Az IDF is megerősítette a hírt: Jahja Szinvár halott!

A Neokohn főszerkesztő-helyettese

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Jiszráel Katz külügyminiszter, első izraeli tisztviselőként, a világ több tucat külügyminiszteréhez intézett üzenetében megerősítette, hogy Jahja Szinvár Hamász-vezért megölték. Az IDF is megerősítette a hírt.

„A tömeggyilkos Jahja Szinvárral, aki az október 7-i mészárlásért és atrocitásokért felelős, ma az IDF katonái végeztek”

– közölte Katz a hivatala szerint.

„Ez nagy katonai és erkölcsi eredmény Izrael számára, és győzelem az egész szabad világ számára az Irán által vezetett radikális iszlám gonosz tengelye ellen” – folytatta.

Közben az IDF is megerősítette a hír:

Katz szerint a likvidálás „lehetőséget teremt” a túszok azonnali kiszabadítására és a Hamász és az iráni ellenőrzés alól mentes Gáza megteremtésére.

„Izraelnek most nagyobb szüksége van az Önök támogatására és segítségére, mint valaha, hogy együtt haladhassunk előre ezekben a fontos célokban” – fejezte be üzenetét Katz.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Szinvárral szerdán izraeli tankok végeztek, amelyeket a Gáza déli részén tevékenykedő IDF-csapatok hívtak segítségül, akik három fegyveres terroristát azonosítottak egy épületben.

Amikor a katonák ezt követően átkutatták az épületet, megdöbbenve találták meg egy Szinvárra hasonlító személy holttestét. A szóban forgó személy katonai mellényt viselt, amely tele volt gránátokkal.

Bréking: Izrael likvidálta Jahja Szinvárt, a Hamász vezetőjét

Izraeli sajtóhírek szerint Merkava tankok végeztek a terrorvezérrel.

Hende Olivér összes cikkét elolvashatja itt.

“Az IDF is megerősítette a hírt: Jahja Szinvár halott!” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Itt az ideje, hogy Sinwar, ha létezik valhol egy ismeretlen dimenzióban, feltegye magának a kérdést: megérte?

    • Minden igazhitű mártír 77 vörösre lakkozott körmű, ám ruhátlan ledér hölgyet kap Allahtól. Szinvar nyilván többet, mert egyszemélyben akadályozta a hitetleneket a sikerben.

  2. "Katz szerint a likvidálás „lehetőséget teremt” a túszok azonnali kiszabadítására…"

    Nyilvánvaló! – a túszokat fogvatartó palesztin harcosok, parancsnokuk halálhírét várták, hogy szabadon bocsássák foglyaikat…
    És ezt az ökörséget, egy zsidó külügyminiszter szétküldi a világba kollégáinak.
    Az aláírásával…

      • Azért, egy külügyminiszter, min. a látszatát(!) őrízze meg annak, hogy komolyan vehető.
        Legalább olyankor, mikor már a sok hátukba döfött késtől alig állnak a lábukon.

          • Mert hivatalánál fogva, elsősorban ő képviseli az államot a nemzetközi szintéren.
            Lehet ebből a nemzetközi szintérből cirkuszi manézst varázsolni, s abban bohóckodni, mint teszi ez a miniszter, csak hát akkor ő innentől már nem annyira külügyminiszter, mintsem bohóc inkább.