Egy új jelentés szerint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök beleegyezhet egy amerikaiak által gründolt palesztin állam elismerésébe a Szaúd-Arábiával folytatott tárgyalásokon elért áttörésért cserébe.
Az Izrael Hayom jelentése szerint Netanjahu miniszterelnök azt fontolgatja, hogy ténylegesen egyetért az USA azon szándékával, hogy elismerje a palesztin államot, cserébe a Szaúd-Arábiával folytatott tárgyalásokon elért történelmi eredményért.
A hétvégén megjelent sajtóértesülések szerint a Biden-kormányzat néhány héten belül hivatalosan is el kíván ismerni egy palesztin államot. A hírre reagálva számos izraeli miniszter tiltakozott a folyamat ellen.
A miniszterelnök reagált a hírekre, és kijelentette:
„A megállapodás csak a felek közötti közvetlen tárgyalások útján, előfeltételek nélkül érhető el. Vezetésem alatt Izrael továbbra is határozottan ellenezni fogja egy palesztin állam egyoldalú elismerését. És mikor akarnak ilyen egyoldalú elismerést adni? Az október 7-i szörnyű mészárlás után. Ennél nagyobb és példátlanabb jutalma nem lehet a terrorizmusnak, ami egyben megakadályoz minden jövőbeli békemegállapodást is.”
Egy politikai forrás szerint Netanjahu reakciójának késleltetése és a választott megfogalmazás azt a megértést fejezi ki, hogy Netanjahu ellenezheti az egyoldalú elismerést, de beleegyezik, hogy a palesztin arabokkal előfeltételek nélkül tárgyaljanak egy jövőbeli megállapodásról.
Netanjahu így reméli, hogy az USA meg tudja győzni Szaúd-Arábiát arról, hogy Izrael jelentős változáson ment keresztül a palesztin-arab kérdésben, és ennek fejében Rijádot Izrael történelmi elismerésére bírja.
Netanjahu még nem hozott végleges döntést erről a tervről, de komolyan fontolgatja – állítják a források Ron Dermer miniszterrel együtt, aki Netanjahut képviseli az USA-val folytatott tárgyalásokon.
Izrael évtizedek óta elutasítja a nyugati törekvést, hogy egyoldalúan elismerje Palesztina államát. Jeruzsálemben azt feltételezik, hogy az ilyen elismerés jutalmazza a palesztin arabokat a terrorért, és csökkenti a kedvüket az Izraellel való tárgyalásokra.

Biden ugyanazon az úton jár, ahová Obama az elnöksége végén eljutott. Obama elnöksége utolsó hónapjában, amikor már nem volt veszteni valója, kierőszakolt az ENSZ-ben egy Izrael elleni elvi határozatot, ami végső soron megkérdőjelezte Izrael létét, ill. ennek jogosságát.
Biden most valami hasonlóban sántikál. Pont azt teszi, amit a Hamasz terrorszervezet remélt a bestiális támadással. Ha Biden ezt megteszi, ezzel igazolja és bátorítja az arab-iszlám terrorizmust, és elárulja Izraelt.
Hogy miért teszi ezt? Több oka van, úgy véli.
– Az egyik legkézenfekvőbb, hogy ezzel megnyeri ill. megerősíti a progresszív demokrata szavazóbázisát. (Ezek a kisebbségek, akik egy része alig nevezhető amerikainak, a másik része a szinesbőrűek, akik hagyományosan zsidóság- és Izrael ellenesek.) Tehát napi aktuál- és pártpolitikai szempontból.
– Másik természetesnek vélt oka ugyanaz, mint az első, de globális mezőnyre kiterjesztve. Az USA folyamatosan elveszti külpolitikai súlyát és tekintélyét a 3. világ és a globális dél köreiben. Harc folyik, Kina, Oroszország (és ezek csatlósai), valamint az USA (és általános értelemben a nyugat) között. Egy ilyen döntéssel Biden az USA pozícióinak erősödését reméli a globális dél szereplői körében, miután ezek Izrael ellenesek.
– Egy harmadik általános szempont: Az USA úgy érezheti, nem képes a jelenlegi, egyre feszültebb helyzetben (Oroszország háborúja és a kínai fenyegetés) további erőfeszítésekre a közel-keleten és Izrael támogatására. Ezért ilyen módon próbálja enyhíteni a nyomást önmagán – gyakorlatilag a szövetségese elárulásával.
– Lehet még egy további motívum is, bár nem túl lényeges. Biden bolond-naiv módon hisz a jóemberkedés mítoszában – azaz vénségére már nem reálpolitikus.
Ugyanakkor az elnök sem mindenható, hatalma korlátozott. Egy ilyen lépéshez úgy a saját párt egyéb döntéshozói és belső szempontjai, mint a Kongresszus jóváhagyása szükséges. Ez utóbbit nem fogja Biden megkapni.
Hoppá !
Cikk írásán még nem gondolkodott ?
Nem , ezt nem tréfából írtam …
Izrael azért még mindig prioritás !
Október hetedike után az USA azonnal
lőszert szállított Izraelbe ! Ukrajnából …
Nem kell aggódni , a béketerv kamu.
Csak a választások miatt bedobott
gumicsont.
Ahogy írta.
Natanjahu politikus, nem hülye… Túlélte Obamát, túléli Bident is.
Ha a hír igaz , lelövik.
A sajátjai.
Szerintem ez csak időhúzás mert egy év múlva lehet hogy Trump lesz az amerikai elnök, és akkor más (politikai) szelek fognak fújni Washingtonból
https://www.youtube.com/watch?v=h4e1bLFOd-8
Mért jó ha a szaudiak bárkit is elismernek, eddig se hiányzott. Legfeljebb a repülőgépek átrepülésének van jelentősége.