Várhelyi Olivér kezdeményezésére elzárják a Palesztin Hatóság felé a pénzcsapot.
Az Európai Parlament (EP) szerdán nagy többséggel megszavazta, hogy az Európai Unió felfüggessze a Palesztin Hatóságnak (PA) nyújtott pénzügyi támogatásokat mindaddig, amíg a palesztin iskolai tankönyvek nem felelnek meg az UNESCO által előírt nevelési normáknak, és nem törlik belőlük a gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító tartalmakat – adta hírül a Tett és Védelem Alapítvány.
A szavazás
A döntés a parlament éves költségvetési ellenőrzési folyamatának része, amely az uniós adófizetők pénzének felhasználását vizsgálja. A határozatot 443 képviselő támogatta, 202-en ellene szavaztak, 21-en tartózkodtak. A határozatban szerepel, hogy az EU jövőbeni támogatásait a palesztin oktatási rendszer átfogó reformjához köti.
A kifizetéseket első alkalommal Várhelyi Olivér szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztos tiltotta le a Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után, majd az ő kezdeményezésére készült el a tanulmány, ami alapján megszületett a mostani döntés a pénzügyi támogatások befagyasztásáról.
Tankönyvek, amelyek nem békét, hanem gyűlöletet tanítanak
A döntés hátterében több évre visszanyúló aggodalmak állnak. Már hatodik éve figyelmeztetik az EP képviselői a Palesztin Hatóságot és az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynökségét, az UNRWA-t, hogy a diákoknak szánt tankönyvek antiszemita toposzokat tartalmaznak, dicsőítik a mártírhalált, a dzsihádot, sőt, erőszakra buzdítanak izraeli civilek ellen.
Bár 2024 júliusában az Európai Bizottság (EB) bejelentette, hogy az uniós támogatások feltételéül szabja az oktatási anyagok megtisztítását a problémás tartalmaktól, a 2025 márciusában megjelent IMPACT-se jelentés szerint a helyzet nem javult. Épp ellenkezőleg: a PA egy új, kifejezetten Gázára szabott tantervet vezetett be, amelyben a kutatók szerint
„rendszerszintű erőszakra buzdítás, antiszemitizmus, a dzsihád dicsőítése és civil célpontok elleni támadások támogatása”
jelenik meg.
A gyerekek nem lehetnek ideológiai fegyverek
A parlament határozata történelmi fordulópontot jelent az EU közel-keleti politikájában. Először történt meg, hogy a képviselők konkrét határidőt is szabtak: legkésőbb a 2025 szeptemberében induló tanév kezdetére el kell távolítani minden uszító tartalmat a tananyagból. Ennek elmaradása esetén az uniós támogatások felfüggesztése maradéktalanul érvényben marad.
Az EP emellett elítélte az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatalának (UNRWA) több alkalmazottját is, akik bizonyíthatóan részt vettek a 2023. október 7-i Hamász által vezényelt izraeli terrortámadásban. A képviselők szerint az ilyen kapcsolatok elfogadhatatlanok egy nemzetközi szervezet munkatársaitól, és felszólították az Európai Bizottságot, hogy a jövőben inkább olyan partnerekkel dolgozzon együtt, mint az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) vagy az Élelmezési Világprogram (WFP).
Politikai egység ritka pillanata
A döntés különlegessége, hogy nemcsak jobboldali, hanem számos baloldali és liberális képviselő is megszavazta. Niklas Herbst, a Költségvetési Ellenőrző Bizottság elnöke és az Európai Néppárt tagja így nyilatkozott:
„Ma az Európai Parlament világossá tette: a palesztin tankönyvek nem tartalmazhatnak gyűlöletet, erőszakra való buzdítást vagy antiszemitizmust. Az uniós támogatásoknak a békét, az együttélést és az emberi jogok tiszteletét kell szolgálniuk.”
Sabrina Pignedoli, az olasz szociáldemokrata képviselő hozzátette:
„Az oktatás a jövő záloga. A gyerekeknek nem a gyűlölet és félelem világába kell belenőniük, hanem abba, amely megértést és megbékélést kínál.”
Joachim Schuster (Renew Europe): „Aki gyűlöletre nevel, az aláássa a békét. Egyetlen tankönyvben sincs helye az antiszemitizmusnak, különösen nem uniós forrásból.”
Civil nyomás és ellenőrzés
Marcus Sheff, az IMPACT-se vezetője úgy értékelte, hogy az Európai Parlament végre felelősséget vállalt az ügyben:
„A hamis ígéretek ideje lejárt. Nem fogadható el, hogy európai adófizetők pénzéből finanszírozzanak egy olyan oktatási rendszert, amely a gyűlöletet termeli újra.”
A szervezet szerint a mostani határozat új szakaszt nyit az uniós támogatáspolitikában, és fontos precedenst teremt arra, hogy a jövőben az EU konkrét eredményeket kérjen számon nemcsak ígéreteket.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.