Kamala Harris, a demokraták leendő elnökjelöltje a keddi, philadelphiai gyűlés előtt választja ki alelnök-jelöltjét. A feltételezések szerint Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzót nevezi meg.
A zsidó származású Shapiro ott van Harris szűkített listáján, már találkozott a potenciális jelölteket vizsgáló csapatával. További esélyesek: Mark Kelly arizonai szenátor, Andy Beshear Kentucky kormányzója, Tim Walz minnesotai kormányzó és néhány más név.
Shapiro Joe Lieberman szenátor után, lenne a második zsidó alelnökjelöltje a demokratáknak.
Harris a hét elején azt mondta, hogy még nem véglegesítette döntését, és nem érdemes messzemenő következtetést levonni a bejelentés helyszínéből – Shapiro philadelphiai kormányzó.
Azonban vannak más jelek, amelyek arra utalnak, hogy Shapiro lehet a kiszemelt. Lemondott egy hétvégi kirándulást Hamptonsba két adománygyűjtő esemény miatt, néhány nappal a tüntetés előtt – bár a szóvivő ezt a döntést nem kapcsolta össze kifejezetten a tétekkel.
„A kormányzó útját több héttel ezelőtt tervezték, és több adománygyűjtést is tartalmazott a saját kampánybizottsága számára” – mondta Manuel Bonder, Shapiro szóvivője az NBC Newsnak. „Megváltozott a menetrendje, és ezen a hétvégén már nem utazik Hamptonsba.”
A Shapiro-jelölésével kapcsolatban a CNN elemzője, Harry Enten azt mondta, hogy
egy lendületben lévő állam népszerű kormányzójaként „egyértelműen a legjobb” választás Shapiro Harris számára.
A palesztin-barát aktivisták azonban kritizálzák Shapirót Izrael melletti szókimondó támogatása és az egyetemi tiltakozásokon az antiszemitizmus bírálata miatt – „Genocide Joshnak” (népírtó Josh) titulálták. Védői pedig megjegyezték, hogy a komolyan vehető demokrata alelnökjelöltek mindegyike Izrael-barát. Egyes kommentátorok szerint a Shapiróra való összpontosítás antiszemitizmus szagú.





Érdekes népség ez a zsidó…mindenhol, mindig számontartja, ki zsidó…de, abban a pillanatban, ha egy nemzsidó mutat rá ujjal egy zsidóra: – az antiszemita.
(Lásd: magyar országgyűlés)
Igor,
hát te még mindig csak Mortisnak gondolod magad.Reméljük nemsokára a neved is változik.
Igor Morte!!!
Mellébeszélsz Gyurka. Amit ideröfögtél, annak nincs köze ahhoz, amire reagáltál.
Mindig igyekeztek megkerülni a lényeget, de a világ átlát rajtatok. Most tanúja lehetsz, a világszerte megnyilvánuló (újabb) ellenszenv hullámnak felétek.
Ezen már nem segít a holokauszt mahinációtok.
Ez van – ezzel kell megbarátkoznotok.
Amerikától Vietnamig.
Ezzel igyekeznek megakadályozni az elvallástalanodást/asszimilációt. Mindig, mindenhol, minden közösség egyben tartásának eszköze elhitetni, hogy különb a többinél és össze kell tartani, mert el akarják veszejteni őket.
Mondjuk az évszázadok alatt elkövetett pogromozás/autodafézás/zsidótörvények/holokausztozás/Dunába lövés/stb nem nagyon cáfolták az utóbbit …
Az „utóbbival” kapcsolatban: ma itt idéztek egy Franciaországban élő rabbit, aki jelzi az ovéinek: – itt, legföljebb még 10 évetek van…
Vagyis: van szabad elvonulás lehetősége, elkerülni az „utóbbit”.
Lehet persze maradni is, de dőreség erőltetni az életet ott, ahol utálnak.
Ja! A híres vagy megszokik, vagy megszökik elv.
A lényeg: a választás (döntés) szabadsága.
Hasonlítván pl. egy rabhoz, a hirhedt Fekete Delfin tömlöcben az orosz Távol-Keleten, akinek kizárólag a megszokás lehetősége adott, még az öngyilkosság szabadsága sem.
A St. Louis esete ismétlődne meg.
Mivel az egy tanulsággal szolgáló eset volt – marad a megszokás, mint lehetőség.
Persze, ennek kell(ene) egy-két észlelhető bizonyítékát mutatni.
Mármint, a hajlandóságnak.
(Én nem vagyok optimista. Ideírom egy volt főnököm mondását erről: "Az én pesszimizmusomról mindig kiderült, hogy optimizmus az…")
Azután már csak egy merénylő kell !
Összejöhet az első kóser elnök …
First time for everything…
Első elnöki rendeletével majd halállal bünteti mindazokat ,
akik azt terjesztik , hogy a zsidók irányítják a világot …
Kilóg a sorból egy zsidó elnök: – az ő elemük a háttérből irányítás.
És, ha hihetünk Szolzsenyicinnek, aki szerint "…a sorból kilépés szökésnek minősül, az őrség fölszólítás nélkül tüzet nyit…"
Hát, megláSSuk.
🙂
Nu , az obamaki nem lógott ki ?
Olyan értelemben nem, hogy az ő fajtájára nem volt jellemző a háttérből irányítás hagyománya.
Az irányítás sem , mert a gazda irányított … :))
na akkor nem lennék a helyetekben. disznóhús ingyen :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD