A Lefkovicsék gyászolnak a 44. Magyar Filmszemlén elnyerte az „Ökumenikus zsűri” díját. Az érzelmekkel teli, mély mondanivalójú alkotás korábban is több elismerést kapott, most pedig egy újabb rangos díjjal gazdagodott.
A nagyjátékfilmek kategóriájában díjazott Lefkovicsék gyászolnak produkciót Breier Ádám rendezte, akinek munkája már megjelenése óta komoly figyelmet keltett. A film producerei, Ausztrics Andrea és Felszeghy Ádám, személyesen vették át a díjat, hangsúlyozva, hogy az alkotás a hit, a család és az összetartozás fontosságát állítja a középpontba – írta meg a zsido.com.
Magyar Filmszemle
A Magyar Filmszemle tizenhárom év kihagyás után tért vissza, idén immár 44. alkalommal rendezték meg. A díjakat nyolc fő kategóriában osztották ki. Mivel a legutóbbi, 2012-es szemlén verseny nem zajlott, és díjakat sem adtak át, az idei esemény különös jelentőséggel bírt.
A díjátadót február 9-én, a Corvin Moziban tartották, a 44. Magyar Filmszemle zárónapján.
A Lefkovicsék gyászolnak már korábban is komoly szakmai sikereket ért el. A Magyar Mozgókép Fesztiválon, amelyet a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat szervezett, a legjobb elsőfilmes díjat nyerte el. Bezerédi Zoltán alakítását szintén elismeréssel jutalmazták: ő kapta a legjobb férfi főszereplő díját.
Most pedig a 44. Magyar Filmszemlén is díjazott lett.
Az Ökumenikus zsűri négytagú csapatában az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség is képviseltette magát Hidas Judit, a szervezet média portfólió igazgatója révén.
A film készítésében vallási konzulensként közreműködött Cseh Viktor kultúrtörténész is, aki az Egység magazin főszerkesztő-helyettese és a zsido.com rovatvezetője is egyben.
A film üzenete
Felszeghy Ádám az elismerés átvételekor hangsúlyozta, hogy ez a díj az egész stáb közös munkájának eredménye, de különösen Szabó Kimmel Tamásé, aki rendkívül alázatosan, sok munkával hihetetlenül hitelesen formálta meg és játszotta el az ortodox zsidó karakterét.
Ausztrics Andrea szintén kiemelte a film üzenetét:
„Mivel az ökumenikus díjat kaptuk, szeretném elmondani, hogy sokunknak és nekem is ez a film a hitről, a zsidó közösségről szól. De Breier Ádámnak, aki a filmet rendezte, nagyon fontos az, hogy a családról, a családi értékekről, a megbocsátásról és egymás támogatásáról is beszéljünk, mert ez a mindennapi életünkben az egyik legfontosabb dolog.”
Gratulálunk a Lefkovicsék gyászolnak alkotóinak, és további sikereket kívánunk a stábnak!