Libanoni rakétaeső zúdult Galileára, üzent a Hezbollah

Megölt egy, és megsebesített nyolc izraelit egy libanoni rakétatámadás az ország északi részén, Galileában – jelentette az izraeli mentőszolgálat szerda délelőtt.

Az izraeli mentőszolgálat egy holttestet talált a Galileában fekvő Cfátban egy eltalált épületben, és nyolc sebesültet vittek kórházba a Libanonból indított rakétatámadás után. Egy ember súlyosan, ketten közepesen, a többiek könnyebben sérültek meg a mentők jelentése szerint.

Cfát önkormányzata bejelentette a piac bezárását, és az iskolai oktatás felfüggesztéséről értekeznek. A cfáti Ziv Kórház közelében is észlelték egy rakéta becsapódását.

Az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője arról számolt be, hogy

tíz rakétát indítottak Galilea felé Libanonból, és az IDF ellencsapással válaszolt. A rakéták az IDF szerint az izraeli hadsereg északi parancsnokságát, valamint a határ menti kibucokat vették célba.

A Hezbollah Izrael elleni tüzérségi támadásainak akkor lesz végük, amikor a Gázai övezet elleni izraeli „agressziónak” – jelentette ki keddi tévés beszédében Haszan Naszrallah, a libanoni síita milícia vezetője.

Naszrallah szerint a libanoni határ menti ellenségeskedés beszüntetését célzó diplomáciai erőfeszítések eddig nyilvánvalóan csak Izraelnek akartak kedvezni.

Az Irán támogatását élvező Hezbollah terrorszervezet a Gázai övezeti háború kirobbanása óta szinte napi rendszerességgel támad izraeli célpontokat a határ túloldalán, válaszul pedig az izraeli hadsereg támadja a milícia hadállásait.

Open Source Intel on Twitter: „#Watch: One of the rockets landing in Tzfat Israel pic.twitter.com/ZBpf2mxToe / Twitter”

Watch: One of the rockets landing in Tzfat Israel pic.twitter.com/ZBpf2mxToe

Naszrallah hangsúlyozta, hogy a Hezbollah csak abban az esetben fogja leállítani támadásait, ha teljes körű tűzszünet jön létre a Gázai övezetben.

Mint mondta, számos külföldi küldöttség járt már Bejrútban a Hezbollah és Izrael közötti ellenségeskedések lezárását célzó javaslatokkal, de ezeknek nyilvánvalóan csak egy céljuk volt: Izrael biztonsága, Izrael védelme.

Stéphane Séjourné, a francia diplomácia vezetője például a múlt héten olyan javaslattal érkezett a közel-keleti országba, amely egyebek között felszólítja a Hezbolláht, illetve a milícia Radván nevű elitalakulatát arra, hogy húzódjon vissza 10 kilométernyit a határtól.

A kölcsönös tüzérségi támadásokban eddig mintegy kétszáz ember vesztette életét Libanonban, köztük 170-en a Hezbollah fegyveresei voltak, míg a másik oldalon 10 izraeli katona és 5 civil halt meg. De emellett tízezrek voltak kénytelenek elmenekülni otthonukból a határ mindkét oldalán.

Naszrallah egyúttal kijelentette, hogy Észak-Izrael lakói egyhamar nem fognak hazatérni, sőt, azzal fenyegetett, hogy még több ember lesz kénytelen elmenekülni.

Párizs előállt egy ötlettel a libanoni háború megakadályozására

A terv célja, hogy véget vessen az Irán által támogatott Hezbollah és Izrael közötti harcoknak a határon.