Az iráni és libanoni támadások meghiúsítása megváltoztatta a hadszínteret – állítja Zvika Hajmovics tartalékos dandártábornok, az Izraeli Légvédelmi Parancsnokság volt parancsnoka és stratégiai tanácsadó.
Április 14-én éjjel Teherán megtorolta az iráni Forradalmi Gárda libanoni-szíriai hadtestparancsnokának két héttel korábbi damaszkuszi likvidálását. A tömeges rakétatámadást Izrael és szövetségesei sikeresen elhárították.
Augusztus 25-én Izrael megelőző csapást mért, hogy semlegesítse a Hezbollah tervezett válaszcsapását a három és fél héttel korábban megölt vezérkari főnök, Fuad Shukr meggyilkolására.
Ez a két esemény döntő fordulópontot jelent Izrael fejlődő stratégiájában.
Ezek az események két üzenetet közvetítenek. Először is, az Irán és a Hezbollah által tervezett támadó akciókat meghiúsították – az egyiket védelmi intézkedésekkel, a másikat az izraeli légierő és az IDF hírszerző részlegének lenyűgöző támadó képességei révén.
Mindkét eset rávilágított az ellenfeleink szándékai és képességei és a tényleges eredmények közötti jelentős különbségre.
Másodszor, az IDF hírszerzési képességei (amelyeket október 7-e után jogos kritikával illettek) figyelemre méltó pontosságot mutattak ellenségeink terveinek megismerésében.
Az áprilisi és augusztusi eseményeknek messzemenő következményei vannak.
Részei az IDF azon törekvésének, hogy helyreállítsa az izraeli elrettentést az egész régióban.
Ez az elrettentés a nagy értékű célpontokat azonosító hírszerzési képességekre épül, amelyhez félelmetes katonai erő párosul mind a védelem, mind a támadás terén.
Ezek a tényezők kihívás elé állítják ellenfeleinket, arra kényszerítve őket, hogy átértékeljék stratégiáikat, célpontjaik kiválasztását és időzítésüket. Ehhez járul még az Izraelnek nyújtott amerikai támogatás – védelemben, támadásban és a nemzetközi színtéren.
Az elrettentés, bár október 7-e után vitatott kifejezéssé vált, továbbra is kulcsfontosságú és releváns. Továbbra is központi szerepet fog játszani a gázai háború nyomán átalakuló biztonsági doktrínában.
Amikor az ellenség ismételten meghiúsulni látja terveit, és súlyos következményekkel kell szembenéznie – és a távolság (legyen az Jemen vagy Irán) már nem nyújt biztonságot -, kénytelenek taktikát váltani.
A mi kihívásunk ekkor az lesz, hogy éberek és elég éles eszűek maradjunk ahhoz, hogy felismerjük ezeket a változásokat, nehogy olyan elavult gondolkodásba essünk, amely tévhitekhez vezet.
Azonban a tettek önmagukban, bármilyen jelentősek is legyenek, nem elegendőek. Olyan átfogó rendszert kell kiépítenünk, amely képes maximalizálni, elemezni és adaptív operatív stratégiává alakítani ezeknek a műveleteknek a következményeit.
Az október 7. utáni valóságban az ilyen lépéseknek még nagyobb súlya van. Elengedhetetlenek az IDF képességeinek és megítélésének helyreállításához – mind külsőleg az ellenségeinkkel szemben, mind belsőleg Izraelben.
Miközben kiváló alapot teremtenek a változáshoz, kiegészítő intézkedéseknek kell kísérniük.
Csak ezután mondhatjuk, hogy valóban tanultunk október 7-éből, és aktívan alakítjuk át a térségünk biztonsági környezetét.
Ha úgy döntünk, hogy megváltoztatjuk a biztonsági helyzetet északon anélkül, hogy totális regionális háború törne ki – amit úgy tűnik, hogy az izraeli kormány és mások is preferálnak -, akkor nem lesz elegendő pusztán a sebezhetőség érzetének megteremtése célzott likvidálásokkal, ahogyan azt az áprilisi és az augusztusi incidenseknél is láthattuk.
Még a proaktív fenyegetés megszüntetése és az ellenséges képességek gyengítése – bár fontos – önmagában nem elég.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.