Ennyi volt: Felfüggesztették a teokrata iráni diktátor héber nyelvű X-fiókját

Ali Hámenei ajatollah iráni legfelsőbb vezető héber nyelvű fiókját vasárnap függesztette fel az X közösségi oldal, mindössze egy nappal az indulása után.

Hámenei a felfüggesztés előtt kétszer posztolt a fiókba. A második, vasárnapi bejegyzésben ez állt: „A cionista rezsim hibát követett el, és tévedett Iránnal kapcsolatos számításaiban.

Meg fogjuk vele értetni, hogy milyen erővel, képességgel, kezdeményezéssel és vágyakkal rendelkezik az iráni nemzet”.

Az első héber nyelvű posztban, szombaton ez állt: „A könyörületes Allah nevében”.

A poszt több mint félmillió megtekintést, több ezer lájkot és közel 2000 kommentet kapott, többségükben izraeliektől, akik gúnyolódtak az iráni legfelsőbb vezetőn.

Már a kiábrándult demokrata izraeli milliárdos és Elon Musk is Trumpot támogatja

Bill Ackman korábban rengeteg pénzzel támogatta a demokrata elnökjelölteket, az év elején azonban hivatalosan is kilépett a pártból.

Az iráni legfelsőbb vezető, aki gyakran fenyegeti Izraelt, korábban többször is posztolt héberül a fő X-fiókján, amelyekben fenyegette a zsidó államot.

Abban az időben (Elon Musk előtt), amikor az X-et még Twitternek hívták, a céget bírálták, amiért lehetővé tette, hogy Hámenei rendszeresen használja fiókját Izrael, az Egyesült Államok és más nyugati államok fenyegetésére, miközben olyan emberek fiókjait tiltotta be, mint például Donald Trump volt amerikai elnökéét.

A közösségi oldal a múltban számos, a legfelsőbb vezetőhöz kapcsolódó fiókot tiltott le, de Hámenei hivatalos fiókját sosem.

Mojtaba Khamenei – az iráni “trónörökös”

Monarchiává teheti az iráni rendszert a jelenlegi vezető, Ali Khamenei, amennyiben egyik fiát, Mojtabát teszi meg utódjául.