2026 júliusáig minden érintettnek be kell vonulnia Izrael védelme érdekében.
Az izraeli hadsereg vasárnap megkezdte az összes, még katonai szolgálatra jogosult ultraortodox zsidó behívását.
Nincs más lehetőség
A 2023 óta tartó fokozódó katonai feszültségek és az október 7-i terrortámadást követő háborús helyzet nyomán az izraeli hadseregben új szakaszába lép az ortodox közösség besorozása. Az IDF mostanáig soha nem látott tömeges behívást indított el:
54 000 ultraortodox fiatalt – 16,5 éves kortól egészen a 26 éves korosztályig – értesítenek a közeljövőben.
A döntés hátterében az áll, hogy bár tavaly már 24 000 ortodox állampolgár kapott behívót, az önkéntes jelentkezési arány rendkívül alacsony maradt. A Legfelsőbb Bíróság és a közvélemény is egyre erősebben sürgeti a társadalmi igazságosság érvényesítését, hiszen az IDF minden társadalmi csoportból súlyos veszteségeket szenvedett: katonák ezrei estek el, sebesültek meg vagy szolgálnak tartalékosként hosszabb időn át.
Szankciók és letartóztatások
A hadsereg 4800 ortodox tényleges bevonultatását tűzte ki célul az idei évre, ez körülbelül 3000 fővel több az előző évekhez képest. Ugyanakkor a katonai vezetés nem számít érdemi változásra az ortodox politikai és vallási vezetők támogatása nélkül.
Az IDF ezért azt követeli a kormánytól, hogy fogadjon el egyéni szankciókat a szolgálatot megtagadó személyekkel szemben. Egyúttal felgyorsítják az eljárásokat is, így szeptembertől megindulhatnak a letartóztatások. Az IDF közlése szerint jelenleg 250–300 férőhely áll rendelkezésre a katonai börtönökben, de ez több százra is bővíthető, ha megalakul az új katonai rendészeti egység.
A hivatalos adatok szerint jelenleg 14 000 fő tekinthető szolgálatmegtagadónak és a hadsereg becslése szerint ez a szám néhány hónapon belül 35 000-re is nőhet.
Fontos részlet, hogy azok, akik 540 napnál hosszabb ideje tagadják meg a szolgálatot, azonnal börtönbe kerülhetnek, míg a „frissebb” szolgálatmegtagadókat új IDF-egységekbe sorolhatják be, ideiglenes fogvatartásra.
A kivételek
Pozitív fejleményként az IDF bejelentette, hogy két ultraortodox katonai egység már aktívan részt vesz a Gázai övezetben zajló harcokban, egyikük 41 terroristát semlegesített részben a légierő támogatásával.
Vasárnap Ejal Zamir vezérkari főnök látogatást tett a Hashmonaim dandárnál, az IDF egyik haredi katonai egységénél. Beszédében így fogalmazott:
„A hadseregbe való integrációtok olyasmi, amire büszkének kell lennetek, nektek, családotoknak és a társadalomnak is. Ti úttörők vagytok, akik utat mutatnak, és biztos vagyok benne, hogy megkapjátok az elismerést.”
„Tudom, hogy egyesek személyes kihívásokkal néznek szembe, de tapasztalataim alapján biztos vagyok benne, hogy a kitartás az, ami igazán számít az életben” – tette hozzá Zamir.