A világ 64 országából érkezett mintegy négyezer zsidó fiatal töltött együtt egy tartalmas hétvégét New Yorkban, köztük a Magyarországról érkezett 27 fiatal és kísérőik. A Cteen mára már a világ egyik legnagyobb és legdinamikusabban növekvő zsidó ifjúsági szervezete, hazánban is rendkívüli sikerekkel büszkélkedhet.
„Idén 27 magyar tinédzser képviselte büszkén közösségünket ezen a különleges eseményen, amely a zsidó fiatalság egységét és identitásának megerősítését szolgálta” – ad tájékoztatást Bassman Tzemmy rabbi, a CTeen Hungary, egyben a delegáció vezetője.
A hétvége egy, a Brooklyn-i Crown Heights negyedben, a Chábád-Lubavicsi mozgalom központjában töltött sábátot is magában foglalt, a találkozó csúcseseménye a szombat befejeztét ünneplő ún. hávdálá szertartás és az azt követő koncert volt a Manhattan központjában található Times Square-en.
„Ez az élmény óriási hatással van a CTeen Hungary közösségére, arra ösztönözve a fiatalokat, hogy vezető szerepet vállaljanak és még inkább elmélyítsék zsidó identitásukat”
— magyarázza Bassman rabbi, aki szerint a szervezet tagjait adó, jellemzően nem hagyományőrző családból érkező fiatalok hosszú ideig kitartó élménnyel gazdagodnak az évente megrendezésre kerülő esemény során.