A kiszabadult izraeli túsz, Eli Sharabi a 12-es csatorna „Uvda” című műsorának adott interjújában megrázó részleteket osztott meg 491 napos fogságáról, családja elvesztéséről és a túlélésért folytatott küzdelemről.
A Hamász alagútjai olyan jól megerősítettek voltak, hogy szinte lehetetlen lett volna katonai műveletet végrehajtani a túszok élve történő kiszabadítására – mondta a nemrég kiszabadult izraeli túsz, Eli Sharabi.
Megszólal az izraeli túsz
Sharabi, akit 491 napig tartott túszként fogva a Hamász, azt mondta, fontos, hogy átláthatóan beszéljen a tapasztalatairól: „Ha van valami, amit a kezdetektől fogva mindenkinek elmondtam – családnak, egészségügyi személyzetnek, barátoknak -, akkor az a következő: ne finomkodjanak velem” – hangsúlyozta.
„Mindenről beszélünk. A veszteségről, a fogságról – bármiről, amit az emberek akarnak”
– jelentette ki az interjú során.
Sharabi beszámolt a Gázába való megérkezéséről, ahol a feldühödött tömeg „majdnem meglincselte”. Elmondta, hogy fogságában az első 52 napot egy lakásban töltötte, majd egy alagútba vitték, ahol fogságának hátralévő részét töltötte.
Sharabi hozzátette, hogy ekkor találkozott három másik tússzal: a később meggyilkolt Hersh Goldberg-Polinnal, Ori Daninoval és Almog Sarusival. Azt állította, hogy miután „három napot töltöttem velük, olyan volt, mintha egész életemben ismertem volna őket”.
Sharabi megosztotta, hogy amikor a három túszt elvitték, azt feltételezte, hogy szabadon engedik őket. Csak akkor tudta meg, hogy augusztus végén meggyilkolták őket, amikor kiszabadult a fogságból.
Sharabi fogsága
Sharabi, akit október 7-én raboltak el a Beeri kibucból, elmesélte, amikor elválasztották feleségétől, Leanne-tól és lányaitól, Nojától és Jaeltől.
„A jelenet egyszerűen borzalmas volt, a félelem semmihez sem hasonlítható. Tíz terrorista a házban – kettő megragadott engem, kettő megragadta a lányokat, és a konyhában álltak velük. Leanne mindeközben folyamatosan azt mondja nekik, hogy „brit útlevél”, azt gondolva, hogy az majd megvédi őket” – emlékezett vissza Sharabi.
„Tudtam, hogy el fognak vinni. Világos volt számomra” – árulta el. „Azt kiabáltam a lányaimnak: ‘Visszajövök! És attól a pillanattól kezdve túlélő üzemmódba kapcsoltam. Nem számít, mi történik most velem, nem számít, mit tesznek velem, én visszajövök. Soha nem fogom elfelejteni a tekintetüket, hogy mennyire meg voltak rémülve. Csak remélem, hogy nem szenvedtek” – tette hozzá Sharabi.
Sharabi csak a fogságból való kiszabadulása után tudta meg, hogy feleségét és mindkét lányát azon a napon meggyilkolták.
Sharabi azt is elmesélte, hogyan tudta meg, hogy testvérét, Josszit, aki a szomszédjuk volt Beeriben, elrabolták és megölték.
„Két nappal a szabadulásom előtt az túszátadási esemény parancsnoka – nevezzük így – büszkén mutatott nekem egy képet Jossziról, és közölte velem, hogy a légierő megölte őt. Azt mondtam neki, hogy ‘Oké’, de nem hittem el”.
Egy másik kibucszomszéd, Ohad Ben Ami, akit külön tartottak fogva, de szabadulásuk előtt újra találkozott Sharabival, megerősítette neki testvére meggyilkolását. „Félrehúzott, és azt mondta: ‘Minden, amit mondtak neked, igaz. Olyan érzés volt, mintha egy öt kilós kalapácsot vágtak volna a fejemhez” – osztotta meg Sharabi.
A föld alatt
Sharabi élénken emlékszik az első éjszakájára az alagútban, ahol több mint egy évet töltött Or Levyvel, Eliya Cohennel és Alon Ohellel.
„Ötven méterrel a föld alatt vagy. Az egészségügyi körülmények egyszerűen borzalmasak. Havonta egyszer zuhanyozol egy üveg vízzel, talán egy fél vödör hideg vízzel.
Néhány ember csak az idő egy részében volt megbilincselve – én egy évig és négy hónapig voltam láncon, vastag, nehéz lakatokkal, amelyek a húsomat tépték”
– mesélte.
„A gondolat, hogy egy szabad ember csak úgy gyümölcsöt szedhet vagy vizet ihat – erről álmodsz minden nap. Nem törődsz a verésekkel, még akkor sem, ha eltörik a bordáidat. Engem nem érdekelt – csak adjanak egy fél pitát. Kezded látni, ahogy a gyomrod összemegy. Egy bizonyos ponton már el sem hiszed, mi történik a saját testeddel. A legrosszabb időszakokban naponta egyszer ettünk – egy tál tésztát, talán 250-300 kalóriát.”
Sharabi azt is leírta, hogy az izraeli vezetők nyilatkozatai hogyan befolyásolták a Hamász túszokkal való bánásmódját.
„Már a viselkedésükből meg lehetett mondani, hogy mi történik a hírekben. Ezért a felelősség a vezetést terheli. A nyilvános nyilatkozataiknak óriási következménye van. A terroristák folyamatosan hallgatják őket. Eljöttek hozzánk, és azt mondták: ‘A kormányotok nem eteti a foglyainkat, így ti sem fogtok enni. Megverik a foglyainkat, tehát mi is megverünk titeket. Nem engedik őket zuhanyozni, így ti sem fogtok zuhanyozni”.”
Hangsúlyozta azonban, hogy annak ellenére, amit az emberek gondolhatnak, ő „szerencsésnek” érzi magát.
„Nem vagyok dühös. Szerencsés vagyok. Szerencsés, hogy 30 éven át ott volt nekem Leanne. Szerencsés, hogy ennyi éven át megvoltak azok a csodálatos lányaim. Szerencsés, hogy nem öltek meg. Szerencsés, hogy 16 hónap után visszatérhettem. Szerencsés vagyok.”
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
