Az IDF elit harci egységeinél szolgáló izraeli katonák adtak elő a honvéd tisztjelölteknek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
A legjobbaktól tanulhattak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói.
Izraeli tapasztalatok
“Az Izraeli Védelmi Erők egyik elit harci egységének tartalékos katonái tartottak előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahol nyíltan megosztották tapasztalataikat és a harctéren szerzett élményeiket a hallgatósággal.”
– adta hírül az NKE.
Az egyetem képeket is közzétett a nem mindennapi előadásról:
Netanjahu az NKE-n
Amint arról a Neokohn is beszámolt, a nemrég Budapestre látogató izraeli miniszterelnök is ellátogatott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre az ittlétekor, ahol Civis Universitatis Honoris Causa címet vehetett át. Az egyetem tiszteletbeli polgára cím átvétele után tartott előadásában az izraeli kormányfő az oktatás és a stabil jövőkép fontosságát hangsúlyozta.
Benjamin Netanjahu az egybegyűlt közönségnek elmondta, hogy a zsidó nép fennmaradásához létfontosságú volt, hogy legyen saját államuk, amely védelmet nyújthat.
Ha el akarnak pusztítani, szükséged van egy erős hadseregre, amelyet Izraelnek sikerült létrehoznia
– emlékeztetett.
Rámutatott azonban arra is, hogy egy erős hadsereghez rengeteg pénz kell. Mivel Izrael védelme óriási ráfordítást igényel, ezért a zsidó államnak erős gazdaságra volt szüksége. Netanjahu felidézte, hogy Izrael kezdetben szocialista alapokon nyugvó gazdasággal rendelkezett, ezt alakították át szabadpiaci, modern, kapitalista gazdasággá, majd az így beindult, magas ütemű GDP-növekedésnek köszönhetően a védelmi kiadások aránya csökkeni kezdett az izraeli költségvetésben.
Az erős hadsereg és az erős gazdaság együttese vezet a békéhez
– hangsúlyozta.
Benjámin Netanjahu szólt arról is, hogy szoros partnerségre számít a Donald Trump elnök vezette Egyesült Államokkal, de az Orbán Viktor miniszterelnök vezette Magyarországgal is.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.