Ez a cikk válaszul íródott Balázs Péter nemrégiben publikált írására, amely a Szombat oldalán jelent meg. Míg az eredeti cikk Izrael és Magyarország kapcsolatát szűk politikai megállapodásként ábrázolja, úgy vélem, ez nem írja le a mélyebb valóságot. Oirechman Smuel rabbi írása.
Balázs Péter a Szombatban nemrég megjelent cikkében azt állítja, hogy Izrael Állam és Magyarország kapcsolata nem más, mint rideg, kiszámított politikai számítás – politikai pártok közötti szűk érdekek mentén -, és szerinte Izrael külpolitikája még árt is a zsidó közösségeknek szerte a világon. Ezek komoly állítások – félrevezetőek, és olykor még veszélyesek is.
Izrael és Magyarország – a politikánál mélyebb kötelék
Nem titok, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Orbán Viktor miniszterelnök között szoros barátság és kölcsönös tisztelet van.
A két ország közötti kapcsolat azonban messze túlmutat a személyes kötelékeken.
Izrael Állam és Magyarország közös értékeket vall: a nemzeti szuverenitás iránti elkötelezettséget, a kulturális és vallási identitás megőrzését, a hagyományokhoz való hűséget, valamint a határok, nemzetek és örökségek eltörlésére törekvő radikális posztnacionalizmussal szembeni határozott ellenállást. A két ország közötti kapcsolat nem egy „pártszövetség” eredménye, hanem az ideológiai partnerség, a közös kulturális alap és a történelmi emlékezet eredménye, amely kötelez a közös célok mentén való együttműködésre.
Egy olyan időszakban, amikor sok más európai állam minimalizálja az Izraelhez fűződő kapcsolatait, vagy szlogenek mögé bújik, az Orbán Viktor miniszterelnök vezette magyar kormány úgy döntött, hogy nyíltan kiáll a zsidó állam mellett – nem önös érdekből, hanem meggyőződésből.
Orbán és a magyar zsidóság aranykora
Aki hajlandó szembenézni a valósággal, az tudja: a magyar zsidóság aranykora most történik. Több száz projekt van folyamatban: iskolák, zsinagógák, múzeumok, közösségi házak. A zsidó közösség tagjainak már nem kell félniük attól, hogy nyilvánosan kipát viseljenek. Mindez nem véletlen:
az Orbán-kormány azon kevesek egyike Európában, amely nem engedi a „tiltakozásnak” álcázott antiszemitizmust.
Egy olyan világban, ahol a Hamász-párti tüntetéseket megértéssel fogadják, a nyugati fővárosokban pedig zsinagógákat támadnak meg, Magyarország más mércét állított fel. Ez nem egy politikai trükk – ez egy elvi alapokon nyugvó politika.
Netanjahu – stabilitás Izraelnek, remény a Nyugatnak
Benjamin Netanjahu kormánya Izrael „vasfala” az ország történelmének egyik legnehezebb időszakában. Miközben a világ nagy része összekeveri a jót és a rosszat, és „egyensúlyt” keres az agresszor és áldozat között, a Netanjahu-kormány szilárdan kiáll Izrael azon joga mellett, hogy megvédje polgárait, kiszabadítsa túszait és helyreállítsa szuverenitását.
Ezt „PR-problémának” vagy „a zsidó közösségekkel szembeni negatív kivetülésnek” nevezni nemcsak torzítás – hanem visszatérés a múlt veszélyes hibáihoz.
Benjamin Netanjahu korunk egyik legkiemelkedőbb vezetője – egy ritka államférfi, aki szembeszáll a hatalmas belső és nemzetközi nyomással, amely azt akarja, hogy veszélyes engedményeket fogadjon el, és térjen vissza az “enyhülés” politikájához, amely történelmileg újra és újra kudarcot vallott Izraelben.
Netanjahu alatt Izrael kiáll elvei, identitása és Izrael földjéhez való megkérdőjelezhetetlen joga mellett – a történelem, az isteni ígéret és azon egyszerű tény alapján, hogy soha nem volt, és most sem létezik „Palesztina” nevű nemzet vagy állam.
Egy olyan időszakban, amikor más országok összezavarodnak, hogy ki az agresszor és ki az áldozat, ő bátran kiáll és kimondja:
a zsidó nép visszatért a földjére – nem hódítással, hanem hazatéréssel.
Az antiszemitizmusért az antiszemiták a felelősek
Ha a szerző valóban azt akarta állítani – kimondva vagy kimondatlanul -, hogy a zsidók politikai magatartásukkal okozzák az antiszemita hullámokat más országokban, akkor szavai mélyen nyugtalanítóak.
Nem részletezem, hogy milyen történelmi kritikák hangzottak már el ennek kapcsán, de elég leszögezni: soha nem volt és soha nem is lehet igazolása az antiszemita támadásoknak – függetlenül attól, hogy ki ül Jeruzsálemben, milyen képek jelennek meg a televízióban, vagy mit gondol valamelyik elnök.
Az antiszemitizmusért a felelősség mindig az antiszemitákat terheli.
Következtetésképpen, ahelyett, hogy bagatellizálnánk Jeruzsálem és Budapest barátságát, jobban tennénk, ha tanulnánk belőle – hogy milyen az az ország, amely tiszteli a múltját, szilárdan kiáll identitása mellett, és nem kér bocsánatot morális alapokon nyugvó szövetségeiért.
Orbán Viktor dicséretet érdemel a zsidó nép melletti bátor kiállásáért – nemcsak a könnyű időkben, hanem különösen akkor, amikor mások a hallgatás mellett döntöttek.
És mivel az izraeli kormány az ország puszta túléléséért harcol, támogatást érdemel, nem pedig cinikus kritikákat.
A szerző a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) főtitkára és az izraeli Chábád kormányzati kapcsolatokért és stratégiáért felelős igazgatója.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
Elolvastam a másik cikket is és az abból kimásolt, lenti idézettel kapcsolatosan szeretnék most két dologra reagálni Balázs úr értekezéséből:
1.) Az egyik azokkal a bizonyos "komoly próbálkozások"kal kapcsolatos, amelyek mellett Balázs úr állitása szerint "Donald Trump amerikai elnök elképzelése vicclapokba illő ötlet".
Nos akkor nézzük meg, hogy mi lett az eredménye ezeknek a komoly próbálkozásoknak?
A válasz erre az, hogy szép sorban, mindegyiknek: nulla/nothing; "zero, zip, zilch, nada"! Ugyanis ezek a "komoly próbálkozások", egytől-egyig és minden kétséget kizáróan bebizonyitották, hogy két állami megoldás nem megoldás semmire, mivel a gyakorlatban kivitelezhetetlen. Amit mi sem példáz ékesebben mint a Gaza Strip, amelynek a 2005 szeptemberi teljes zsidótalanitása és az araboknak történő átadása – azon túlmenően, hogy nem oldott meg semmit – csak további és még nagyobb problémákat kreált Israel számára. Ugyanis a "land-for-peace" elve nem müködött/nem működik a területen élő arabok esetében, mivel ők nem két, egymás mellet élő és egymással békében élő államot akarnak a térségben, hanem csak egyetlen-egyet; a sajátjukat. Ezt a Gaza Strip átadása utáni időszak történései is – amelyeknek a 2023, Okt. 7.-i kegyetlen és véres mészárlás, valamint a túszok elhúrcolása volt a betetőzése – egyértelműen bebizonyitották. Tekintve hogy a “From the River to the Sea Palestine Will be Free” szlogent skandáló arabok nem csak, hogy nem tárgyaló partnerek ésnembékés szomszédok, hanem halálos ellenségek.
2.) Azt pedig, hogy a két szomszédos állam mit akar, valamint a Gázában élő arabok mit szeretnének, nagyon úgy tünik, hogy Balázs úr hibásan mérte fel. Ugyanis Egyiptom hivatalosan is bejelentette, hogy hajlandó befogadni félmillió gázait, akiknek egy várost osztana ki a Sínai-félsziget északi részén. A brit Telegraph című lapban közzétett Gallup felmérésből pedig az derült ki, hogy a Gázai övezet lakóinak 52%-a ideiglenesen vagy véglegesen elhagyná a lakhelyét, ha lehetősége lenne rá.