Az „Ázsia Maradonája” néven ismert Ali Karimi régóta kritikus az iszlamista rendszerrel. Most nyíltan kiállt Izrael mellett.
„Irán és az irániak vérszomjas és bűnöző ellenségei ti vagytok” – írta a futballsztár a közösségi médiában, felróva a teheráni vezetésnek az ország 46 évnyi elnyomását.
„Most megfizettek szemétládák”
Karimi már régóta felszólal a rezsim ellen, ám most egyértelműen elítélte annak jelenlegi politikáját. X-bejegyzésében így fogalmazott:
„2009-ben nem hallgattatok az emberekre – megerőszakoltátok, megkínoztátok és megöltétek azokat, akik az igazságért kiálltak.
Most a saját ostobaságotok zsákutcájába kerültetek. Ne sírjatok a népnek!”
Karimi a kirobbant konfliktusra utalva kijelentette továbbá, hogy „Izrael támadása a 46 évnyi hatalomvágy, gengszterkedés és erőszak számlája.”
„Most megfizettek, szemétládák”
– tette hozzá.
„Irán és az irániak vérszomjas, bűnöző ellenségei ti vagytok. Tűnjetek el a történelem süllyesztőjében!” – zárta bejegyzését az iráni focilegenda.
„Szívasd meg őket amennyire csak tudod, Bibi!”
Karimi régóta kritikus a rezsimmel és annak regionális szövetségeseivel szemben. Miután tavaly Izrael Libanonban végrehajtott akciót a Hezbollah ellen, amely során több magas rangú iráni tisztviselő megsérült, Karimi dicsérte Benjámin Netanjahu miniszterelnököt.
We are Iran,
not the Islamic Republic
ما ايران هستيم،
نه جمهورى اسلامى
❤️🤍💚✌🏼#ایران #Iran #وطنم pic.twitter.com/AozjJekiBk— ali karimi (@alikarimi_ak8) April 14, 2024
„Az iráni-iraki háborúban elesett katonák emlékének napján szívasd meg őket, amennyire csak tudod, Bibi”
– írta Karimi, az izraeli vezetőt becenevén szólítva. „Ez lesz a valódi gyógyír Iránnak és az iráni népnek” – zárta posztját olyan hashtagekkel, mint „Parancsolj, Netanjahu” és „Bibi gól”.
Karimi folyamatos bátor politikai kiállása
Politikai aktivizmusa évek óta tart, különösen a 2022-es Mahsa Amini halála utáni tüntetések idején volt nagyon aktív. Karimi akkor kijelentette:
„Az irániak ma egységesebbek, mint valaha, még akkor is, ha leállítják az internetet.”
Hozzátette: „Iráni hadsereg, hazád számít rád. Ne hagyd, hogy ártatlanok vére folyjon. Én sem hatalmat akarok, csak békét és méltóságot az országomban.”
Válaszul az iráni hatóságok – állítólag egy helyi ügyész utasítására – lefoglalták Karimi észak-teheráni otthonát. Az Iszlám Forradalmi Gárda pedig letartóztatását követelte, azzal vádolva, hogy több mint 11 millió Instagram-követőjét lázadásra ösztönözte.
18 éves pályafutása alatt Karimi összesen 127 mérkőzésen lépett pályára az iráni válogatottban, ahol 38 gólt rúgott. Az „Ázsia Maradonája” becenevet viselő játékos sikeres európai karriert futott be a Bayern München és a Schalke csapataiban. 2005-ben és 2006-ban két Bundesliga-bajnoki címet, valamint két hazai kupagyőzelmet nyert a Bayernnel.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.