Roger Watersnek már a maradék kevés esze is elment

A Neokohn főszerkesztője

 

Angolul beszélőknek érdemes megnézni (vagy a YouTube-on magyar felirattal elláttatni) Piers Morgan, az ismert angol újságíró Uncensored című műsorának legújabb részét, melyben az egykori Pink Floyd együttes gitárosa, Roger Waters vendégeskedett. Waters az a tipikus antiszemita, aki ugyan minden lehetséges rosszat elmond a zsidókról és persze a zsidó államról, ám ha valaki ezért antiszemitának bélyegzi, azt kikéri magának.

Bő egy órán keresztül beszélgetett Morgan a 81 éves Watersszel, aki nem tartja magát kapitalistának, miközben többszáz millió dolláros vagyonát mondjuk a kommunizmusban aligha tudta volna összegyűjteni, nem tartja magát fényűzőnek, ám amikor arról kérdezik, hogy miért volt gyűrött az arca az egyik Izrael-ellenes kirohanását rögzítő videójában akkor azt válaszolja, hogy mert éppen Barbadoson nyaralt, és nem persze nem tartja magát antiszemitának sem, amikor Morgan azzal szembesítette, hogy olyat mondani, hogy „az izraelieknek be kéne látniuk, hogy nem sikerült a gyarmatosító cionista projekt és vissza kéne menniük Kelet-Európába meg Amerikába”, az még az Izraellel szemben szkeptikusok számára is bizony antiszemitizmus.

Waterst az interjúban, ahogy az antiszemitákat általában, nem érdekelték különösebben a tények. Ezért mondhatott olyanokat, mint:

  • Az izraeliek kelet-európai és amerikai gyarmatosítók (tény: Izrael lakosságának mintegy 65%-t az olyan szefárdi zsidók adják, akiket a zsidó állam megalapításakor elűztek otthonaikból, Szíriából, Líbiából, Libanonból, Jordániából, Irakból stb., persze javaikat hátrahagyva, minden kompenzáció nélkül)
  • A Hamász terroristái valójában szabadságharcosok, minden cselekedetük a „cionista rezsimmel szembeni jogos ellenállás”
  • Október 7-én a Hamász terroristái nem erőszakoltak meg nőket, nem égettek el gyermekeket, erre semmilyen bizonyíték nincsen (hacsak nem az, hogy maguk a terroristák közvetítették élő, egyenes adásban rémtetteiket a Telegram közösségi platformon)

Ilyen és ehhez hasonló téveszmékkel szórakoztatta a műsorvezetőt Waters, akinek becsületére legyen mondva, végig türelme volt ehhez a félőrülthöz. Az, hogy miért kell teret adni egy olyan embernek, aki kényelmes fotelből drukkol a terroristáknak, aki egyértelműen elferdíti a tényeket, hogy azok illeszkedjenek delíriumos őrületéhez, még a szólásszabadság mindenek felett állásának figyelembevételével sem fér e sorok írójának fejébe.

No Title

Pink Floyd co-founder Roger Waters is quite simply a legend of British rock music history. His band created a foundational sound that has inspired generations, and have sold more than 250 million records worldwide. Not content however to be just an artist, Roger is also a well-known antagonist and activist.

Roger Waters szerint elképzelhető, hogy az izraeliek magukat mészárolták le

A Pink Floyd egykori frontemberének teljesen elmentek otthonról.