2021 óta, amikor a Hamász rakétákat lőtt ki Izraelre, hogy „megtorolja” a Templom-heggyel és Kelet-Jeruzsálemmel kapcsolatos izraeli intézkedéseket, Izrael egyre növekvő többfrontos fenyegetést kell kiálljon. A fenyegetés 2023 áprilisában a Hezbollahra és Szíriára is kiterjedt, amikor 2023 áprilisában Gázából, Libanonból és Szíriából körülbelül egy időben lőttek ki rakétákat Izraelre, megtorlásul az Izrael és a palesztin zavargók közötti vitákért a Templom-hegyen.
A többfrontos fenyegetés csúcspontja természetesen az október 7-i brutális mészárlás volt, amely arra kényszerítette Izraelt, hogy egyszerre jelentős és elhúzódó háborút vívjon a Hamász ellen a Gázai övezetben, a Hezbollah ellen Libanonban és öt másik fronton: Irán, Irán megbízottjai Szíriában, a jemeni hútik, Irán megbízottjai Irakban és a ciszjordániai terroristák ellen.
Véget vetett-e a többfrontos fenyegetésnek a Hezbollahhal kötött november 27-i tűzszünet, Irán kiűzése Szíriából az Aszad-rezsim decemberi bukásával és a Hamásszal kötött január 15-i tűzszünet?
A többfrontos fenyegetés – avagy a „tűzgyűrű”, ahogyan azt a tervezője, az Iszlám Forradalmi Gárda Kudsz Erők parancsnoka, Kasszem Szolejmáni 2017-ben, 2020-as meggyilkolása előtt megfogalmazta – elmélete egyszerű volt:
egyszerre több fronton egyszerre támadni és legyőzni Izraelt.
Szolejmáni és Izrael többi ellensége tudta, hogy egy az egy ellen egyikük sem tudja közvetlenül legyőzni, vagy akár csak komoly kihívás elé állítani Izraelt. De ha mindannyian egyszerre kezdenének támadni, a zsidó állam minden részét egyszerre támadva, akkor – reményeik szerint – legyőzhetnék Izraelt azzal, hogy arra kényszerítenék, hogy szétválassza erőit. A Hamász a déli részeket, a Hezbollah pedig az északit támadná, de kétséges volt, hogy bármelyikük is képes lenne komolyan ártani az egész országnak.
Az Irán megbízottjai elleni harc
Együttesen az iráni proxyk talán legyőzhetnék Izraelt pusztán a különböző pontokról mozgó fenyegetések sokaságával, vagy legalábbis különböző stratégiai engedményekre kényszeríthetnék Jeruzsálemet, amelyek javítanák Teherán tengelyének hatalmát és tekintélyét.
A The Jerusalem Postnak 2023 februárjára védelmi forrásokból azt mondták, hogy az Iszlám Köztársaság várhatóan agresszívebb és kockázatosabb lépéseket tesz az Izrael elleni többfrontos fenyegetés kihasználása érdekében.
Az elmúlt 15 hónap bizonyos pontjain Irán és megbízottjai azt hihették, hogy a többfrontos stratégia meghozta gyümölcsét.
Nem csak a Hamász által lemészárolt 1200 izraeli és a 2023. október 7-én túszul ejtett 250 izraeli, de az a 10 600 rakéta is, amelyet a Hamász 2023 októberétől 2024 januárjáig Közép- és Dél-Izraelre lőtt ki, köztük néha naponta több száz rakétát Tel-Avivra, és 2024 folyamán időről időre folytatódott a rakétatűz hozta elképesztően nehéz helyzetbe a zsidó államot.
Izrael úgy döntött, hogy hagyja, hogy a Hezbollah elpusztítsa az északi részeket, akár odáig elmenve, hogy hagyta hogy emiatt több mint 60 000 lakost kelljen evakuálni otthonaiból 13 hónapra, hogy elkerüljék a rakétatüzet.
Szeptember közepétől 2024. november végéig Észak-Izrael egyharmada gyakorlatilag le volt zárva a Hezbollah rakétatüze miatt.
Izrael egy éven át tűrte a jemeni hútik időszakos ballisztikus rakétatámadásait is, amelyek miatt sok esetben két-három millió ember az ország közepén az éjszaka közepén bombabunkerekbe kellett meneküljön.
Bár 2024 e tekintetben valamivel jobb volt, mint 2023, a 2023-2024-es években az izraeliek ellen Ciszjordániából elkövetett palesztin terrortámadások együttes szintje megdöntött minden korábbi rekordot. És akkor még vegyük hozzá a dróntármadásokat és más hasoló eseteket, amik miatt katonák haltak meg.
De nem ez volt a történet nagy része, és biztosan nem ez a történet vége.
Izrael végül térdre kényszerítette a Hezbollahot. Tizenhárom hónappal azután, hogy a libanoni siíta terrorcsoport megesküdött, hogy nem hagyja abba a háborút, hacsak Izrael ki nem vonul a Gázai övezetből, a Hezbollah – immár meggyilkolt vezetője, Hasszán Naszrallah nélkül – fülét-farkát behúzva távozott.
Ugyan a Hezbollah továbbra is a legerősebb erő Libanonban, de jelenleg olyan politikai kompromisszumokat kényszerül kötni a mérsékeltebb libanoni erőkkel, amelyekről a háború előtt álmodni sem lehetett volna.
Az Aszad-rezsim és Irán eltűnt Szíriából
Irán azzal fenyegetőzött, hogy azonnal harmadszor is megtámadja a zsidó államot, miután az IDF repülőgépei október 26-án megsemmisítették légvédelmének nagy részét, ballisztikus rakétáinak egy részét és egy nukleáris létesítményét. Eddig azonban ezt nem tette meg.
A Hamász azt ígérte, hogy csak akkor tárgyal a túszok visszatéréséről, ha az IDF előbb kivonul Gázából, de végül tűzszüneti megállapodást kényszerült kötni, amelyben a hadsereg addig marad Gáza egy részén, amíg az összes (vagy legalábbis a legtöbb) túsz visszatér.
Az IDF tavaly júniusra a Hamász mind a 24 zászlóalját felszámolta, a Hamász háborújának tervezőit, Jahja Szinwar-t és Mohammed Deifet, valamint Iszmail Hanijét és a háború előtti vezetőség nagy részét likvidálták.
Nyitott kérdés persze, hogy a tűzszünet után a Hamász megtartja-e a teljes ellenőrzést Gáza felett, vagy ahhoz, hogy segélyt kapjon az újjáépítéshez, el kell-e fogadnia valamilyen vegyes uralmat a Palesztin Hatósággal és más regionális és globális felekkel, de annyi bizonyos, hogy a Hamász rendkívül meggyengült.
Vajon mindez elég ahhoz, hogy meggyőzzék a Hamászt, a Hezbollahot, Iránt és más Izrael-ellenes erőket, hogy a többfrontos stratégia felébresztette az alvó izraeli oroszlánt, és stratégiájuk egyértelműen kudarcba fulladt?
Azon túl, hogy taktikai megfontolásból a következő egy évben, esetleg években, kerülni fognak minden nagyobb összetűzést Izraellel, hogy időt nyerjenek az újjáépítésre és az újrafegyverkezésre, vajon legalább néhányan e különböző ellenségek közül stratégiai szempontból arra a következtetésre jutnak-e, hogy az Izraellel való bármilyen konfliktust, a saját konkrét érdekeikre kell korlátozniuk?
Másképp fogalmazva,
tekintve, hogy Izraelnek szinte minden fronton nagyobb hatalma és befolyása van (ugyan ma sokkal gyengébb a globális legitimitása, mint évtizedek óta bármikor), mint október 7-e előtt, megdőlt-e az Izrael elleni többfrontos háború elmélete?
Az október 7-i mészárlás előtt Izrael félt harcolni a Hezbollahhal, nehogy egy kisebb konfliktus nagyobb Hezbollah rakétatámadást váltson ki.
Lehet, hogy a különböző felek különböző következtetéseket vonnak le, egyesek kevésbé érdekeltek az Izraellel való konfliktusban, és hogy Irán csak megváltoztatja stratégiáját, beleértve a nukleáris fegyverek útját, a globális terrorizmust és a kiberháborút?
Ezt még korai lenne megmondani, és sok múlik azon, hogy a különböző felek mire következtetnek, abból, hogy a Hamász gázai fenyegetése továbbra is csökken-e, és hogy Izraelnek sikerül-e szélesebb körű normalizációs kezdeményezése a szaúdiakkal.
Egyes megfigyelők úgy vélik, hogy Izrael ellenségeinek egy része még a kapott ütések után is verhetőbbnek tartja Izraelt, tekintettel az október 7-i mészárlásra és a hazai front 15 hónapon át tartó elképesztő gazdasági és politikai árára.
De legalább van remény arra, hogy ennek a háborúnak az egyik stratégiai pozitív változása az lehet, hogy Izrael ellenségei kétszer is elgondolkodnak azon, hogy érdekükben áll-e csatlakozni valaki más háborújához Izrael ellen.
A szerző, Yonah Jeremy Bob, a The Jerusalem Post publicistája.
