Az antiszemita erőszak mindenhol borzalmas, ahol csak előfordul, de Franciaországban, ahogyan azt az elmúlt két évtizedben újra és újra megtanulhattuk, a legsúlyosabb incidensek közül sok esetben az áldozatok ismerték az elkövetőket, sőt, egyes esetekben még együtt is szocializálódtak velük – írja Ben Cohen, az Alapítvány a Demokráciák Védelméért vezető elemzője.
2003-ban például egy fiatal zsidó DJ-t, Sebastien Salemet meggyilkolta Adel Amastaibou, egy muszlim szomszéd, akivel gyermekkora óta barátok voltak. Maga a gyilkosság megdöbbentő volt a maga brutalitásában, mivel Salem holttestét több késsel és villával ejtett szúrt sebbel találták meg. Miután Amastaibou-t nem sokkal a gyilkosság után letartóztatta a rendőrség, elmondta nekik: „Boldog vagyok, ha meghalt, az a szemétláda, ha meghalt, én is boldog vagyok, ez a kib@szott zsidó, mocskos zsidó”.
Három évvel később Ilan Halimi, egy fiatal francia-izraeli mobiltelefon-értékesítő volt a soros, aki egy többnyire muszlim banda, a „Barbárok” által elkövetett emberrablással, kínzással és gyilkossággal járó szörnyű megpróbáltatásokon ment keresztül. Halimi azután került a karmaik közé, hogy flörtölni kezdett egy vonzó fiatal nővel, akit kifejezetten azzal a céllal küldtek a boltba, ahol dolgozott, hogy csapdába csalják. Ezt követően három hetet töltött fogságban, amely alatt folyamatosan verték és cigarettacsikkeket nyomtak el rajta, miközben egy radiátorhoz kötözték.
A banda megpróbált 450 000 euró váltságdíjat kicsikarni Halimi rokonaitól, mivel azt hitték, hogy gazdagok, mert – ahogy később a banda egyik tagja a rendőröknek magyarázta – „a zsidóknak van pénzük”.
2006. február 13-án Halimit még élve, testének 80%-án égési sérülésekkel, Párizs külvárosában, egy vasúti pálya mellett dobták ki. Halimit egy járókelő fedezte fel, aki mentőt hívott, de a kórházba vezető úton Halimi meghalt.
2017 áprilisában aztán Sarah Halimit (aki nem állt rokonságban Ilan-nal), egy özvegyet, aki egyedül élt egy párizsi szociális bérlakásban, halálra verte muszlim szomszédja, Kobili Traoré, egy piti bűnöző és drogkereskedő, aki egy helyi iszlamista mecsetben kezdett járni. Az 1890-es évek hírhedt Dreyfus-ügye óta a francia zsidókkal szembeni legmegalázóbb igazságszolgáltatás során a francia legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy Traoré mentesül a büntetőeljárás alól azzal az indokkal, hogy a gyilkosság éjszakáján fogyasztott kannabisz miatt ideiglenesen elmebeteg lett.
E szörnyű döntés után sokan tették fel ironikusan a kérdést, hogy vajon a halálos autóbalesetekért felelős, betépett vagy részeg sofőrök is megkapnák-e ugyanezt a kiváltságot.
A következő évben egy 85 éves holokauszt-túlélőt, Mireille Knollt meggyilkolta két férfi, akiket meghívott párizsi lakásába, mivel egyiküket – Yacine Mihoubot – gyermekkora óta ismerte. Mihoub 11-szer megszúrta Knollt, mielőtt felgyújtotta a holttestét, egy rablás részeként, amelyet azért hajtottak végre, mert – akárcsak Ilan Halimi esetében – a nő zsidó volt, tehát gazdagnak hitték. Legalább ebben az esetben Mihoubot és bűntársát, Alex Carrimbacust bebörtönözték, akárcsak Mihoub édesanyját, aki a gyilkos fegyverként használt kés megtisztításában segített a párosnak.
2024-ben a borzalom folytatódik. Más országokhoz hasonlóan Franciaországban is az amúgy is aggasztó mértékű antiszemita incidensek az október 7-i dél-izraeli Hamász-pogromot követően robbanásszerűen megnőttek. Az idei év első három hónapjában a Le Monde szerint a zsidók ellen irányuló incidensek a háromszorosára nőttek 2023 azonos időszakához képest.
A múlt héten egy olyan támadásról érkezett hír, amely éppoly émelyítő volt, mint a fent leírtak – csakhogy ezúttal egy 12 éves kislány volt a célpont.
Az áldozat egy barátjával egy parkban ült, amikor három 12 és 13 év közötti fiú közeledett felé. A rendőrség beszámolója szerint a lányt egy fészerbe hurcolták, ahol megverték, majd vaginális, orális és anális szexre kényszerítették. A nemi erőszak során támadói – mind pubertáskorban lévő fiúk – antiszemita szidalmakat vágtak a lány fejéhez. A két fiú, aki az erőszakot elkövette, őrizetben maradt, míg bűntársuk, aki részt vett a verésben és a sértegetésben, de a jelek szerint nem erőszakolta meg őt, mostanra hazatérhetett.
A fiatal lány megpróbáltatásai, amelyek egy életre megsebezték, a szokásos melldöngetést váltották ki a francia politikusok körében, élükön Emmanuel Macron elnökkel, aki az „antiszemitizmus csapása” ellen prédikált. Kétségtelen, hogy a nemi erőszak a közelgő francia választásokon is szerepet fog játszani, a nemzeti radikális Nemzeti Összefogás (RN) máris kihasználja a saját céljaira, a szélsőbaloldali La France Insoumise (LFI) pedig, amelynek parlamenti képviselőit gyakran és jogosan vádolták antiszemitizmussal október 7. után, kötelességének érzi, hogy elítélje az „antiszemita rasszizmust”.
A problémák azonban mélyebbre nyúlnak, mint a franciaországi, sőt, más országok politikusainak nyilatkozatai. Az antiszemita erőszak mindig is rávilágított az ilyen pokoli helyzetekben rekedt zsidó nők különleges kiszolgáltatottságára. A zsidó nőket megerőszakolták és szexuálisan megalázták a 19. és 20. századi oroszországi és kelet-európai pogromok idején, ahogyan a náci korszakban is. A közelmúltban az október 7-i nap maradandó emlékét a Hamász terroristái által fiatal nőkön elkövetett nemi erőszakok jelentik. A kiszabadultak vallomásai nem hagynak kétséget afelől, hogy a szexuális erőszak része volt a túszként szerzett tapasztalataiknak.
A nemi erőszak természetesen a nőgyűlölet cselekedete – a férfiak groteszk eszköze arra, hogy a nőket fizikai erejükre emlékeztessék. De ez egyben a dehumanizáció aktusa is. És ez a dehumanizáció az, ami összeköti az október 7-i nemi erőszakot egy fiatal zsidó lány párizsi megerőszakolásával.
Arra is emlékeztet, hogy a zsidók által a közösségi médiában nap mint nap elszenvedett gyalázkodásnak valós következményei vannak.
New York Cityben láttak Hamász-párti tüntetőket a metróban utazni, akik azt kérdezték, hogy az utastársaik közül van-e olyan, aki „cionista”. A múlt héten a 72. utca és a Broadway sarkán egy kippát viselő idős férfit leköpött egy gengszter, aki azt kiabálta, hogy „Szabad Palesztinát”. Mondhatjuk-e őszintén, hogy az ilyen emberek visszariadnának még bestiálisabb tettektől, például a nemi erőszaktól? Bízhatunk-e abban, hogy megmaradnak a szóbeli erőszaknál, bármilyen rossz is az?
Ami Párizsban történt, elszigetelt cselekménynek tűnhet, de a valóságban bárhol megtörténhet.
És ha a hatóságok nem fognak megvédeni minket és a gyermekeinket, akkor nekünk kell elkezdenünk megvédeni magunkat, mert az ellenségeink egy dologban egyértelműek: vagy mi, vagy ők.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg hirdetéseket.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.