Zaríf: A nép belefáradt abba, hogy palesztinabbak akarunk lenni a palesztinoknál

Saját kormányával szembeni kritikái miatt mondott le az iráni stratégiai ügyekért felelős alelnöki posztról Mohammad Dzsavad Zaríf.

A hírek szerint sem az újonnan felálló kormány összetételével, sem a palesztinokkal kapcsolatos teheráni politikával nem volt elégedett.

“(A kormány összeállításával kapcsolatos) első tapasztalatom ez volt, tele hiányosságokkal” – írta a távozó alelnök az iráni népnek címzett bejegyzésében az X-en. “Természetesen a saját munkám eredményével sem vagyok megelégedve, szégyellem, hogy nem tudtam teljesíteni a nők, a fiatalok és az etnikai csoportok bevonásával kapcsolatos ígéreteimet”.

Zaríf egyébként maga is aktívan részt vett azoknak a bizottságoknak a munkájában, amelyek az új kormány vezető tisztségviselőit, minisztereit keresték. Ezzel kapcsolatban a volt alelnök megjegyezte: a bemutatott 19 miniszter közül „hárman voltak az (előkészítő bizottságok) első számú jelöltei, hatan a második vagy harmadik számú jelöltek, egy pedig már az ötödik számú jelölt volt.”

Egy, az X-en felbukkant videó tanulsága szerint Zaríf a palesztinokkal kapcsolatos teheráni politikát is kritizálta, mondván: “Az iráni nép belefáradt abba, hogy palesztinabbak akarunk lenni a palesztinoknál:

Mike on X (formerly Twitter): „Javad Zarif resigns. Former Iranian Foreign Minister Mohammad Javad Zarif, who was appointed Vice President of the Islamic Republic for Strategic Affairs on August 1, has resigned.A recording has been circulating on social media in recent days in which Zarif says the Iranian… pic.twitter.com/nqCzvMUEHo / X”

Javad Zarif resigns. Former Iranian Foreign Minister Mohammad Javad Zarif, who was appointed Vice President of the Islamic Republic for Strategic Affairs on August 1, has resigned.A recording has been circulating on social media in recent days in which Zarif says the Iranian… pic.twitter.com/nqCzvMUEHo

Zaríf 2013 és 2021 között Irán külügyminisztere volt Haszan Róháni kormányában. Hivatali ideje alatt Irán 2015-ben aláírta a világhatalmakkal az atomalkut, amelyből Donald Trump 2018-ban kilépett. Korábban több Amerika- és Izrael-ellenes kijelentést tett, valamint 2020-ban védelmébe vette Ali Khamenei ajatollah, a náci Németország „végső megoldást” idéző plakátját, amellyel Izrael elpusztítására hívott fel.

Zaríf most azt ígéri: visszatér az egyetemi katedrához és nem foglalkozik a továbbiakban az iráni belpolitikával.

Irán megvárta az olimpia végét, bármikor megindulhat az Izrael elleni támadás

Az Iszlám Forradalmi Gárda nagyobb támadást akar indítani, mint április 13-14-én, amikor több száz drónt és rakétát indítottak Izrael ellen.