Kitört a káosz: halálra taposták egymást a gázaiak, rengeteg a halott

Több tucatnyian meghaltak és több százan megsebesültek Gázavárosban humanitárius segélyre váró palesztinok közül csütörtökön.

A Katar által finanszírozott al-Dzsazíra pánarab hírcsatorna szerint 81-en haltak meg, a sebesültek száma pedig 700 fölötti. A csatorna kórházi forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy a segélyre váró több száz ember közé „tüzérségi lövedékek és drónokról indított rakéták” csapódtak.

Az izraeli hadsereg közölte, hogy nincs tudomása arról, hogy azt a területet lőtték volna abban az időben, majd arról is beszámolt, hogy

az emberek a segélyért folytatott tülekedésben sérültek meg, összetaposták egymást.

A Kamal Advan kórház mentőszolgálatának vezetője elmondta, hogy a helyszínre érkező orvosok több tucatnyi embert találtak a földön fekve. Azt is hozzátette, hogy nem volt elég mentőautó az összes halott és sebesült összegyűjtésére, és hogy néhányukat szekéren szállították a közeli kórházakba. Az Al-Adva kórház megbízott igazgatója közölte, hogy 90 sebesültet és három halottat szállítottak kórházukba.

Open Source Intel on Twitter: „#Breaking: Hxmas claims 100 Palestinians died from Israel gun fire in northern Gaza. According to the IDF they were injured or killed due to „pushing and trampling,” pic.twitter.com/TEPc1USjWV / Twitter”

Breaking: Hxmas claims 100 Palestinians died from Israel gun fire in northern Gaza. According to the IDF they were injured or killed due to „pushing and trampling,” pic.twitter.com/TEPc1USjWV

A gázai egészségügyi ágazat súlyos nyomás alatt áll a közel öt hónapja tartó, Izrael és a Hamász között kialakult háború miatt, amelynek során a Hamász által irányított gázai egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint eddig legalább 30 035 palesztin ember vesztette életét és 70 457 megsérült.

Izrael szerint azonban ezek az adatok ellenőrizhetetlenek, a gázai beszámolók nem tesznek különbséget civilek és harcosok között, és felsorolják az összes halálos áldozatot, akár Izrael okozta a halálukat, akár nem.

Köztük vannak például azon robbanások áldozatai is, melyekről feltételezhető, hogy a több száz hibás vagy célt tévesztett rakéta vagy más, iszlamista fegyveresek okozta tűz miatt következtek be.

Izraeli jelentések szerint a gázai harcokban eddig mintegy tizenkétezer Hamasz-tagot öltek meg.

Fontos fejlemény: Izrael bemutatta a háború utáni gázai rendezési tervet

Izrael a közigazgatásban jártas helyi emberekkel és szervezetekkel képzeli el a polgári rend helyreállítását.