Szenes Hannát ma 80 éve ölték meg Budapesten. 23 éves volt. Magyar zsidó – izraeli költőnő és nemzeti hős.
Ismertem a történetét, a verseit, így amikor tegnap láttam a róla szóló Percek tánca című dramatizált dokumentumfilmet, sorsának egy új aspektusára lettem figyelmes: ahogy egy asszimilált, magyar, zsidó családban felnőtt lánynak a zsidók elleni attrocitások, törvények hatására megerősödik a zsidó öntudata, felismeri az egyetlen kiutat a helyzetből, az ősi földre való visszatérést, a zsidó állam megalakulásának szükségességét, és tovább megy, a közös nyelv, a kultúra, a vallás fontosságát is felfedezi.
Híres versében, amit 1942-ben Sdot Yam kibucban írt, „Eli, Eli”, az istenéhez fohászkodik:
„Istenem, Istenem,
hogy soha ne érjen véget,
a homok és a tenger,
a víz susogása,
az égi villám,
az ember imája.”
Bár az első verseit magyarul írta, költészete héberül teljesedett ki.
2023. október 7-én olyan ütést kapott az izraeli társadalom, amire kétféleképpen reagáltak az emberek: vagy elmenekültek az országból – ők voltak kevesebben, vagy felvették a harcot, mégpedig olyan elszántsággal, mint anno Szenes Anikó, 1938-ban, amikor eldöntötte, hogy hol a helye.
A nemzetközi, mainstream média nem foglalkozik az izraeliek szenvedéseivel, a határmenti települések kitelepített családjaival, akik már több, mint egy éve szállodai szobákban, bérlakásokban húzzák meg magukat, miközben lakóhelyüket rakéták százai rombolják folyamatosan, megélhetésük, vagyonuk elveszett, gyerekeik nem járnak iskolába… nem foglalkoznak a harcosok családjainak nehézségeivel, a feleségek példamutató helytállásával, az elesett katonák hozzátartozóinak fájdalmával.
A megtámadott, de hősiesen harcoló ország sorsa nem téma, csak az aljas támadók nyarvogása kap teret.
A katonáknak minden bevetés előtt a parancsnokaik tartanak egy eligazítást. Mostanában a beszédeikbe egyre több bibliai idézet kerül, mert ez az ősi szöveg, ami a zsidó népnek évezredeken át erőt adott. Amikor a hadsereg főparancsnoka Herci Halevi kifogásolta egy katona karján a messiási jelvény megjelenését az izraeli zászló mellett, másnap több százan tették ki ugyanazt a jelvényt, a nem vallásosok közül is,
mert megértették, hogy a harc nem egyszerűen Izrael győzelméért, hanem a zsidóság fennmaradásáért folyik.
Ha Izrael elveszti a harcot a barbárság ellen, akkor a galuti zsidóságnak sem lesz jövője.
Az első napok borzalmai után még a beduin katonák is kértek ciceszt (szemlélőrojtok – a férfiak inge alatti ruhadarab), mert ők is részesei akartak lenni a szent háborúnak az embertelenséggel szemben.
A zenei fesztivál túlélői közül sokan öngyilkosok lettek, mások visszatértek a valláshoz. Az elmúlt évben szekuláris izraeliek sokasága tett fogadalmat, hogy megőrzi a sábátot, felteszik az imaszíjat, kósert esznek és elmélyednek a tanításban, mert ez az, ami megőrzi a gondolataik tisztaságát.
Azok a zsidók, akik megértették, hogy miért harcolnak, ma győzelemre viszik a küzdelmet, amiért Szenes Hanna egykor elesett. Izrael népe él!
