Szenes Budapesten, 1921-ben, zsidó családba született, édesapja, Szenes Béla ismert újságíró és színpadi szerző volt. Hatéves volt, amikor édesapja elhunyt, így György (Giora) nevű testvérével együtt édesanyja nevelte fel. A gimnázium elvégzése után, a továbbtanulását megakadályozó zsidótörvények és a cionizmus álmában, egy önálló zsidó állam létrejöttében bízva 1939 szeptemberében a Szentföldre vándorolt, ahol csatlakozott a Haganához, a zsidó fegyveres védelmi szervezethez.
Szenes volt annak a 17 magyar zsidónak, akit a brit mandátum területén az angol hadsereg kiképzett, hogy Jugoszláviába ejtőernyővel ledobva őket megkíséreljék megakadályozni a magyar zsidók deportálását. 1944 márciusában értek földet, májusban lépték át a magyar határt. Szenes Hannát elfogták, a Margit körúti fogházba került, kínozták, majd a nyilas hatalomátvétel után a fogház udvarán agyonlőtték. Hamvait 1950-ben Izraelbe szállították és nemzeti hősként temették el a jeruzsálemi Herzl-hegyen.





Szenes Hanna érdekes izraeli ikon. Amikor Izraelben jártam, komoly sértődéseket generáltam azzal, hogy még a nevét sem ismertem. Azóta persze utánanéztem az élettörténetének. De hogy miként lett belőle nemzeti ikon, az bizony rejtély maradt előttem.
Valószínűleg a bátorsága miatt.
Maga az akció egy csőd volt.
Egy katasztrófa.
Egyik biztosan a bátorsága. A másik az egyéni célja, hogy segítsen hittársain. Ehhez biztosan jön még a "mi lett volna, ha" misztikuma, meg az irrealisztikus idealizmus csodálata. De ezeket összetéve is meglepő és nem igazán értem, hogy miért lett ikon. Mert Izraelben nem szimplán nemzeti hős, hanem ikon.
Einstein óta tudjuk , hogy minden relatív.
A többieket elnézve nem csoda , hogy
ikonként tisztelik …
.
https://uploads.disquscdn.com/images/2813c141dce5f88612d64f6e84f501783d30685b94e8c5bc02a4180e56b8f29e.jpg