról hallottam, a szovjetek által pártfogolt Dzsumblatt-famíliáról. Aztán Izraelben járva realizáltam, hogy vannak izraeli drúzok is, sőt még arra is rájöttem, hogy vannak a szűkebben vett izraeli drúzok is meg a golániak is.
        A golániak a szír zászlókat leginkább azért tették ki, mert attól tartottak, hogyha visszakerülnek szír fennhatóság alá (ennek volt némi realitása 1990-ben!), akkor a szírek hazaárulással vádolják meg őket — és a zászlók megvédik őket a vádak ellen. Ez volt az a momentum, amit anno nagyon meglepőnek találtam! Az izraeliek megértették az aggodalmukat és az IDF nem kötözködött velük.
        Hazatérve több Izraelben tapasztaltnak utánanéztem – így a drúzoknak is. Olvastam, hogy az izraeli drúzok között volt, aki elérte a dandártábornoki rangot, bekerültek a diplomáciai képviseletekre, stb. Azt is olvastam, hogy a türelmes izraeli hozzáállás a golániaknál is kifizetődött, mert a goláni drúzok is elkezdték felvenni az izraeli állampolgárságot. Sőt, ez nagyon felgyorsult a szír polgárháború során. Akkor a goláni drúzok azt realizálták, hogy nem területi vitáról van szó, hanem szunnita vallási-ideológiai fanatizmusról. Márpedig ez ellen a vallási fanatizmus ellen nem védi meg szír zászló. Ez a mostani hónapok eseményei során még inkább visszaigazolódik.

        • Igy van. Talan meg csak annyi,hogy a golani druzoknal volt meg egy keserves ebreszto,amikor
          a szirek bombaztak egy
          sportpalyat, ahol a gyermekeik footballoztak.
          A szunnita vallasi ideologiai fanatizmus letezik, ugy mint a siita.
          Azt hittem,hogy talan mar
          kezdik erteni Europaban,
          hogy ez vallashaboru.
          Lehet,hogy mar keso.