A tábornokok, a baloldali politikai vezetők és az utcán randalírozók mind azt a szerepet játsszák, amit a Hamász vezetője kijelölt nekik – írja véleménycikkében Caroline B. Glick. A szerző a Jewish News Syndicate vezető szerkesztője és a „Caroline Glick Show” házigazdája a JNS-en. Emellett az izraeli 14-es csatorna külügyi kommentátora, a Newsweek rovatvezetője. Glick a washingtoni Center for Security Policy közel-keleti ügyekért felelős vezető munkatársa és az izraeli Államfői Főiskola előadója.
Október 7-én a Hamász terroristái 250 másik ártatlan emberrel együtt elrabolták a 23 éves Hersh Goldberg-Polint, a 39 éves Carmel Gat-ot, a 24 éves Eden Yerushalmi-t, a 26 éves Almog Sarusi-t, a 32 éves Alex Lobanovot és a 25 éves Ori Danino-t a Supernova zenei fesztiválról és otthonukból a gázai határ mentén, és túszként tartották őket fogva.
Mint az azóta élve kimentett túszoktól tudjuk, a Hamász természetesen megkínozza az izraeli foglyokat. Megerőszakolják őket. Megverik őket. Éheztetik őket. Nap mint nap megalázzák és pszichésen kínozzák őket.
Sokukat ki is végezték.
A Hamász kivégezte Hersh-t, Carmel-t, Eden-t, Almog-ot, Alex-et és Ori-t. Az IDF szombat este hazahozta a holttestüket.
Ahelyett, hogy a szívszorító hírre a Hamász elítélésével és azzal a követeléssel reagáltak volna, hogy Izrael harcoljon a győzelemig; ahelyett, hogy felszólították volna Izraelt, hogy végezzen ki az október 7-i terrortámadásban részt vevő, jelenleg izraeli börtönökben fogva tartott Hamász-terroristák közül ugyan annyit, vagy többet – az izraeli ellenzéki vezetők a Knesszetben csatlakoztak az anarchista csoportokhoz,
és Benjamin Netanjahu miniszterelnököt hibáztatták, amiért a palesztin terroristák meggyilkolták a hat túszt.
Beni Ganz, Jair Lapid, Jair Golan és alvezéreik egy emberként csatlakoztak azokhoz a baloldali csoportokhoz, amelyek 2019 óta tömeges zavargásokkal, politikai erőszakkal és általános káosszal igyekeznek Netanjahut kiszorítani a hatalomból, és felszólították az izraelieket, hogy a kivégzésekre válaszul vonuljanak az utcára, és erőszakkal buktassák meg a kormányt.
Lapid, Ganz, Golan; az izraeli média 90 százalékának és a baloldal többi képviselőjének viselkedése felveti a kérdést:
elment az eszük?
A Hamász október 7-én azért ejtette a túszokat, mert számító vezetője, Jahja Szinvár helyesen felismerte, hogy a túszok Izrael gyenge pontját jelentik. Izrael 1985-ben 1150 terroristát engedett el az izraeli börtönökből, cserébe három izraeli túszért, akiket az Ahmed Dzsibril Népi Front Palesztina Felszabadításáért Főparancsnoksága tartott fogva Szíriában.
A kiszabadultak között volt Ahmed Jaszin, aki két és fél évvel később megalapította a Hamászt.
Jaszin és az alku keretében kiszabadult terroristatársai arra használták szabadságukat, hogy a terrorizmust taktikai kellemetlenségből Izrael létére való stratégiai fenyegetéssé változtassák, és a következő két évtizedben terrorhadjáratok hullámait vezessék.
A Dzsibril-alku megtanította Izrael ellenségeit arra, hogy az izraeli túszok aduászok. Október 7. tizenhárom évvel korábban, 2011 októberében született, amikor Izrael 1027 terroristát, köztük Szinvár-t is szabadon engedte az IDF őrmesteréért, Gilad Shalitért, akit a Hamász terroristái 2006 júniusa óta tartottak túszként fogva.
Szinvár stratégiája a háború kezdete óta ugyanaz: a nemzetközi nyomást és a belpolitikai nyugtalanságot felhasználva arra kényszeríteni Izraelt, hogy engedjen a követeléseinek. Ha ő és a Hamász képes túlélni, a Hamász nyer. Nyilvánvaló, hogy a túszok kulcsfontosságú eszközt jelentenek célja eléréséhez. Hogy megértsük, hogyan használja őket, nézzük meg a túszokról készült videókat.
A kiszabadult túszok elmesélik, hogy amíg a Hamász fogságában voltak, folyamatosan videóra vették őket. Arra kényszerítették őket, hogy újra és újra elmondják azokat a szövegeket, amelyeket a Hamász propagandistái mondtak nekik.
Tekintettel arra, hogy a Hamásznak látszólag végtelen mennyiségű túszvideója van, miért közölt Szinvár olyan keveset?
A válasz természetesen az, hogy a Szinvár eszköznek tekinti őket. Szinte minden egyes videó szövege azonos.
A túszok Netanjahut hibáztatják szenvedéseikért, és azt követelik, hogy a kormány hajoljon meg a Hamász követelései előtt, különben a terroristák megöli őket.
Minden felelősséget Izraelre hárítanak, mintha a Hamász csupán reagálna a kormány intézkedéseire. Azt sugallják: hogy a túszok élnek-e vagy halnak, Izrael döntése, nem a Hamászé.
Más szóval, a videók egyetlen célja a kormány destabilizálása azáltal, hogy elhitetik a nyilvánossággal, hogy a kormány – és nem a Hamász – tartja fogva a túszokat.
Ezzel elérkeztünk a hat ember közelmúltbeli kivégzéséhez. Úgy tűnik, fogvatartóik látták, hogy az IDF egységei közelednek a pozíciójukhoz. Magukkal vihették volna a túszokat, és máshová menekülhettek volna. De inkább kivégezték őket. Hogy miért?
Gondoljunk csak a közelmúlt eseményeire.
Az elmúlt hónapokban a baloldal és a Biden-Harris-kormány közös nyomására Netanjahu belement a tárgyalásokba Katar és Egyiptom közvetítésével, hogy megpróbáljanak egyezséget kötni a Hamásszal a Gázában fogva tartott 101 túsz közül – élők és holtak – mintegy húsz azonnali szabadon bocsátásáról.
Izrael elvben elfogadta a Joe Biden elnök által előterjesztett két, rendkívül problematikus megállapodást, az elsőt májusban, a másodikat pedig a múlt hónapban.
Az ajánlat értelmében Izraelnek több száz Hamász-terroristát – köztük gyilkosokat – kell szabadon engednie, cserébe a húsz túszért.
Emellett Izraelnek legalább hat hétre le kellene állítania a katonai műveleteket és kivonnia erőinek nagy részét a Gázai övezetből.
Izrael álláspontja szerint a megállapodás első szakaszának lezárását követően szabadon folytathatja a katonai műveleteket. Bár a Biden-Harris-kormány ezt nyilatkozataiban támogatta, nyilvánvaló, hogy az alkut a tartós tűzszünet elérésének eszközeként tekinti. És ahogy telnek a napok a november 5-i elnökválasztásig, az adminisztráció minden befolyását be fogja vetni, hogy rákényszerítse Izraelt a végleges tűzszünetre. Más szóval: függetlenül attól, hogy mit tartalmazna a megállapodás, az első szakaszba való beleegyezés azt jelentené, hogy beleegyeznek a háború befejezésébe a Hamász érintetlenül hagyásával, ami a Hamász győzelmét jelenti.
Míg Izrael álláspontja változott a tárgyalások során, addig a Hamászé állandó maradt. A Hamász az izraeli katonai művelet teljes beszüntetését követeli, és az IDF összes egységének teljes kivonását egész Gázából, beleértve az egyiptomi határt is. A jelentések szerint a Sínai-félszigeten több ezer, felfegyverzett Hamász-terrorista várja a tűzszünetet és az izraeli kivonulást a határról, hogy beléphessen Gázába, és rövid időn belül újjáépíthesse a Hamász rendszerét és megtépázott erőit.
Netanjahu május óta – az utóbbi hetekben még határozottabban és sürgetőbben – többször is kijelentette, hogy bár hajlandó hatalmas, fájdalmas engedményeket tenni akár csak néhány túsz kiszabadítása érdekében is, nem hajlandó kivonni az IDF egységeit a gázai-egyiptomi határról. Az amerikai álláspont fényében álláspontja érthető. Izrael csak akkor nem veszíti el a háborút, ha a Hamászt elzárja külső támogatóitól.
A JNS/Direct Polls júliusi közvéleménykutatása szerint az izraeliek mintegy 60 százaléka támogatja ezt az álláspontot.
A másik oldalon viszont tombol a durva engedetlenség és stratégiai őrület. Az IDF vezérkari főnöke, Herzi Halevi altábornagy, a Sin Bét igazgatója, Ronen Bar, a Moszad igazgatója, David Barnea és más magas rangú tisztviselők a médián keresztül jelezték:
ellenzik Netanjahu álláspontját.
Halevi, Bar és mások nem hajlandók támogatni a kormány politikáját, és ragaszkodnak ahhoz, hogy Izrael megengedheti magának, hogy hat hétre elhagyja a gázai-egyiptomi határt. A visszatérés pedig könnyű menet lesz.
A tábornokok álláspontját Joáv Gallant védelmi miniszter is támogatja. Gallant teljesen elhagyta a Likudban lévő szavazóit, és a biztonsági kabinetben a baloldal és a Biden-Harris-kormányzat szócsöveként kezdett dolgozni, közvetlenül azután, hogy júniusban, egyhetes washingtoni látogatásáról visszatért.
Az izraeli diskurzus nem egyszerűen azért távolodik el a valóságtól, mert az amerikai álláspont hamis bemutatásán alapul. Az egész belpolitikai vita úgy zajlik a béketárgyalásokról, hogy a megbeszéléseken a Hamász nem is vesz részt. A tábornokok, Gallant és társaik számára a Knesszetben, a médiában és az utcán az egyetlen felelős mindenért Netanjahu.
Más szóval Gallant, a tábornokok, a baloldali politikai vezetők és az utcai zavargók mind a Szinvár által rájuk osztott szerepet játsszák.
Ez nemrég a biztonsági kabinet ülésén élesen megmutatkozott.
Az állítólag titkos tanácskozásokról kiszivárgott információkból megtudtuk, hogy Gallant olyan ultimátumot nyújtott be minisztertársainak, amelyet akár Szinvár is írhatott volna. Gallant azt mondta:
ha nem egyeznek bele, hogy (ideiglenesen) visszavonuljanak a gázai-egyiptomi határról, akkor a túszokat megölik.
Netanjahu állítólag kikelt Gallant álláspontjával szemben, és elmagyarázta: nincs olyan, hogy ideiglenes visszavonulás a határzónából, mert az Egyesült Államok aktuális álláspontja ellenzi az ellenségeskedés újrakezdését. Gallant a valósággal való szembesítésre teljes összeomlással válaszolt. Azt mondta, hogy Netanjahu gyakorlatilag a túszok meggyilkolására szólított fel.
Netanjahu válaszul bemutatta a Biztonsági Kabinet határozattervezetét, amely elutasít minden engedményt a gázai-egyiptomi határ izraeli ellenőrzésével kapcsolatban a tárgyalások során. Egy ellenszavazattal – Gallantéval – fogadták el a határozatot.
Szombat este aztán elkezdett szivárogni a hír, hogy a túszokat kivégezték, és az IDF hazahozta a holttesteket.
Gallant a kivégzésük hírére az X-en közzétett nyilatkozatával reagált, amelyben követelte, hogy a biztonsági kabinet üljön össze újra, és törölje a Gáza és Egyiptom határáról csütörtök este hozott határozatát.
Vasárnap dél felé Netanjahu is reagált a hírre: kijelentette, hogy a Hamász tavaly decemberben leállította az érdemi tárgyalásokat Izraellel. Szinvár májusban és augusztusban is elutasította az amerikai tűzszüneti megállapodást a túszokról – miközben Izrael mindkettőt elfogadta.
Netanjahu végezetül megjegyezte, hogy a hat túsz kivégzése ismét világossá teszi, hogy a Hamász nem akar megállapodást.
A múltbeli tapasztalatok alapján minden valószínűség szerint a baloldal jelenlegi tömeges engedetlenségre való felhívásai valóban zavargásokhoz fognak vezetni. De nem fogják megbuktatni a kormányt.
Ugyanakkor, ahogy Gilboa utalt rá, a többi túszt még nagyobb veszélybe sodorják.
Izraelnek meg kell nyernie ezt a szörnyű háborút. Nincs más választása. Ahogyan a Dzsibril-alku előkészítette az utat az Izrael elleni 20 éves, eszkalálódó terrorháborúhoz, és ahogyan október 7-e a Shalit-alkuval született, úgy az egynapos holokausztnál sokkal szörnyűbb események fognak bekövetkezni, ha a Szinvár szabályai szerint játszunk. Megdöbbentő, és őszintén szólva megbocsáthatatlan, hogy Izrael baloldala, amelyet Gallant vezetett a szégyenbe, ragaszkodik ehhez.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.