Száz gyűrűt ajándékozott házasodni készülő katonáknak egy gyászoló izraeli apa

Ádir gyémántjai – az emlékezés gyűrűi – az október hetedikén a Nova fesztiválon végrehajtott vérengzés egyik áldozatának édesapja több mint száz jegygyűrűt ajándékozott a házasodni szándékozó katonáknak fia, Ádir emlékére, írja a JPost.

Az adományozó, Alon Meszika szerint a gyűrűk értéke egyenként 5000 és 8000 sékel (480 ezer és 750 ezer Ft) között mozog.

Ádir egy barátjával együtt igyekezett másokat menekíteni, mígnem mindkettőjüket meggyilkolták. Összesen hét ember életét sikerült megmenteniük.

Alon harminc éven át foglalkozott a Rámát Gán-i gyémánttőzsdén gyémántok befoglalásával. Adir halála után fia, Or javasolta, hogy azzal állítsanak emléket Ádirnak, hogy jegygyűrűt ajándékoznak egy katonának. Az apa elfogadta a javaslatot és a Facebookon közzétett felhívására négy órával később már egy könnyes szemű, katonai egyenruhát viselő férfi kopogtatott az otthonukban, aki éppen aznap kérte meg a barátnője kezét.

Ádirnak ugyan soha nem lesz családja, ám a gyűrűk által mégis részese lesz a következő nemzedék életének.

Tablet in Israel: Adir’s Diamonds

Alon Mesika’s 23-year-old son, Adir, was murdered at the Nova Festival along with most of his best friends. Adir was an avid surfer and traveler in the process of starting his own jewelry business, following in the footsteps of his father, a jeweler himself.

Az eset és a felajánlás egyre több emberhez jutott el, és Meszika egyre több támogató üzenetet és segítséget kapott. A projekt azóta is működik, és az egy gyűrűből mára már 102 gyűrű lett – a szám pedig egyre csak növekszik. Meszika azt is bejelentette, hogy az ajánlata nemcsak a háború ideje alatt érvényes:

„Amikor csak akartok, gyertek és kaptok egy gyűrűt”

– jelentette ki.

„Rengeteg esküvői meghívót kapok. Számtalan üzenet is érkezik, amiben a katonák elmondják, hogy az »Ádir gyémántjai« projekt ösztönözte őket arra, hogy feltegyék az ominózus kérdést…

Ahányszor egy katona megölel, úgy érzem, hogy Ádir ölelt meg. Ez az igazság.”

Ez a cikk eredetileg a Zsido.com oldalán jelent meg.

Shaun Maguire: Egy optimista levél Izraelnek

„A dolgok most nagyon nehezek, de hosszabb távon még soha nem voltam ennyire optimista Izraellel kapcsolatban” – írja a szerző.