Megtalálták és Izraelbe szállították egy túsz holttestét Gázából

Az izraeli hadsereg megtalálta a Hamász radikális iszlamista palesztin szervezet tavaly októberi támadása során túszul ejtett egyik izraeli férfi holttestét a Gázai övezetben, és már Izraelbe is szállították őt – közölte a hadsereg sajtószolgálata szombaton.

A 47 éves Elad Kacirt október 7-én hurcolták el más izraeli túszokkal együtt.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a fogságban ölték meg az Iszlám Dzsihád terrorszervezet tagjai.

Később Jakov Livne, Izrael varsói nagykövete közölte, hogy a férfi izraeli-lengyel kettős állampolgár volt. A lengyel külügyminisztérium részvétét fejezte ki az X közösségi platformon Kacir hozzátartozóinak és barátainak.

A holttestet, amelyet Hán-Júnisz város közelében találtak meg hírszerzési adatok alapján, Izrael területére vitték, ahol igazságügyi szakértők, valamint a hadsereg és a titkosszolgálatok képviselői jelenlétében azonosították.

A hadsereg közölte: Elad Kacirt az Iszlám Dzsihád fegyveres támogatói rabolták el a Gázai övezet határához közel fekvő Nir Oz kibucból.

A támadás során apját, Avrahamot megölték, anyját, Hannát pedig túszul ejtették, majd tavaly november 24-én szabadon engedték a hat hónapos háború eddig egyetlen fegyverszünete keretében.

Tavaly októberben a Hamász palesztin terrorszervezet 250 izraelit rabolt el és hurcolt Gázába, 130-an még mindig nem kerültek haza, 34-en közülük valószínűleg már nem élnek.

Robert C. Castel: Irán válaszolni fog, de hogy mit, azt nem még nem tudni

E heti helyzetértékelésünk egyenesen Izraelből.