Megtalálták Daniel Craig utódját: zsidó lesz a következő James Bond

Úgy tűnik, Aaron Taylor-Johnson bújhat majd a 007-es ügynök szerepébe.

A The Sun értesülései szerint Taylor-Johnsonnak felajánlották, hogy vegye át a legendás kémügynök alakításától visszavonuló Daniel Craig helyét. Taylor-Johnson ezzel olyan színészek nyomdokaiba léphet, mint Sean Connery, Roger Moore és Pierce Brosnan.

A The Sun szerint a Bond-filmeket készítő Eon Productions már idén elkezdi forgatni a legújabb filmet. A lap idézett egy forrást, aki azt mondta:

„Bond szerepe Aaron-é, amennyiben elfogadja”.

A hírek szerint a hivatalos ajánlat már az asztalon van, és várják a visszajelzést. A tervek szerint Aaron a következő napokban írja alá a szerződését, utána pedig máris elkezdhetik a nagy bejelentés előkészítését.

„Elbűvölőnek és csodálatosnak találom, hogy az emberek szívesen látnának engem ebben a szerepben” – nyilatkozta a múlt héten Taylor-Johnos, amikor a szerepről kérdezték.

A most 33 éves színész már gyerekként kezdte a karrierjét. A Kick-Ass-franchise mellett az Éjszakai ragadozók című filmben játszott szerepéről ismert, amiért elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Golden Globe-díjat is. Emellett a fiatal John Lennont alakította a Nowhere Boy című filmben, amelyet felesége, Sam Taylor-Johnson rendezett.

Átírják a James Bond könyveket: kiveszik a „sértő” részeket

Érzékenyítő olvasószerkesztők szerkesztették át klasszikus James Bond-sorozatot, átírva a fajilag érzéketlen vagy rasszista utalásokat.

Izraeli elit kommandós tart harci kiképzést az új James Bond-film sztárjainak

Jair Marton harci tanácsadóként dolgozott több sorozatnál, többek között a Faudánál is.