A pénteki párizsi olimpiai játékok megnyitóján mutatták be az utolsó vacsora paródiáját, melyben a keresztény megváltó „szerepében” egy túlsúlyos, aureolát viselő nő, körülötte az apostolokat transzvesztiták alakították, a képet a francia forradalom Marie Antoinette-jét ábrázoló lefejezett fej, és a gyerekek körül táncoló transzvesztiták „tarkították”. Az ábrázolás, érthető módon, sokakban komoly felháborodást váltott ki.
A párizsi olimpia művészeti vezetője Thomas Jolly így nyilatkozott:
„Mindenekelőtt azt szeretném, hogy ez az ünnepség mindenkit magába foglaljon. Mindannyiunknak meg kell ünnepelnünk a sokszínűséget”.
Jolly úgy vallott:
„Először le voltam nyűgözve. Azon tűnődtem, hogyan tudnék olyan műsort létrehozni, ahol mindenki úgy érezheti, hogy képviselve van ennek a nagy egyesülésnek a részeként.
Ez a felelősség ambiciózus, összetett, de nagyszerű volt egy művész számára”.
Hozzátette: „Amikor megnézzük az »Emily Párizsban« vagy az »Amélie Poulain«-t, tudjuk, hogy ez nem egészen az igazi Párizs. El fogunk játszani ezekkel a klisékkel, de egyben meg is fogjuk kérdőjelezni őket. Párizs egyben egy vibráló ifjúság is. Különböző kultúrák dörzsölik egymás vállát az utcákon.
Az ábrázolás sokak szerint azonban meglehetősen ízléstelenre sikeredett és sokakban ellenérzést váltott ki a keresztény szimbólumok ilyetén meggyalázása.
„Jolly felszabadultsága a ceremónián többet árult el saját túlzó ambícióiról, mint nemzetének identitásáról”
– vélekedett a The Washington Post.
Konzervatív véleményvezérek pedig felhívták a figyelmet arra, hogy hasonló blaszfémiát, ha az iszlámmal szemben követnek el, azokra súlyos terrorcselekmények volna a válasz.
Az olimpiai megnyitót a Forbes szerint több mint 3 milliárd ember nézte világszerte a különböző lineáris és digitális platformokon, ami 139%-os növekedés a 2016-os riói játékokhoz képest.





Újabb zsidó provokáció , mert senkinek ne legyenek kétségei ezt a betegséget is ők terjesztik , mint annak idején a kommunizmust.
https://www.nypl.org/blog/2015/06/09/jewish-lgbt-pride . Talán nem véletlen , hogy Franciaországban van a legnagyobb zsidó közösség Europában amely erkölcsi fertővé züllesztette le ezt az egykor szebb napokat megélt országot . Gondoljunk csak a Charlie Hedbo nevezetű zsidó gagyira . Ez a nyitó ünnepség nemcsak a keresztények , hanem minden jó izlésű ember érzéseit sértette . A zsidó mint tudjuk szeret provokálni, mások lelkébe gázolni , az ő érzékenységűkre viszont nagyon kell vigyázni.
Hát nem látod, hogy a homofób zsidók épp próbálnak hozzátok simulni, hogy egy közös sivalkodásban megéljétek az egység pillanatát, de te a zsidózással megtöröd ezt a meghitt egyetértést.
Ez nem paródia volt, hanem színtiszta kereszténység-gyalázás!
Nem kretén trollok révén, hanem a francia NOB által. És Macron még büszke is rá….
PFUUJJ
"Különböző kultúrák dörzsölik egymás vállát az utcákon."
Ezt egy személyes élménnyel árnyalnám. Lépkedtünk felfelé a lépcsőn a tömeggel valamelyik párizsi metró kijáratnál. Egyszer csak látjuk, hogy a fentről lefelé jövő tömegben egy bevádorló férfi, vállal durván meglökött egy felfelé haladó francia hölgyet. Merthogy a fickó nem akart kitérni, vagy helyet biztosítani a felfelé jövő számára, hogy elférjen. Egyszerűen durván, szándékosan nekiütközött. Azt hittük, hogy a nő összecsuklik… ! De nem, összeszedte magát, és tovább ment.
Mi csak néztünk döbbenten, a tömeg meg áramlott tovább közönyösen…
Na ilyen az, amikor "különböző kultúrák dörzsölik egymás vállát".