Gyász: 99 éves korában elhunyt Reuma Weizman, Izraeli volt first lady-je

99 éves korában elhunyt Reuma Weizman, Izrael néhai hetedik elnökének, Ezer Weizmannak a felesége. 

Ezer Weizman 2005-ben, 80 éves korában halt meg. Hosszú katonai és politikai karrier után 1993-ban választották meg Izrael elnökké választották, majd 1998-ban újraválasztották, de 2000-ben lemondott a Knesszet képviselőként szabálytalanul kapott pénzek miatt kirobbant botrány miatt.

A kezdetek

Reuma Weizman 1925-ben született Reuma Schwartzként Londonban, Zvi és Rachel gyermekeként, akik Kelet-Európából vándoroltak be a Brit Mandátum területére, de Zvi tanulmányai miatt az Egyesült Királyságban tartózkodtak. Amikor Weizman kisgyermek volt, a családja visszatért Jeruzsálembe, és később a Jezréel-völgyben lévő Mishmar HaEmek kibucba küldték bentlakásos iskolába. Nővére, Ruth – aki 2021-ben, 103 éves korában halt meg – a legendás védelmi miniszter, Moshe Dajan első felesége volt.

1946-ban Weizman Londonba utazott, amit brit útlevele tett lehetővé, és pedagógiai tanulmányokat kezdett. A Héber Egyetem kutatóinak 1993-ban elmondta, hogy az ott töltött idő alatt rövid időre még újságíróként is dolgozott, hogy tudósítson a nürnbergi perekről egy londoni zsidó hírügynökségnek.

Majd 1947-ben a 22 éves Weizmant a Zsidó Ügynökség megbízásából egy németországi árvaházba küldték, ahol holokauszt-túlélő gyermekeket oktatott a britek által megszállt zónában. A Jad Vasemnek 1995-ben elmesélte, hogy hazudott a hatóságoknak néhány gyermek személyazonosságáról, hogy átengedjék őket Izraelbe, ahova a britek korlátozták a bevándorlást.

„El kellett titkolnunk a britek előtt, hogy a gyerekek nem a brit zónából származnak” – emlékezett vissza. „A brit kormánynak – amely akkoriban Izraelt irányította – volt egy havi bevándorlási kvótája, egy nagyon kicsi, csak a gyerekeknek, csak az árváknak és csak a brit zónából érkezőknek… ezért hazudtunk”.

Gyász: 88 éves korában elhunyt a Moszad legendás kémnője

Aliz Magen volt a legmagasabb rangú nő, aki valaha a Moszadban szolgált.

Izraelben

1948-ban visszatért az újjászülető Izraelbe, és önkéntesként jelentkezett az IDF-hez, ahol a jeruzsálemi Kormányzati Sajtóirodában szolgált. Egy évvel később találkozott Ezer Weizmannal – aki akkor már az Izraeli Légierő műveleti osztályának vezetője volt. 1950-ben az akkori főrabbi, Jichák HaLevi Herzog, a jelenlegi izraeli elnök, Jichák Herzog nagyapja adta őket össze.

A következő 10 évben nagyrészt az izraeli légierő különböző bázisain laktak, és megszületett fiuk, Saul és lányuk, Michal. Reuma 1962-ben kezdett önkénteskedni a Beit Micha nevű, hallássérült gyermekeket támogató szervezetnél, amellyel hosszú évtizedekig szoros kapcsolatban maradt.

Később elnökségi tagja lett az Or Akiva-i Ifjúsági Kulturális Központnak és a hajléktalan fiatalokat segítő S.O.S. Gyermekfalu Egyesületnek.

1970-ben Weizmanék fia, Saul súlyosan megsebesült, miután egy egyiptomi mesterlövész fejbe lőtte a Szuezi-csatorna közelében, IDF-es szolgálata alatt, ezért számos orvosi kezelésre és ápolásra szorult. A Weizman család munkatársai azt állították, hogy az Ezer által kapott, nem nyilvános pénzösszegek, amelyek végül a lemondásához vezettek, nagyrészt a fiuk ellátását finanszírozták.

Reuma Weizman idejének nagy részét Saul sérülésének és felépülésének szentelte. 1991-ben, alig másfél évvel a házasságkötése után, Saul és felesége 40 éves korában autóbalesetben meghaltak.

Izrael legendás félszemű tábornoka, aki nemzeti hős lett: Móse Daján

Daján bár nem volt vallásos, mélységes hazaszeretet élt benne, hidegvérű és elszánt vezető volt, aki a hibáiból is képes volt tanulni.

First Ladyként

Két évvel később, miután a férjét elnökké választották, Reumáék a cezáreai otthonukból a jeruzsálemi elnöki rezidenciára költöztek. First ladyként arab és drúz nők csoportjait fogadta, betegeket és sebesülteket látogatott, külföldi méltóságok tucatjait látta vendégül, és megnyitotta otthonát az Izrael-szerte élő gyermekek előtt.

Reuma a történelem számos ikonikus pillanatának szemtanúja volt. 1994-ben ő és Leah Rabin egymás mellett állt Noor jordániai királynővel és az akkori amerikai first ladyvel, Hillary Clintonnal, amikor Jordánia és Izrael aláírta a békeszerződést.

Hónapokkal korábban Weizmanék, valamint Jasszer és Suha Arafat részt vettek Nelson Mandela dél-afrikai elnöki beiktatásán. 1997-ben II. Erzsébet királynő vendégül látta őket egy királyi vacsorán a Buckingham-palotában. Két évvel később részt vettek Husszein jordániai király temetésén.

Kérésére, Reumát Or Akivában temetik el, férje, fia és menye mellé, nem pedig a jeruzsálemi Olajfák hegyén, ahol az elnököket és miniszterelnököket szokás szerint nyugalomra helyezik.

A zsidó szabadságharcos, aki még Hitlerrel is lepaktált volna Izraelért

A tervek között szerepelt az európai zsidók kitelepítése Palesztinába.

A náci háborús bűnös, aki közel-keleti fegyverkereskedő és zsoldos lett (1.rész)

Egy izgalmas kémtörténet Adolf Eichmann jobbkezéről, a magát Damaszkuszban meghúzó náci háborús bűnösről, Alois Brunnerről.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.