Amint arról a Neokohn is beszámolt, több tiltakozó megmozdulás is volt csütörtökön Benjamin Netanjahu ellen, aki többnapos látogatásra érkezett Budapestre.
Míg a szélsőjobboldali Mi Hazánk maroknyi aktivistája a Lánchíd fölött, az Alagút tetején gyűlt össze, addig pár tucat szélsőbaloldali palesztinpárti tüntető a Széll Kálmán téren demonstrált, hogy a hazánkba látogató Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen tüntessen.
Tüntetnek a vörösök
Mint tegnapi beszámolónkban is írtuk, a tüntetők közül többen palesztin kendőt viseltek és eltakarták az arcukat, miközben egymást váltotta a “Free free Palestine”, a “From the River to the Sea Palestine will be Free”, valamint “Netanjahu gyerekgyilkos” skandálás. Az egyik tüntető pedig egy olyan táblát tartott a kezében, amelyen az állt, hogy “Izrael népirtást követ el, elég a cionizmusból, szabad Palesztinát!”, illetve, hogy “fasizmus=cionizmus”.
A tüntetésen megjelent rendőröket „fasisztákat védtek”, „Netanjahut vigyétek” és „mocskos Gestapo” skandálással fogadták a szélsőbalos tüntetők.
„Kiálltunk népünkért”
A Maimonidész Zsidó Általános Iskola és Gimnázium diákjai, illetve a CTeen zsidó ifjúsági szervezet tagjai is jelen voltak a Széll Kálmán téri megmozduláson, ahol vitába keveredtek az Izrael-ellenes tüntetőkkel, miközben bátran, identitásukat felvállalva kifejtették véleményüket a tüntetés kapcsán.
„A rendőrök a tér másik végébe vezettek, ahol válaszoltunk pár újságírói kérdésre. Perceken belül néhány palesztinpárti szimpatizáns érkezett, akik a telefont az arcunkba tolva próbáltak enyhén provokatív kérdéseket feltenni.
Természetesen nem futamodtunk meg a válaszadástól, minden Izrael-ellenes vádat eloszlattunk, kiálltunk népünkért.
Egyben felhívtuk figyelmüket a Hamász-vezetés embertelen, középkori módszereire, és arra hogy a terrorszervezet milyen veszélyt jelent saját gázai lakosságára is.” – mondták a TEV-nek a diákok, akik elmondásuk szerint a tüntetés után
„kipával a fejünkön, zsidó büszkeséggel a szívünkben” távoztak.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.