Az Axios robbantotta a hírt: izraeli Patriot-elfogórakétákat kap Ukrajna

Az amerikai hadsereg a héten mintegy 90 Patriot légvédelmi elfogórakétát szállított át az izraeli raktárból Lengyelországba, hogy Ukrajnába küldje őket – közölte három, a műveletről tudó forrás az Axiosnak.

A Pentagon számára kiemelt prioritás volt, hogy több Patriot rakétát juttasson el Ukrajnába, hogy segítsen Kijevnek megvédeni magát a kritikus infrastruktúrája elleni orosz támadásoktól.

Ez a legjelentősebb fegyverszállítás Izraelből Ukrajnába a majdnem három évvel ezelőtti orosz invázió óta – írta meg az Axios.

Tavaly áprilisban az izraeli légierő hivatalosan is leszerelte a Patriot légvédelmi rendszerét, több mint 30 évvel azután, hogy az első Öböl-háború idején először adták át Izraelnek az amerikaiak.

A rendszer egyre kevésbé volt releváns, mivel Izrael saját légvédelmi rendszereket fejlesztett ki, és a legtöbb Patriot-üteget csak kiképzésre használták, vagy raktárban hagyták.

A források az Axiosnak elmondták, hogy miután az IDF bejelentette a leszerelést, ukrán tisztviselők egy ötlettel keresték meg az Egyesült Államokat és Izraelt: az IDF visszaadná ezeket a rakétákat az Egyesült Államoknak, hogy felújítsák és továbbítsák Ukrajnának.

Ukrajna szemet vetett az IDF által lefoglalt Hezbollah-fegyverekre

A Knesszet előtt van egy törvényjavaslat, amely szerint Izrael átadná a Libanonban lefoglalt orosz gyártmányú fegyvereket Ukrajnának.

Izrael hónapokig húzta az időt, mert attól tartott, hogy Oroszország megtorlást hajt végre, esetleg kifinomult fegyvereket szállítana cserébe Iránnak.

Egy ukrán tisztviselő az Axiosnak elmondta, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök hetekig nem volt hajlandó fogadni a hívásait ebben a kérdésben.

De szeptember végén Netanjahu végül jóváhagyta az ötletet, erősítette meg egy izraeli tisztviselő.

Netanjahu akkoriban Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel akart beszélni, hogy megkapja a jóváhagyását ahhoz, hogy a haszid izraeliek évente elzarándokoljanak az ukrajnai Uman városába.

Zelenszkij nem fogadta a hívását, amíg Netanjahu nem hagyja jóvá a Patriot-ügyletet – állítja az ukrán tisztviselő.

Szivárogtatott a WP: ukrán drónoperátorok képezték ki a szír dzsihádistákat

A jelek szerint egyes nyugati döntéshozók képtelenek tanulni a történelemből és a múlt hibáiból. Hende Olivér írása.

Netanjahu szóvivője az Axiosnak elmondta, hogy a miniszterelnök nem ellenezte a Patriot rendszer leszerelését és az Egyesült Államokba való visszaszállítását, és tagadta, hogy bármi összefüggés lenne eközött és a zarándoklat között.

A Pentagon nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban, ahogyan az amerikai Európai Parancsnokság szóvivője sem.

Egy magas rangú izraeli tisztviselő az Axiosnak elmondta, hogy

Izrael előzetesen tájékoztatta Oroszországot a lépésről, és hangsúlyozta, hogy „csak a Patriot rendszert viszik vissza az Egyesült Államokba”, és nem szállítanak fegyvereket Ukrajnának.

A tisztviselő elmondta, hogy Izrael közölte Oroszországgal, hogy ez hasonló lépés, mint amit az USA két évvel ezelőtt tett, amikor tüzérségi lövedékeket szállított az izraeli tartalékaiból Ukrajnának.

Az izraeli miniszterelnöki hivatal szóvivője megerősítette, hogy egy Patriot-rendszer visszakerült az Egyesült Államokba, hozzátéve, hogy „nem tudjuk, hogy Ukrajnának szállították-e”.

Aggasztó fejlemény: Orosz segítséggel építhetnek atombombát az irániak

Moszkva nukleáris titkokat oszthatott meg Teheránnal, cserébe az iráni ballisztikus rakétákért.

Az elmúlt napokban az amerikai légierő C-17-es repülőgépei érkeztek egy dél-izraeli légibázisra, majd a kelet-lengyelországi Rzeszówba mentek, amely a nyugati fegyverek Ukrajnába történő szállításának csomópontja.

A források szerint a járat nagyjából 90 Patriot elfogórakétát szállított, amelyeket Ukrajna a jelenlegi Patriot-ütegei használhatnak.

A további részeket, például radarokat és más felszereléseket először az Egyesült Államokba szállítják, hogy ott felújítsák őket.

Zelenszkij és Netanjahu egyébként kedden beszélt egymással, az ukrán elnök közölte, hogy a gázai tűzszüneti megállapodás részeként tárgyaltak a túszok szabadon bocsátásáról.

„Megvitattuk a partnerekkel, különösen az Egyesült Államokkal és Trump elnökkel való szoros kapcsolattartást is. Megvitattuk az aktuális kétoldalú ügyeket, és megállapodtunk abban, hogy a közeljövőben szoros kapcsolatot tartunk fenn” – tette hozzá Zelenszkij.

„Közülünk való volt” – Golda Meir emlékpark épül Kijevben

„Az ukránok Kelet-Európa Izraelének tekintik magukat, és Meir öröksége ehhez az érzéshez igazodik” – magyarázta Shimon Briman történész.

“Oroszország átvert minket” – Moszkvát támadta egy iráni tábornok

“Nagyon csúnya vereséget szenvedtünk Szíriában” – ismerte el a iráni tábornok, aki Oroszországot hibáztatja mindezért.