Miről is van szó? Egy viszonylag egyszerű képletről, ami az évszázadok során nem igen változott. Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet kutató írása.
A felállás mindig két rivalizáló nagyhatalom és pár középhatalom, amelyek egyazon területért versengenek egymással. A terület erőforrásaiért, nyersanyagaiért, úthálózatáért, áruforgalmáért, stratégiai csomópontjaiért, kikötőiért, tengeri útvonalaiért és hasonlók. Ez a verseny történetesen mindig az Ázsia és Kis-Ázsia szívét behálózó, Keletet és Nyugatot összekötő kereskedelmi folyosók, a Selyemút, Tömjénút, Fűszerút mentén folyt, magyarul, ahol a nagy pénzek forogtak. Amikor pedig felfedezték a kőolajat a Perzsa-öböl vidéke kétszeresen is értékessé vált.
A nagy játszma pedig arról szól, hogy egyik hatalom hogyan tudja kiszorítani a másikat a területről egyes középhatalmak segítségével.
A 19. század főként Oroszország és a Brit Birodalom szumójáról szólt. Amikor az angolok elveszítették az észak-amerikai gyarmataikat Brit India vált a legfontosabb koronagyarmatukká, amit foggal-körömmel védtek elsősorban az oroszoktól.
Ugyanis az orosz külpolitika Nagy Péter óta igen erőteljes expanziót folytatott nagyjából minden irányba. Nyugaton a Balkán felé, délen a Mediterráneum, keleten pedig a Kaukázus, Perzsia és Afganisztán felé.
Brit Indiát az orosz behatolástól két ütközőállam védte, Afganisztán és Perzsia, ezért itt néztek egymással farkasszemet az oroszok és az angolok. Itt vívták a proxy csatáikat és itt próbálták gyengíteni a másik pozícióit mindenféle csellel.
Ugyanez a játszma zajlott a Perzsa-öböl mentén és a Földközi-tengeren is. Ha azt gondoljuk, hogy a görög szabadságharcban a briteket a görög függetlenség érdekelte nagyot tévedünk, az egyetlen dolog, ami érdekelte őket, hogy az oroszok nehogy kijussanak a Földközi-tengerre.
A krími háború is arról szólt, hogyan törjék le Szentpétervár szarvait és hogyan szorítsák vissza a Krím-félsziget és a Kaukázus határai mögé.
Nagyjából ugyanezt a stratégiát folytatta az USA is a hidegháború folyamán. Nem véletlen, hogy Görögország és Törökország NATO tag, ezzel védték a szovjetektől a Földközi-tengert, a Boszporuszt és a Dardanellákat, amiért az Orosz Birodalom oly sok évtizeden át harcolt az oszmánokkal. A másik két kulcsfontosságú ország ismét csak Afganisztán és Irán lett, pont azért, mert itt tudták a Szovjetuniót a határain belül tartani. És persze a Perzsa-öböl vidéke, mert itt biztosították a Nyugat olajellátását. Az olajjal pedig a Nyugat gazdasági és katonai dominanciáját. Valamint szemmel tarthatták Iránt, Indiát, Kínát és a Közel-Kelet nagyrészét.
Na és mi a szokásos taktika? Minden, ami a csövön kifér, ami gyengíti az ellenérdekelt fél pozícióit, a sajátjukét pedig erősíti.
Az egyik klasszikus példa a térségbeli uralkodók szövetségének a keresése. A másik kiterjeszteni a fennhatóságukat az ütközőzónákra.
A 19. században ez a vasútépítési és távközlési koncessziók megszerzését jelentette.
Miért? Mert a vasút nemcsak civilek és áruk, hanem a hadsereg szállítására és utánpótlására is alkalmas. A központosított hatalom trójai falova. Ugyanilyen faló a hírközlés, akkoriban a távíróhálózat birtoklása, amivel tökéletesen kézben lehet tartani nemcsak a helyi eseményeket, de a helyi potentátokat is. Például a brit kormány a BBC Persian Radio Service dezinformációival buktatta meg Reza kánt, mert nem azt tette, amit vártak tőle.
Pont ugyanezt csinálta Németország is az 1930-as években, amikor ki akarta terjeszteni a hatalmát a Közel-Keletre. A Lufthansa kereskedelmi járatok egész hálózatát hozta létre, német vállalatok voltak jelen Irak, Irán és Afganisztán ipari körzeteiben. Hidakat, utakat építettek, a távközlési hálózatot pedig a Telefunken hozta létre. Aztán meg a Szabad Arabok Hangján nyomták a náci és britellenes propagandát a lakosságnak.
Egy másik ősrégi taktika az ellenség elleni lázadások támogatása.
Például Henry Rawlinson, bagdadi brit főkonzul olyan meggyőződéssel hitte, hogy Oroszország felemelkedését meg kell akadályozni, mert az súlyosan veszélyezteti a brit indiai érdekeket, hogy támogatott minden helyi oroszellenes lázadást, amit csak talált. Többek között fegyverekkel és pénzzel látta el a csecseneket, amely állandó tüskévé vált a Nagy Medve testében. Az oroszellenes csecsen terrorizmus hosszú hagyományát a Rawlinson segítsége alapozta meg.
És még egy aranyszabály, ha a sok ellenfél közül az egyik túl nagy hatalomra tesz szert, a többi ellenfél szövetkezik egymással, a legnagyobb hatalmú megbuktatására. Utána folytatják az ellenségeskedést tovább.
Szerintem manapság hasonló dolgok zajlanak a szemünk előtt. Nagyjából ugyanazokkal a játékosokkal, ugyanazokkal az ütközőzónákkal, ugyanazokért a célokért, azokkal az eszközökkel és propagandával, mint amit a 19. században láttunk.
Csak a technika változott, mi nem.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.