Két hazai zsidó gondolkodó nyilvános vitája a háborúról, identitásról és történelmi felelősségről. Összefoglaló Schönberger Ádám és Nemes Dániel vitájáról.
2025. július 7-én egy rendhagyó nyilvános vitára került sor Budapesten Schönberger Ádám, a Marom Egyesület elnöke és Nemes Dániel kiberbiztonsági szakértő között, amely során az izraeli–palesztin konfliktus aktuális állása, mélyebb történelmi és identitáspolitikai kérdései kerültek terítékre. A vita célja nem csupán a vélemények ütköztetése volt, hanem az is, hogy a résztvevők a saját zsidó buborékukból kilépve próbálják megérteni a másik narratívát. A beszélgetést Rét Ágnes moderálta.
Közös kiindulópont – különböző valóságérzékelés
Mindkét fél a magyar zsidó közösségből jött, a vita így nem idegenek, hanem családtagok között zajlott. A személyes háttér bemutatása során Schönberger elmondta: őt egyszerre hatja át a zsidó tradíció partikularizmusa és a humanista univerzalizmus. Ez a kettősség szerinte nem feloldhatatlan, de állandó belső feszültséget szül. Nemes ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a „közös álom” nem számít, ha a valóság teljesen más képet mutat: „Én kinyitom a szemem, és mást látok.”
A palesztin nép létezésének kérdése
Az egyik legélesebb vita a palesztin nép létezésének legitimációja körül bontakozott ki.
Nemes Dániel szerint a palesztin identitás mesterséges konstrukció: a palesztin nép nem létezett történelmileg elkülönült entitásként, hanem az arab világ része volt, és csak a 20. század második felében, politikai érdekek mentén formálták meg önálló nemzetként. Szerinte ebben kulcsszerepe volt a KGB-nek és az ENSZ-nek is.
„Ez egy mesterségesen kreált konfliktus, mesterségesen kreált néppel.”
Schönberger Ádám ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a palesztin identitás – ahogy a zsidóé is – éppen a trauma és az üldöztetés által jött létre. A palesztinokat az 1948-as háborúban kiszorították földjeikről, városaikból, és ebből alakult ki egy kollektív fájdalomtörténet. „Ők nem menekült státuszból akarnak jól élni, hanem visszamenni oda, ahonnan elüldözték őket.”
Ki a felelős a jelenlegi helyzetért?
Ennél a kérdésnél is teljes nézetkülönbség mutatkozott a felek között.
Nemes Dániel szerint teljesen mindegy, mit tett Izrael az elmúlt 15 évben: a gázai háború előidézése nem izraeli döntések következménye. „A muszlim világ a hitetlenek ellen vívott civilizációs háborúban él. A Hamász célja nem a kompromisszum, hanem a dzsihád.” Izrael pedig nem folytathat megbékélő politikát, ha naponta lövik rakétákkal a civiljeit. Az ő olvasatában a palesztin társadalom többsége nem is békét akar, hanem folytatni a háborút, és erről közvélemény-kutatások is tanúskodnak.
Schönberger Ádám azonban azt állította, hogy épp Izrael is tevékenyen hozzájárult a jelenlegi helyzet kiéleződéséhez. A Hamászt nem egyszer pénzelte Izrael, hogy ellensúlyt képezzen a PFSZ-nek, és maga Netanjahu is hozzájárult ahhoz, hogy a radikális iszlamisták uralják Gázát. „Ezek az emberek nem terrorista génnel születnek. Az elnyomás, a kilátástalanság, a szociális csapdák hozzák létre a radikalizmust.”
Az izraeli arabok helyzete
Nemes többször hangoztatta, hogy az izraeli arabok jobban élnek, mint bármely környező ország arabjai – sőt, „nagyságrendekkel” jobb az életük szabadságjogok és életszínvonal tekintetében is. Ebből szerinte világos, hogy Izrael nem elnyomó állam.
Schönberger elismerte, hogy ez egy valós tendencia, de felhívta a figyelmet arra, hogy a de facto esélyegyenlőség még nem létezik. Az izraeli arabok kevesebb lehetőséghez jutnak:
gettósodnak, főleg alulfizetett munkakörökbe kerülnek. Szerinte az izraeli rendszer rejtett módon diszkriminál.
A háború morális dimenziója: ki mit tekint emberinek?
A beszélgetés egyik legelmélyültebb pontja az emberi élethez való viszony megítélése volt.
Nemes szerint a nyugati gondolkodás axiómái – mint a béke, az élet védelme – nem érvényesek univerzálisan. A gázai társadalomban – állítása szerint – a mártíromság és a dzsihádkultusz erősebb, mint az élethez való ragaszkodás. Ezért szerinte hiú remény azt hinni, hogy békét akarnak:
„Ez nem a mi kultúránk. Más alapértékek szerint élnek.”
Schönberger ezzel szemben ragaszkodott ahhoz, hogy az emberi élet értéke univerzális. Azt állította, hogy a nyugati sajtó és politika gyakran démonizálja a palesztinokat, ami elfedi valódi emberi történeteiket. „Ezek az emberek ugyanazokat a meséket nézik, mint a gyerekeink, ugyanúgy nevetnek, sírnak, álmodnak.”
A Nakba és a kollektív trauma
A vita egyik legszenvedélyesebb szakaszában szóba került az 1948-as palesztin menekülthullám, a Nakba.
Nemes szerint a palesztinok nagy része önként hagyta el lakóhelyét, mert az arab vezetés azt ígérte nekik, hogy pár héten belül visszatérhetnek, miután Izraelt elpusztítják. Aki nem akart együtt élni zsidókkal, az elment. Az elűzöttek aránya szerinte minimális.
Schönberger viszont hangsúlyozta: a történelmi emlékezet szempontjából ez nem így él a palesztinokban. „Őket elűzték. A fájdalmuk ebből fakad. És e fájdalom megkerülése dehumanizálja őket.”
A háború befejezésének feltételei
Nemes végül leszögezte: a háború csak akkor érhet véget, ha a Hamász (vagy a gázai vezetés) leteszi a fegyvert és kiadja a túszokat. Addig az izraeli hadművelet jogos önvédelem. Szerinte nem látszik semmi arra utaló jel, hogy a gázai vezetés ezt megtenné – sőt, inkább azt célozzák, hogy a világ közvéleményét Izrael ellen hangolják.
Schönberger ezzel szemben azt kérdezte: ha ez jogos önvédelem, hol van az arányosság? Azt a narratívát, hogy a háborút a Hamász elnyújtani akarja, nem tagadta, de hangsúlyozta: „Ez nem ad morális alapot arra, hogy elpusztítsuk Gázát.” A háború befejezése szerinte politikai akarat kérdése.
Közönségkérdések: személyes érzések, jövőkép és empátia
A beszélgetés második felében a közönség kérdezhetett. Többen arra voltak kíváncsiak, mit tehet egy átlagos magyar zsidó a békéért. Schönberger a párbeszéd fontosságát, az empátia gyakorlását emelte ki, és azt, hogy ne váljunk cinikusokká.
Nemes viszont azt hangsúlyozta, hogy a zsidó közösség elsődleges feladata az önvédelem támogatása, nem az együttérzés „önsorsrontó fetisizálása.”
Volt kérdés a jövőbeli együttélés lehetőségéről is. Schönberger optimistábban válaszolt: „Ha mi most tudunk beszélgetni erről tisztelettel, ott is lehet egy nap párbeszéd.” Nemes ezt illúziónak tartotta: „Csak akkor, ha ők is elismerik, hogy nem a zsidók kiirtása a cél.”
Közeledés vagy távolodás?
Bár a vita nem oldotta fel az ellentéteket, egy ponton mégis történt valamiféle közeledés. Mindketten elismerték, hogy a másik félelemérzete valós. Schönberger szerint az izraeli zsidók biztonságérzete nélkül nincs béke. Nemes pedig elismerte: a palesztin fájdalom valós, csak másként látja az okait.
A vita végén egyik fél sem állította, hogy meggyőzte volna a másikat. De legalább elhangozhatott két teljesen különböző zsidó hang egy térben, egy közösség keretein belül – és ez talán már önmagában érték.
A teljes vita itt hallgatható vissza.
Seres Attila összes cikkét elolvashatja itt.
