Tíz hónapnyi harc után sokan kérdezik, hogy miért nem sikerült még megsemmisíteni a Hamászt, és miért nem sikerült teljes mértékben elérni Izrael háborús céljait.
Nagyon kemény kritikát fogalmaz meg a jns.org-on megjelent elemzésében a hadvezetéssel és a politikai elittel szemben Gabi Siboni professzor, a Misgav Nemzetbiztonsági és Cionista Stratégiai Intézet kutatója, aki korábban a Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének (INSS) katonai és stratégiai programjának igazgatója volt, valamint jelenleg az IDF és más izraeli biztonsági szervezetek vezető tanácsadójaként dolgozik.
Állítása szerint a háború kezdetén a védelmi szektor és a kormányzat egyes tagjai arra törekedtek, hogy elkerüljék a szárazföldi műveleteket Gázában. Hasonló tanácsot adtak az Izraelben gyakran megforduló amerikai tisztviselők is. Ennek a habozásnak több oka is volt. Mindenek előtt: a döntéshozók kételkedtek a szárazföldi csapatok hatékonyságában a gázai környezetben.
Erre végül a csapatok rácáfoltak és sikeresen tudtak fellépni a területen.
Idővel azonban a felső vezetés habozott az erő alkalmazását illetően, és számos korlátozást vezetett be a hadsereg számára. Mintha a hadjáratot egy nagyszabású, különleges hadműveletnek képzelték volna el, nem pedig hadosztályok támadássorozatának, amelynek során fenn kellett tartani a háború alapelveit, különösen a folytonosság elvét. Ez a műveletek gyakori leállításához vezetett, különösen Rafahban. Részben az Egyesült Államok diplomáciai nyomása miatt, amelynek a politikai döntéshozók nem tudtak ellenállni. Ugyanakkor a legfelső katonai vezetés szakmai elszántságának hiánya is hozzájárult a konfliktus szükségtelen elhúzódásához.
A konfliktus elhúzódásának másik – még mindig fennálló – oka a humanitárius segítségnyújtás kérdése. Ennek két aspektusa van:
az első a Gázába érkező segélyek mibenléte, a második pedig a segélyek elosztásának módja.
Izraelre kezdettől fogva erős amerikai nyomás nehezedett, hogy humanitárius segélyt és üzemanyagot szállítson Gázába, annak ellenére, hogy Washington tudta, hogy ezek nagy része a Hamászhoz kerül, és növeli annak túlélési esélyeit. A politikai vezetés képtelensége, hogy ellenálljon ennek a nyomásnak, aláásta Izrael egyik legfontosabb eszközét a túszok visszatérésének biztosítására, és meghosszabbította a Hamász túlélési képességét.
A Hamász ellenőrzése a humanitárius segélyek felett lélegzetvételnyi teret biztosít a terrorszervezet számára, és fenntartja befolyását és hatalmát a lakosság körében. A segélyek egy részét a szervezet szükségleteinek kielégítésére fordítja, a többit pedig maga osztja szét; a Hamász a segélyt új terroristák toborzására és a Gázai övezet és a lakosság feletti ellenőrzésének megerősítésére használja fel. Ezen túlmenően a segélyt nem az IDF operatív céljaival összhangban osztják szét, ami megnehezíti a civileknek a konfliktus sújtotta területekről, például Gáza északi részéről történő evakuálására irányuló erőfeszítéseket, és akadályozza a katonai műveleteket. Az IDF vezetésének tétovázása, hogy ennek véget vessen részleges és ideiglenes katonai megszállás bevezetésével, vagy a segélyek elosztásának felvállalásával, meghosszabbítja a háborút, és akadályozza az IDF képességét céljai elérésében.
A konfliktus elhúzódásához hozzájáruló másik tényező a túszkérdés. Az IDF a konfliktus során végig óvatosan járt el, és továbbra is így tesz, hogy ne essen bántódása a túszoknak. A szárazföldi műveletek operatív tervezését és a tűzerő alkalmazását úgy számították ki, hogy csökkentsék a túszokra leselkedő kockázatokat. Ez az óvatosság valószínűleg elszalasztott műveleti lehetőségeket eredményezett, és továbbra is befolyásolni fogja az IDF gázai magatartását.
A Rafahban és a gázai-egyiptomi határ mentén húzódó Philadelphi-folyosónál végrehajtott műveletek megkezdésének mintegy négy hónapos csúszását az amerikai és nemzetközi nyomás okozta. Ezt a nyomást elsősorban a civileknek okozott károkkal és a potenciális túsztárgyalásokat akadályozó akciókkal kapcsolatos aggodalmak vezérelték. Mostanra azonban egyértelműnek tűnik, hogy ezek az aggodalmak valójában ürügyet szolgáltattak az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség egyes tagjai számára, hogy tűzszünetet kényszerítsenek Izraelre.
Értékes idő veszett el, mielőtt az IDF megkezdte volna a műveleteket ezen a területen Washington számára elfogadható formában.
Az IDF felkészültsége a gázai konfliktusra enyhén szólva is elégtelen volt. Ez több területen is megmutatkozott. Az elmúlt években az IDF elhanyagolta szárazföldi erőit, különösen a tartalékos egységeket, mivel úgy vélte, hogy a háborúkat a hírszerzéssel, a nagy hatótávolságú csapásmérésekkel és a kis egységek által működtetett fejlett technológiákkal lehet megnyerni.
Ez a felfogás az erőforrásoknak a szárazföldi erőkről a hírszerzés és a precíziós tűzerő felé történő eltolódásához vezetett.
Ennek eredményeképpen az IDF szárazföldi erőit csökkentették, a páncélos dandárokat feloszlatták, és a kulcsfontosságú harceszközök beszerzését mulasztották el. Az olyan összetett területeken, mint Gáza és Libanon, a szárazföldi műveletekhez elengedhetetlen tüzérségi és műszaki alakulatokat is leépítették. Több tízezer tartalékost bocsátottak el az IDF-ből, és a megmaradók képzését is jelentősen csökkentették.
Az igazságot ki kell mondani:
néhány magas rangú IDF-parancsnok nem értette meg a többfrontos fenyegetést, és következésképpen nem értette meg a szárazföldi erők, különösen a tartalékosok készenlétének fontosságát.
Ezek a problémák, valamint az elegendő szárazföldi erő hiánya a fő okai annak, hogy nehézségekbe ütközik a több harci zónában zajló egyidejű műveletek végrehajtása a Gázai övezetben. A hadsereg gyenge felkészültségéhez hozzájárult az is, hogy a politikai döntéshozók nem gyakorolnak civil felügyeletet az IDF haderő-fejlesztése felett.
A helyzetet súlyosbította a hadműveleti tervezés felkészültségének hiánya. Ez két fő területen volt nyilvánvaló: az IDF alábecsülte a Hamász által jelentett fenyegetést, különösen annak földalatti infrastruktúráját és alagúthálózatát. A második:
nem készültek műveleti tervek egy olyan esetekre, mint amilyen a Gázai övezetben kibontakozott – a Gázai övezet teljes megszállása és a Hamász megsemmisítése.
A Gázai övezetet évekig másodlagos területnek tekintették, a vezérkar elsősorban az északi frontra és Iránra összpontosított, a hírszerzés, a műveleti tervezés és a Gázára fordított figyelem rovására. Ennek eredményeképpen az IDF azon kapta magát, hogy harc közben kell új műveleti koncepciókat kidolgoznia és végrehajtania. Ez a hanyagság pedig közvetlenül meghosszabbította a konfliktus időtartamát.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
Kiváló mellébeszélés!
Példának okául ott "a politikai döntéshozók nem gyakorolnak civil felügyeletet az IDF haderő-fejlesztése felett".
Emlékeztetőül, Szmotrics hónapokig sikeresen megakasztotta azt, hogy az izraeli légierő további F-35-s repülőket kapjon — ráadásul az amerikai hadisegélyből, azaz ingyen. Mindezt kb. olyan indoklással, hogy nincs meggyőződve arról, hogy a légierőnek valóban szüksége van a repülőkre, hiába állítják ezt a tábornokok.
Úgyhogy sokszor inkább az állítás ellentétje lehet a probléma, hogy a politikai döntéshozók civil felügyeletet gyakorolnak az IDF haderő-fejlesztése felett azaz hozzá nem értőként beavatkoznak.
A cikk iroja nem egy idiotara gondolt, hanem epeszu politikusokra.
Jó összefoglaló.
Ehhez fog járulni egy már felállított vizsgálóbizottság háború utáni jelentése ami személyre szólóan
fogja lebontani a felelősséget.
Nem lesznek felelősök.
Páran elviszik a balhét.
Nyugdíjba mennek.
A magánszektorba.
Jó pénzért …
Egy teljes és átfogó vizsgálat esetén több minden is kiderülne.
Mindenkiről.
Bukna az egész politikai és katonai elit. Kivétel nélkül mind !
A mostani belpolitikai helyzetben ez csak öngyilkosság lenne.
Vagy egy Izraeli Tavasz kezdete. Már olyan sokat csináltak.
Az araboknak. Most visszanyalna a fagyi …
Valóban a lényeget megragadó, ütős összefoglaló! Magam már jó ideje hasonlóan láttam 3 okot a felsorolásból, mint a lassú kibontakozás fő okát. Ezek a következők:
– a hadműveletek nem folyamatos fenntartása, időnként szünetekkel, sőt kivonulásokkal már elfoglalt területekről
– a nemzetközi, elsősorban az USA részéről gyakorolt nyomás mindenféle engedményt, visszafogottságot stb. illetően
– a túszok jelentette zsarolási tényező
Ugyanakkor nem lehet eltekinteni a szervezeti problémáktól, a felkészültség nyilván nem teljes értékű voltáról (utólag könnyű okosnak lenni), különböző technikai és politikai döntések jelentette szempontoktól, és az IDF lehetőségeinek véges voltától.
Végül mégis azt gondolom továbbra is, hogy a legfontosabb az általam említett első 3 tényező volt.
Még hozzá tenném, hogy alighanem nem megfelelő stratégiai döntés volt, hogy nem foglalták el már a hadjárat első szakaszában a rafahi határzónát, így tovább folyhatott a fegyverek szállítása egészen mostanáig. Természetesen ezeknek a véleményeknek és "ítéleteknek" a megalapozottságához szükséges lenne a döntéshozatal belső körülményeinek és a döntéseket indokló tényeknek a valódi ismerete, amivel mi kívülállók nem rendelkezünk. A cikk írója viszont igen, és ezért hiteles az elemzése.
Magam a hadjárat elején azt tartottam volna az észszerű stratégiának, hogy a területet 2-3 részre osztja az IDF. ezeket elszigeteli egymástól és ezekben egyenként felszámolja az ellenállást, majd fenntartja a megszállást. Valami ilyesmi is történt, a teljes megszállás fenntartása nélkül – amire nyilván okuk volt.
Az izraeli politikai és katonai vezetők magatartása tétovázásnak látszik , pedig nem az.
Ölni is szeretnének , csak úgy , ószövetségi módra , mint régen , meg persze szeretnék
valahogy elkerülni a nemzetközi bíróságot is.
Valljuk be , nem egyszerű mutatvány …
Lassan de biztosan süllyedsz az itt acsarkodó nyilas söpredék szintjére.
Csak így tovább. Van még lejjebb.
Elég izraeli politikai és katonai vezetők nyilatkozatait olvasni.
Egyet sem hallgattam le … :))
Ha nem tetszik a dolog , akkor talán náluk kellene reklamálni.
A Hamasz nem csak egy szervezet, hanem egy eszme is. Amúgy meg már az elején megmondtam, hogy pusztán katonai eszközökkel gerilla harcmodort folytató szervezetet nem lehet felszámolni. Az eszméről nem is szólva.
Ha az összes gázai lakost csecsemőtől aggastyánig motozás után egyenként nyilvántartásba vesznek, már akkor is végeztek volna a pacifikálással. Ha akarnak. De nem. Mert a háború az egyetlen lehetőség Netanjahunak a hatalmon maradásra. Kerül, amibe kerül.
Mert jó munkához idő kell!