António Guterres ENSZ-főtitkár még februárban mondott beszédet a müncheni Ohel Jakob zsinagógában, beszédében együttérző hangot ütött meg. Ám úgy tűnik, a szavak és a tettek nem fedik egymást — írja véleménycikkében Ben Cohen a JNS oldalán.
Guterres elismerte azt, amit Izrael legkeményebb ellenfelei soha nem fognak – hogy a zsidó nép őshonos Izrael történelmi földjén. „Ott voltam Maszadán” – mondta. „És átéltem a zsidó nép érzését a Római Birodalomból való kiűzetésről az első században, és arról, hogy a zsidó közösség hogyan terjedt el a Római Birodalomban, de a kezdetektől fogva a birodalom különböző területein a szegregáció, a megkülönböztetés és az üldözés különböző formáinak áldozatává vált”.
Az antiszemitizmus – jegyezte meg Guterres – „nem a nácikkal született és nem a nácikkal halt meg”.
Szülőhazájára, Portugáliára utalva, amely a 16. század elején elűzte zsidó lakosságát, az ENSZ vezetője elpanaszolta, hogy ez a „bűnös” és „ostoba” cselekedet szenvedést okozott a zsidóknak, és kulturálisan és gazdaságilag elszegényítette az országot.
És – folytatta – „az antiszemitizmus sajnos napjainkban is terjed. Azt mondanám, hogy a Hamász október hetedikén elkövetett szörnyű támadásai óta egyértelműen felgyorsult, de már az elmúlt évtizedekben is központi kérdés volt számunkra. Láthattuk, hogyan szaporodott mind online, mind offline, mindenféle megnyilvánulással, temetők meggyalázásával, emberek elleni személyes támadásokkal, gonosz online akciókkal, és ami a legrosszabb, a történelem átírására tett kísérlettel”.
Mindez összhangban van Guterres korábbi megjegyzéseivel a témában, többek között azzal a 2017-es megállapításával, hogy „Izrael létezéshez való jogának tagadása antiszemitizmus”, ami rendkívül jelentős kijelentés a világ legátfogóbb és legkövetkezetesebben Izrael-ellenes testületének vezetőjétől. Emellett a koronavírus-járvány idején Guterres többször is felszólalt az antiszemita mémek ellen, amelyek futótűzként terjedtek az oltásellenesek és a velük szövetséges összeesküvés-elméleteket vallók táborában.
Van azonban egy olyan aspektusa ennek a kérdésnek, amelyről Gueterres hallgatott.
Ez pedig az antiszemitizmus, amely beszennyezi az általa vezetett szervezetet.
Amikor Guterres helyesen az Izrael felszámolására irányuló felhívásokat antiszemitizmusként azonosította – ez az állítás az október 7-i pogrom óta eltelt hónapokban teljes egészében bebizonyosodott -, intellektuális és morális szempontból helyes és természetes lett volna, hogy megvizsgálja, hogyan járult hozzá az ENSZ ennek a követelésnek a legitimálásához.
1975-ben a Szovjetunió és arab szövetségesei utasítására az ENSZ Közgyűlése elfogadott egy határozatot, amely a cionizmust a rasszizmus egyik formájaként ítélte el, ami már akkoriban is a szovjet propaganda egyik alapköve volt.
Ugyanebben az évben az ENSZ létrehozta a Palesztin Jogok Osztályát, amelynek feladata az említett határozatban foglalt témák előmozdítása és felerősítése volt. E hálózat mellett működik egy úgynevezett humanitárius ügynökség, az UNRWA, amely kizárólag a palesztin menekültekkel és leszármazottaikkal foglalkozik.
Egyetlen más, a Közel-Keleten belül vagy kívül élő, megfosztott vagy üldözött nép sem részesült hasonló kiváltságban.
Az UNRWA teljességgel felnőtt a feladathoz, antiszemita ideológiát terjeszt az általa működtetett iskolákban, és a mai napig alkalmaz olyan palesztinokat is, akik részt vettek az október 7-i atrocitásokban.
Aztán ott van az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa, amely egy egész napirendi pontot szentel Izrael bírálaták, és amely rendszeresen gusztustalan, megalapozatlan támadásokat intéz Izrael ellen „független szakértők” álcáján keresztül. Az egyik ilyen jelentést éppen a múlt héten adta ki egy három biztosból álló csapat, akik közül az egyik, Miloon Kothari, a „zsidó lobbit” vádolta a közösségi média ellenőrzésével.
Egy ilyen környezetben aligha meglepő, hogy Izrael most egy feketelistán találja magát a Kongói Demokratikus Köztársasággal, Oroszországgal, Burmával/Mianmarral, Szomáliával, Szudánnal, Dél-Szudánnal és Jemennel együtt, mint olyan államokkal, amelyeknek a hadseregei rendszeresen bántalmazzák a gyerekeket. Figyelemre méltó azonban, hogy ezt a listát Guterres saját hivatala állította össze, amely évente elkészíti a „Gyermekek a fegyveres konfliktusokban” címre hallgató jelentést.
A Hamász és a palesztin Iszlám Dzsihád is felkerült a listára, sót szórva a sebbe azzal, hogy az izraeli hadsereget egy csapat gyilkossal, terroristával, erőszaktevővel és deviánsokkal teszik egyenlővé, akik örömüket lelik a halottak megcsonkításában és hasonló bestiális cselekedetekben. Ismétlem, semmi figyelemre méltó nincs abban, hogy a világszervezet ilyen groteszk összehasonlítást tesz.
Ami figyelemre méltó, az az, hogy ezt Guterres támogatja, aki mindent megtesz azért, hogy a zsidók szövetségeseként tüntesse fel magát, amikor zsidó közönség előtt beszél, amúgy meg kitartóan ragaszkodik a cionistaellenes forgatókönyvhöz.
Mert ha Guterres valóban hinne a müncheni beszédében elmondottakban, akkor nem járult volna hozzá Izrael feketelistára való felvételéhez. Ha valóban értékelné Izrael központi szerepét a világ zsidósága számára a biztonság bázisaként, ha valóban felfogná azt a tömeges traumát, amelyet október 7-e okozott az izraelieknek és a zsidóknak világszerte, ha valóban minden porcikájával tudná, hogy a zsidó népnek csak ez az egy országa van, amely jelenleg az Irán és regionális megbízottjai által irányított halálos erőszakkal szemben áll, akkor Izrael nem szerepelne egy listán olyan hadseregekkel, amelyeknek egyetlen létjogosultsága az ártatlan civilek meggyilkolása, kínzása és tömeges elpusztítása.
Ezért van minden joga a zsidóknak ahhoz, hogy elárulva érezzék magukat Guterres által. Legalább az elődei, köztük a néhai osztrák náci Kurt Waldheim, soha nem keltették fel az elvárásainkat, és soha nem csaptak be minket azzal, hogy az ENSZ megváltoztatja az Izraellel kapcsolatos irányt. Guterres pontosan ezzel a reménnyel kecsegtetett, majd jól cserben hagy.
Most az egyik legrosszabb antiszemita vérvádra adta a kézjegyét, amely az Egyesült Nemzetek Szervezetéből indult. Sok ilyen volt már. Az a teljesen torz logika, amely Izraelt ilyen listára helyezi, könnyen alkalmazható lenne az Egyesült Államokra, az Egyesült Királyságra és Franciaországra is – az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaira, akiknek a hadseregét háborús bűnökkel vádolták meg olyan országokban lefolytatott háborúkért, mint Algéria, Irak és Afganisztán.
Ám csak Izraelnek kell szembenéznie ezzel a bánásmóddal, mert a zsidó állam célba vétele rutinszerűvé és normalizálttá vált az ENSZ keretei között.
Ez csak akkor fog megváltozni, ha Guterres utódja őszintén átértékeli a világszervezetben tapasztalható antiszemitizmust, és vállalja, hogy véget vet ennek, mindenekelőtt az összes olyan elem – a különböző „független” bizottságok, a kőbe vésett Izrael-ellenes napirendi pontok – felszámolásával, amelyek hozzájárulnak ehhez az intézményi elfogultsághoz. Csak így nyerheti el az Egyesült Nemzetek Szervezete a zsidók ismételt bizalmát.
Ám ez, belátható időn belül, nem fog megtörténni.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.