Telefonon egyeztetett szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter izraeli kollégájával, Gideon Száárral. Megbeszélésükön szó esett Magyarország részvételéről a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságban.
Mint arról lapunk is beszámolt, Donald Trump amerikai elnök a múlt héten szankciók bevezetéséről írt alá elnöki rendeletet a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság azon tagjai ellen, akik részt vettek „Amerika szövetségese, Izrael vezetői elleni méltánytalan és szégyenteljes elfogatóparancs kiadásában”.
A Nemzetközi Bünetőbíróság, melynek sem az Egyesült Államok, sem Izrael nem tagja, nem először fogalmazott meg alaptalan és egyoldalú döntéseket a zsidó állammal szemben.
Magyarország, mely tagja a szervezetnek élesen elítélte az NBB Izrael ellenes határozatát, Szijjártó Péter annak megjelenésekor határozottan kiállt Izrael mellett. Hazánk ezen elköteleződését másfél héttel ezelőtt is megismételte, mikor Gideon Száár Budapesten folytatott tárgyalásokat.
A két vezető diplomata közös sajtótájékoztatóján a Neokohn munkatársa megkérdezte Szijjártót, hogy Magyarország tervez-e bármiféle lépést tenni, esetleg fontolgatja-e kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból. A külügyet vezető miniszter akkor elmondta, hogy felülvizsgálják hazánk szerepét a testületben.
Szijjártó Péter szombati telefonbeszélgetésében izraeli kollegájával ezen álláspontját ismételhette meg. A külgazdasági és külügyminiszter Facebook bejegyzésében azt írta:
„Egyetértettünk abban, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság tevékenysége súlyosan átpolitizálódott, az ICC lejáratta a nemzetközi bírósági rendszert, így tájékoztattam arról, hogy Magyarország is átértékeli a jövőbeli részvételét a szervezetben.”
A két politikus között szóba kerülhetett Donald Trump amerikai elnök javaslata, miszerint a Gázai-övezet újjáépítésének idejére, vagy akár továbbra is, a gázai lakosságot környező arab országokba kellene áttelepíteni. Szijjártó a kérdéssel kapcsolatban azt írta:
„Szintén telefonos megbeszélést folytattam az izraeli külügyminiszter-kollégámmal, Gideon Szaárral, akivel áttekintettük a közel-keleti konfliktus rendezésének lehetőségeit és terveit. Biztosítottam kollégámat Magyarország támogatásáról minden olyan javaslat esetében, amely alkalmas arra, hogy hosszú távon békét és nyugalmat teremtsen a Közel-Keleten.”