Szijjártó Péter külügyminiszter személyesen jelentette be a nagy hírt.
“Az elmúlt hetekben a világ figyelmének nagy része a szíriai eseményekre irányult.
Mostanra a fegyveres összecsapások elcsendesedtek és a helyi biztonsági viszonyok stabilizálódtak, ezért úgy döntöttünk, hogy újranyitjuk Magyarország Damaszkuszi Nagykövetségét”
– írta az újranyitást bejelentő posztjában Szijjártó Péter.
A külügyminiszter szerint a “helyszíni személyes jelenlétünk helyreállítása lehetőséget biztosít arra, hogy első kézből kapjunk hiteles információkat az országban zajló folyamatokról, valamint képviselni tudjuk politikai álláspontunkat, szükség esetén pedig fel tudjunk lépni magyar állampolgárok érdekében.”
Szijjártó kifejtette, hogy Magyarország a közel-keleti térség békéjében, stabilitásában érdekelt, “emellett pedig kiemelt figyelmet fordítunk a régióban élő keresztény közösségekre, akik számára továbbra is humanitárius segítséget nyújtunk. Mindig határozottan felemeljük hangunkat a keresztény közösségek jogainak tiszteletben tartása érdekében, így van ez Szíria esetében is” – írta.
“Mindezek mentén a Damaszkuszba visszatérő nagykövetünk a nyugati diplomaták közül elsőként és mindeddig egyedüliként kereste fel a két legnagyobb keresztény felekezet vezetőjét, akik tájékoztatást adtak arról, hogy a keresztény közösségek miként élték meg az elmúlt hetek eseményeit” – tette hozzá a külügyminiszter, aki elmondta, hogy az egyházi vezetők köszönetet mondtak Magyarország határozott kiállásáért a szíriai keresztények mellett és azon szolidaritásért, amely “sajnos egyre ritkább az európai országok részéről az ilyen bizonytalan időkben.”
Szíria bizonytalan jövő elé néz
Mint arról lapunk is beszámolt, Mohammad al-Dzsulani (másnéven Ahmad al-Sharaa), Szíria öltönyös terrorista vezetője nemrég azt mondta, hogy akár négy évig is eltarthat, amíg választásokat tartanak az országban.
Az iszlamista terrorszervezet Hayat Tahrir al-Sham (HTS) vezetője, az Al-Arabiya szaúdi csatornának adott interjúban beszélt erről.
Az interjúban Al-Sharaa úgy becsülte, hogy “akár három évig” is eltarthat egy új alkotmány megírása, hozzátéve, hogy „bármilyen érvényes választáshoz átfogó népszámlálásra lesz szükség”.
Al-Sharaa szerint a választások megtartásához időre van szükség, mert az al-Aszad dinasztia öt évtizedes diktatórikus uralmát követően Szíria különböző erőinek politikai párbeszédre van szükségük.
Emellett a háború sújtotta ország lerombolt infrastruktúráját is helyre kell állítani – mondta.