Az előző részben beszéltünk az arab nacionalizmus eredetéről, amely egyrészt az Oszmán Birodalom nyugatosító törekvésének következményeként a modern európai eszmékkel való találkozás okán jött létre, másrészt a keresztény misszionáriusok közvetítésével került az arablakta területekre. Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet kutató írása.
Fontos azonban megemlíteni, hogy a nacionalizmus ereje és hatása régiónként igen eltért. Sokkal markánsabban volt jelen, azokon a helyeken, amelyek közvetlen kereskedelmi és kulturális kapcsolatban álltak Európával, különösen Franciaországgal, vagyis a mai Szíria, Libanon és Egyiptom területén, mint a sokkal távolabb fekvő, akkoriban még jelentéktelen Arábiában.
Az arab nacionalizmus tulajdonképpen a 19. századi európai eszmeáramlatokkal való találkozáskor jött létre.
Ugyanekkor megjelent egy másik ideológiai irányvonal is, ami Napóleon 1798-as egyiptomi hadjáratával kezdődött, vagyis a Nyugat és Kelet összecsapásával alakult ki. Ez pedig nem más, mint az iszlám reform és az iszlám fundamentalizmus kialakulásának gyökerei.
Amikor Napóleon ott állt a fáraók földjén, a civilizáció legkorszerűbb haditechnikájával, a mamelukok szablyával és lándzsákkal néztek farkasszemet az ellenséggel és nem igen tudták feltartóztatni a nyugati behatolást, ami Európa gazdasági és technológiai fölényéből eredt. Ennek a sokknak a hatására a 19. századi iszlám teoretikusoknak akarva-akaratlanul fel kellett tenniük a kérdést, hogy miért?
Mi az oka annak, hogy az iszlám civilizáció a 19. századra végzetesen és behozhatatlanul lemaradt az európaitól?
Erre a kihívása két válasz született. Az iszlám modernizáció és az iszlám fundamentalizmus.
Az iszlám modernizáció első úttörője al-Afgháni, akinek rögeszméjévé vált a nyugati tudományok összeegyeztetése iszlámmal, hogy az is a modern világ részévé váljon. Azonban, ha az iszlám dogmatika nem egyezett a természettudományokkal, természetesen a tudományokat kellett az iszlámhoz igazítani. Ennyit a modernizációról!
A másik úttörő csak másik irányba, Rasíd Rida volt, aki a Nyugattal szembeni védekezést abban látta, hogy az iszlámot meg kell tisztítani a rárakódott sallangoktól és vissza kell térni az alapokhoz, a fundamentumhoz, az eredeti iszlám állam visszaállításához. Ő a mai radikális iszlamisták előfutára.
És itt van még al-Kavákibí, akit a modern arab nacionalizmus atyjának tartanak, aki azt mondta, hogy az arab nacionalizmus és az iszlám egyidejű megújulására van szükség. Szét kell választani a vallást az államtól és létre kell hozni egy Mekka központú kalifátust. Ez az elmélet lesz majd az alapja a 20. századi szíriai és iraki baathizmusnak és az egyiptomi nasszerizmusnak is.
Azonban az arab nacionalizmust, az iszlám modernizmust és fundamentalizmust nem lehet élesen elválasztani egymástól! Ugyanis az arab „megújulás” és „reform” fogalmai az igaz hithez, az iszlám eredeti szelleméhez való visszatéréshez kapcsolódó jelentéstartalommal bírnak.
Tehát úgy képzeljük el ezeket a teoretikusokat, mint bármixereket, akik három hozzávalóval, az arab nacionalizmussal, modernizmussal és fundamentalizmussal zsonglőrködnek különböző arányban, aminek háromféle koktél lesz az eredménye.
Ezt az arányt pedig a külső környezet vagyis a Nyugat határozza meg. A mix pedig a nyugati kényszerre adott válasz.
Az első világháború után az Oszmán Birodalom romjain az európai nagyhatalmak a saját érdekeik mentén (!) hozták létre az új közel-keleti nemzetállamokat, így az arab nacionalizmus volt a meghatározó egészen az 1967-es arab-izraeli háborúig. Mindennek Gamal Abdel Nasszer volt a prototípusa, aki összekapcsolta a pánarab nacionalizmust Egyiptom és az arabság függetlenségének kivívásával a brit és francia imperializmus alól. Továbbá az arab társadalom, az arab gazdaság és az állam modernizációját a nyugati behatásoktól való védelem megteremtéseként.
Csakhogy a retorika és a valós cselekedetek nem álltak összhangban egymással. Több volt a duma, mint a tett, aminek komoly következményei lettek az izraeli-arab háborúkban. Különösen az 1967-es izraeli-arab háborúban, amikor is történt valami. Egy komoly törés az arab társadalmakban…
Tiszta Netflix, innen folytatjuk.
Ez az írás eredetileg a Kalandos Közel-Kelet oldalán jelent meg. Kornéli Beáta további írásai itt olvashatóak.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.