Izrael-ellenes tüntetők felmásztak az ausztrál parlament canberrai épületének tetejére, és transzparenseket tettek ki, amelyeken háborús bűnökkel vádolták Izraelt – derül ki a televíziós felvételekből, melyeket a Reuters is közölt.
A felvételeken négy sötét ruhába öltözött ember látható az épület tetején, amint fekete transzparenseket bontanak ki, köztük egy olyat, amelyen ez áll: „A folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz” – az ismert szlogen, mely egyértelműen Izrael megsemmisítésére szólít fel.
A transzparenseken egy vörös háromszög is szerepel, mely a Hamász által a célpontok megjelölésére használt szimbólum.
Mint a felvételekből kiderül, az egyik tüntető megafon segítségével beszédet mondott, amelyben háborús bűnökkel vádolja az izraeli kormányt.
„Nem felejtünk, nem bocsátunk meg, és továbbra is ellenállunk”
– mondja a tüntető.
Egy maroknyi rendőr és biztonsági ember azt tanácsolta az embereknek, hogy ne menjenek közvetlenül a tüntetés alatt az épület főbejáratánál – mondta a Reuters szemtanúja.
A tüntetők később összepakolják a transzparenseiket, mielőtt a várakozó rendőrök elvezették őket.
„Ez a Parlament biztonságának súlyos megsértése”
– írja az X közösségi médiaplatformon közzétett bejegyzésében James Paterson ellenzéki belügyi szóvivő.
„Az épületet nagy költséggel átalakították, hogy megakadályozzák az ilyen behatolásokat. Vizsgálatra van szükség”.
A „bátor” tüntetők persze mind fekete maszkot viseltek, az, hogy pontosan hogyan próbálják az izraeli kormányt eltéríteni céljától, mely a kilenc hónapja elrabolt túszok visszaszerzését és a Hamász palesztin terrorszervezet legyőzését foglalja magában, talán maguk a tüntetők sem tudják.