A héten tektinikus mozgások voltak érezhetők. Hirtelen a magukat az univerzum urainak tekintő kulturális elitek zavartan lefagytak, amikor hitetlenkedve érezték, hogy megreped a talaj a lábuk alatt — írja véleménycikkében Melanie Phillips publicista a JNS oldalán.
Nem lehet eltúlozni a Donald Trump volt elnök ellen elkövetett sikertelen merényletkísérlet, azonnali reakciója és az erről készült ikonikus kép hatását.
Az a néhány másodperc megváltoztatta az amerikai politikát, és talán a világot is.
Nyilvánvalóan több mint megdöbbentő, hogy egy Trump megölésére kilőtt puskagolyó csak néhány centiméterrel vétette el. Sok hívőember ezt csodának tartja. Úgy vélik, hogy miután nyolc éven át próbálták Trumpot politikailag tönkretenni alkotmányellenes cselszövésekkel, jogi lépésekkel és szüntelen démonizálással – amelyekből döbbenetes módon csak még erősebben került ki –,
ez a közeli összecsapás a halállal azt bizonyítja, hogy isteni oltalom alatt áll annak a földi szerepnek a betöltéséhez, amelyre őt kijelölték.
Még azok között is, akik mindezt ostobaságnak is tartják, sokakra mély benyomást tett az a lélekjelenlét és jellemerő, amelyet Trump azzal mutatott, hogy miután nagy nehezen talpra állt, dacosan felemelte az öklét, és miközben az arcán vér folyt, ajkai a „Harcolj!” szót formálták.
Még mindig nem tudjuk, mi motiválta a fiatal lövészt, aki a jelek szerint kallódó, zavarodott és apolitikus volt.
A baloldali és liberális osztály reakcióját azonban mindannyian láttuk.
Bár egyik oldalnak sincs monopóliuma a démonizáló retorikára, a baloldal rosszindulata lélegzetelállító volt. Sokan azon siránkoztak, hogy a lövöldözőnek nem sikerült megölnie Trumpot.
Még beszédesebb volt a liberális média megdöbbentő kognitív disszonanciája. A CNN azt mondta, hogy Trump beszédét „a titkosszolgálat megszakította”, és hogy „elesett egy gyűlésen”. A Washington Post szerint Trumpot „hangos zajok után lekísérték a színpadról”, míg a Sky News azt sugallta, hogy részben ő maga is hibás az ellene elkövetett gyilkossági kísérletért, pusztán azzal, hogy ő Trump. Ezek a médiumok egyszerűen nem tudták feldolgozni azt a tényt, hogy Trump hősies áldozattá vált.
A média azt tette, amit a baloldal mindig is szokott: elferdíti a valóságot, hogy minden olyan tényt tagadjon, amely lerombolja a világról alkotott narratíváját.
Ebben a narratívában a Trumphoz hasonló „jobboldali” populisták felelősek minden rosszért a világban.
Ezért soha nem tehetnek semmi jót, és soha nem lehetnek áldozatok. Ők a gonoszt szolgáló erő, és így megérdemlik mindazt, amit kapnak.
Ez a fajta beteges gyűlölet irányul Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökre is.
A Trumpra leadott lövés után Netanjahu példákat mutatott a kabinet tagjainak a miniszterelnök ellen irányuló uszítás cunamijából a tüntetők, politikusok, egy veterán nemzetbiztonsági vezető és mások részéről.
„Lőjétek homlokon” – mondta az egyik. „Bitóval várunk rád!” – mondta egy másik. A Netanjahura zúdított sértések és szitkok között szerepelt az „ördög”, „tömeggyilkos”, „áruló”, „a zsidó nép legnagyobb ellensége kétezer év óta” és egy héber kifejezés, amelyet általában Hitlernek tartanak fenn.
Ez messze túlmutat az ésszerű kritikán. Ez ugyanaz a hozzáállás, amely a középkori kereszténységtől a sztálinizmuson és a fasizmuson át a mai iszlamizmusig, liberális univerzalizmusig és anticionizmusig jellemezte a fanatikus ideológiákat:
mindenkit el kell tűntetni a föld színéről, aki nem hisz az egyetlen igaz hitben.
Nem kell Trump vagy Netanjahu rajongójának lenni ahhoz, hogy felismerjük a mai liberális és baloldali ideológusok legyőzésének és az általuk szabadjára engedett ocsmány szenvedélyek elfojtásának kiemelkedő fontosságát.
Ezek a liberálisok és baloldaliak érthető módon megdöbbenéssel figyelik, hogy a lövöldözés következtében drámaian megváltozott Trump megítélése. Mintha Joe Biden elnök most már tagadhatatlanul meglévő gyengeségei nem lennének elég rosszak… Hogyan tudna ő vagy az esetleg a helyére lépő bármelyik jelölt versenyezni azzal, amit még a liberális Atlantic magazin is a republikánus oldalon szabadjára engedett „spirituális” erőnek nevezett?
A liberálisok és a baloldaliak még jobban megdöbbentek Trump jelöltválasztásán, J.D. Vance szenátoron.
A hagyományos politikai mezőn kívülről érkező Vance-t nem kevésbé, mint Trumpot, elborzadva tekintik Trump alteregójának.
Az alelnökjelöltet azonban sokkal nehezebb lesz lejáratni. Okos és megfontolt; vonzó elveket fogalmaz meg, amelyek a másokkal való törődésen, a közösségen és a hagyományokon alapulnak; és van egy megrendítő és lenyűgöző, „rongyos körülmények közül nőtt gazdaggá” személyes háttértörténete.
Vance egy olyan gondolati mozgalmat is képvisel, amely Nyugaton egyre inkább terjed. Ez a „nemzeti konzervativizmus” néven ismert mozgalom elutasítja a társadalmi szolidaritást szétzúzó individualizmust, és helyette a család, a hit és a lobogó mellett áll ki. Olyan értékeket testesít meg, amelyek milliókat inspirálnak arra, hogy fellázadjanak az univerzum liberális urai ellen, akik kézihajtányon viszik a Nyugatot a pokolba.
Vance sziklaszilárdan kiáll Izrael mellett is.
A zsidó államot Amerika számára felbecsülhetetlen értékű szövetségesnek tekinti, és szerinte hagyni kell, hogy az ország maga gondoskodjon a biztonságáról anélkül, hogy az Egyesült Államok megpróbálná mikromenedzselni, ahogyan azt Biden teszi.
Ezen a fronton is van helye az optimizmusnak. Bár hivatalos megerősítés még mindig nincs, a közvetett bizonyítékok egyre inkább arra utalnak, hogy Mohammed Deif, a Hamász főszervezője valóban meghalt a múlt szombati hatalmas izraeli légicsapásban, amikor Khan Juniszban helyettesével találkozott rejtekhelyükön.
Ha ez így van, akkor ennek a győzelemnek a jelentőségét nem lehet eltúlozni.
Az izraeliek szerint Deif még fontosabb volt a Hamász számára, mint Jahja Szinvar, aki még mindig szabadlábon van a gázai alagutakban.
Egyre több jelentés szól a megmaradt Hamász-erők felbomlásáról és pánikjáról. Netanjahu szerint „torkon ragadtuk őket”.
És ez csak azért van így, mert amikor Biden arányos büntetésekkel fenyegette meg Izraelt, ha az IDF folytatja a Hamász megsemmisítésére irányuló hadműveletet, Netanjahu felemelte az öklét, és azt mondta: „Harcolunk.”
Nem csak a nyugati liberálisok félnek Trump esetleges visszatérésétől a Fehér Házba. Az iráni rezsim valószínűleg őrjöng a kilátástól, hogy elveszíti nyugati békülékeny segítőit a Demokrata Pártban.
Harold Rhode, a Pentagon volt elemzője, az iszlám világ éles szemű megfigyelője szerint vannak olyan muszlimok, akik szerint Trump azért élte túl a merényletet, mert Isten az ő oldalán áll, és Trump Isten munkáját végzi.
Rhode ezt írta: „Az arabok és az irániak azzal érvelnek, hogy ha Trumpot újraválasztják az elnöki székbe, az is Allah akarata. Ez azt jelezné, hogy Allahnak kedves Trump támogatása Izrael és az Izraellel jobb kapcsolatokat kívánó arab államok iránt”.
Ez hatalmas erő, mely demoralizálja az iráni ellenséget, és növeli Izrael tiszteletét a muszlim világban.
Nincs hiány a rettegésre okot adó dolgokból. Izrael még mindig kétségbeesett harcot folytat a létéért: elkerülhetetlennek tűnik egy pusztító háború Libanonban, Irán pedig az atomfegyverek megszerzésének küszöbén áll.
A Gázában maradt izraeli túszok szenvedése elképzelhetetlen. Terroristákat támogató tömegek randalíroznak még mindig a nyugati városokban. Az antiszemitizmus féktelenül dübörög. A Nemzetközi Bíróság hamarosan új erőt ad a zsidó állam elpusztítására irányuló globális diplomáciai próbálkozásnak.
Trump személye továbbra is riasztó. Mind ő, mind Vance vak arra a Kelet-Európát fenyegető veszélyre, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök deklarált célja, a cári orosz birodalom újjáépítése jelent. A Trump/Vance párost elővigyázatosan kell szemlélni. Ahogy a próféta mondta: „Ne bízzatok a fejedelmekben”.
Ha úgy gondolja, hogy Trump és a populista „új jobboldal” a pokolba vezető út, hogy Izraelt nacionalista őrültek irányítják, és hogy a magát középutasnak mondó liberális ideológiai buzgalom maga a középút, akkor az elmúlt napok eseményei elborzasztják.
Ha azonban úgy gondolja, hogy a liberális univerzalizmus letérítette a Nyugatot az erkölcsi tengelyéről; hogy szükség van arra, hogy vérezve bár, de nem megtörve visszavágjunk; és hogy pontosan ez az, amit Izrael tett, és amit egy amerikai elnök rövidesen megtehet; akkor óvatosan felemelheti a fejét, amelyet az elmúlt kilenc hónapban a kezébe temetett, és megengedhet magának egy pillantást az ujjai között.
Sebes Gábor fordítása.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.