Zsidó gasztronómia, koncertek és más programok az idei Izrael-szülinapon

Június 2-án, vasárnap újra Izrael 76 családi nap (jom háácmáut) a Szent István parkban a MERKAZ – Héber és Izraeli Kulturális Központ szervezésében. A több mint 40 kitelepülő szervezet közreműködésében megvalósuló rendezvényen zene, gasztronómia, hazai és nemzetközi kulturális programok várják a látogatókat. A kikapcsolódás mellett idén az emlékezés és összefogás is fontos szerepet kap: elkészül Európa legnagyobb sárga szalagja a szolidaritás kifejezéseként — írja a lapunknak eljuttatott közleményében a szervező. 

A gasztronómiai kínálatban idén is felsorakozik az autentikus izraeli és közép-kelet-európai zsidó konyha legjava: izraeli termékekkel érkezik az Oblath Kóser Bolt, éttermi vonalon erősít a jól ismert Carmel Kóser Étterem legendás sóletjével, de felkészül a Semes Kóser Pékség, valamint a Sommer Cukrászda flódnija is. Érkezik az ikonikus Brooklyn Bagel, a Fragola pedig hűs fagylalttal és forró pizzával vár. A jól bevált frissítőkkel készül az Extra Café, és ezúttal tesztelhető lesz a Gólem Menza babkája és limonádéja is.

A zenei műsorban a kisebbeket Farkasházi Réka és a Tintanyúl koncerttel várja, majd popzenével érkezik egyenesen Haifából a P2G jóvoltából a nemrég alakult Hatikvartett. A nap zárókoncertjére 2024-ben a Flora Bandet hozzuk el: Rotem & Yoav a legnagyobb izraeli slágerekkel mozgatják majd meg a parkot. A sportosabb közönséget a hazai zsidó sportélet motorja, a Maccabi VAC fogadja, ráadásként, ha szoros programja engedi, érkezik az izraeli női futballválogatott is.

A gyermekeket temérdek kézműves program, koncert és az elmaradhatatlan csillámtetkó, arcfestés és ugrálóvár szórakoztatja. Komolyabb fiatalemberek és hölgyek kipróbálhatják magukat a közösségi xboxozás közben, és ismét számos izraeli és hazai ifjúsági program közül válogathatnak.

Rekorder szalag is készül

A kifejezetten felnőtteknek szánt programok között szerepel a World Jewish Congress sátra, ahol az aktuális izraeli helyzet lesz terítéken. A témáról meghívott izraeli vendégekkel közösen beszélgetünk, akik saját tapasztalataikkal is gazdagítják a diskurzust. A KKL sátrában az ízeké és a mezőgazdaságé lesz a főszerep.   Az OR-ZSE standján Prof. Dr. Gábor György beszélget történelmi emlékezetről, és dedikálja legújabb kötetét. A vállalkozó kedvűek héber órán vehetnek részt, vagy megtanulhatnak néhány izraeli dalt, de lehetőség lesz zsidó  társközvetítő szolgáltatás igénybevételére is.

A délután folyamán kísérletet teszünk Európa eddigi legnagyobb sárga szalagjának elkészítésére, ami egy 100 méter hosszú és 1,5 méter széles anyagból fog megvalósulni. A sárga szalag a szolidaritás és remény kifejezője, régóta jelképezi a túszok és foglyok hazatérésének fontosságát, országtól függetlenül. Széles körben ismertté az 1979-es iráni túszválság idején vált, amikor 52 amerikai állampolgárt tartottak fogva. Napjaink aktuális sárga szalag kampányát a Bring Them Home mozgalom hívta életre, a Gázában fogva tartott izraeliekre emlékeztetve a közvéleményt. A szimbólumot diplomaták, szervezeti vezetők és magánszemélyek is hordják világszerte. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozunk mi is Európa legnagyobb sárga szalagjának elkészítésével. Sok szeretettel várunk mindenkit, aki velünk közösen tartaná a szalagot szolidaritásának kifejezéseként.

Világ Igaza kitüntetést és Bátorságért érdemjelet adtak át Budapesten

Widmar Antonio tetteinek megismerése unokájának, Karsai László történésznek köszönhető, akik elhatározta, hogy feltárja családja múltját.

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.