Ariel Kahana cikke az izraeli haszbara válságáról.
Izrael közdiplomáciai erőfeszítéseinek súlyos kudarca azt jelenti, hogy még a szövetségesei is kezdik elfelejteni az október 7-i mészárlást. A belső konfliktusok, a bürokratikus bénultság és a kormányzati belharcok megbénítják az ország haszbaráját akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.
Az elfelejtett mészárlás
Közel húsz hónappal az emberiség által valaha látott egyik legszörnyűbb atrocitás, az október 7-i mészárlás után szinte elképzelhetetlen, hogy Izrael haszbarája, azaz nyilvános diplomáciája mennyire megbénult. Annak ellenére, hogy a Hamász által elkövetett terrortámadást valós időben közvetítették, és az emberiség elleni bűncselekménynek minősül, és annak ellenére, hogy rengeteg eszköz áll rendelkezésre, hogy a világ elé tárják, még Izrael barátai között is elhalványult az emlékezete.
| Mi az a haszbara?
A haszbara Izrael hivatalos és informális kommunikációs stratégiáját jelenti, amelynek célja az ország külpolitikai lépéseinek, katonai műveleteinek és társadalmi működésének nemzetközi elmagyarázása. A haszbara nem csupán kormányzati szóvivői tevékenységet foglal magában, hanem az izraeli civil szervezetek, diplomaták és magánszemélyek részéről is megnyilvánulhat, például közösségi médiás kampányok, vitafórumokon való részvétel vagy oktatási anyagok terjesztése révén. Kritikusai szerint a haszbara sokszor egyoldalú narratívát képvisel, míg támogatói úgy vélik, elengedhetetlen eszköz Izrael nemzetközi megítélésének javítására egy gyakran ellenséges globális médiakörnyezetben. |
„Amerikában emlékszünk, de nem emlékszünk pontosan arra, hogy milyen szörnyű volt, és mit tett a Hamász a zsidó néppel október 7-én” – mondta Kristi Noem amerikai belbiztonsági miniszter nemrég Izraelben járva. Igen, még Donald Trump képviselője is kezd már felejteni. Mit lehet várni akkor az Izraellel szemben ellenséges emberektől?
Nem véletlen, hogy Noem és mások elfelejtették a mészárlást. Ennek oka, hogy Izrael már nem beszél róla. A kormány, amely az ország imázsának megőrzéséért és ügye igazságosságának magyarázatáért felelős, gyakorlatilag megbénult, belső vitákkal van elfoglalva, és látszólag nincs tisztában azzal, hogy létezik egy világ a határain túl.
Ahelyett, hogy Izrael és a zsidó nép nap mint nap azt kiáltaná, hogy „vádolom” [utalás Émile Zola híres nyílt levelére, a J’Accuse-ra – a szerk.] az országot sarokba szorították. Az Izrael-ellenes propagandagépezet az éhínség és a háborús bűnök hamis vádjaival töltötte ki a vákuumot. És Izrael? Továbbra is bénult. Még csak erőfeszítést sem tesz arra, hogy visszavágjon ezeknek a modernkori vérvádaknak.
Amikor a csend kiált
Hogy néz ez ki a gyakorlatban? Nincsenek szóvivők, akik interjúkat adnak, nincsenek videók, amelyek a közösségi médiában keringenek, nincsenek proaktív tájékoztatók az újságíróknak, nincsenek tervezett médiakampányok. Akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, az izraeli nyilvános diplomácia egyszerűen nem létezik. A nemzetközi médiában – beleértve a szimpatizáns országokat és a támogató vezetőket is – az a benyomás alakult ki, hogy valami nem stimmel Izrael viselkedésében.
Az eredmény: az Izrael elleni nemzetközi kezdeményezések egyre nagyobb teret nyernek.
Ez egy tankönyvi eset, amikor a nyilvános diplomácia hiánya kézzelfogható diplomáciai károkat okoz.
Vegyük például azt az esetet, amikor állítólag kilenc, egy családból származó gyermeket öltek meg. Függetlenül attól, hogy az állítás igaz vagy hamis, egy működő haszbara apparátus azonnal bevetett volna egy parancsnokot vagy pilótát, hogy elmagyarázza, milyen erőfeszítéseket tesz Izrael a civil áldozatok elkerülése érdekében. Ilyen erőfeszítés nélkül a tévhitek futótűzként terjednek.
Egy másik példa: egy ütőképes közdiplomáciai egység elmagyarázná, hogy a háború éppen azért húzódik, mert Izrael óvatosságot tanúsít a túszok és a gázai civilek érdekében. A jelenlegi vákuumban a világ beveszi azt a narratívát, hogy Izrael céltalanul háborúzik.
Kormányzati kudarc
Ez a drámai kudarc a kormányzat évek óta tartó bénultságából fakad. Már két évtizeddel ezelőtt elhatározták, hogy a miniszterelnöki hivatal fogja felügyelni a nemzeti haszbara rendszert. A múltban ez az egység sokkal kevésbé súlyos válságokat is kezelt.
Ennek ellenére évek óta nincs sem vezetője, sem megbízott vezetője a nemzeti haszbara apparátusnak. Benjamin Netanjahu miniszterelnök, aki egykor a közdiplomáciát tette a védjegyévé, nem nevezett ki utódokat a távozók helyére. Néhány munkatársat más feladatkörbe helyeztek át, a maradók igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből – de ez messze nem elegendő.
Eközben az IDF új szóvivője még nem töltötte be azt az űrt, amely Daniel Hagari távozása óta maradt a nemzetközi médiakörökben. Hagari nagyon jól értette a külső kommunikáció fontosságát, és gondoskodott arról, hogy Izrael üzenetét több nyelven is közvetítsék. Ez most már nincs így.
Részleges pótlásként Gideon Szaár külügyminiszter most hetente sajtótájékoztatókat tart a külföldi tudósítóknak. Emellett hatalmas, 500 millió sékeles költségvetést biztosított a külügyminisztérium számára, amelynek nagy részét a nyilvános diplomáciára fordítják. A kormányzati bürokrácia és a késedelmek azonban azt jelentik, hogy ebből a pénzből egyelőre semmi sem valósult meg tényleges kampányokban. Az eredmény? Egyértelműen látható.
Egy olyan időszakban, amikor Izraelnek és a zsidó népnek teljes erőbedobással kellene vívnia a harcot a „szívekért és elmékért”, helyette tétlenül áll, megosztottan és szégyenkezve. És ez – őszintén szólva – felfoghatatlan.
Ez a cikk eredetileg az Israel Hayom oldalán jelent meg.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.
